Posted by
Posted in

Feltörtem a csonthéját…

Hétköznapi pszichológia… + tízszavasban és apevában. Munkahelyemen, feladataim becsületesen elláttam, Alattvalóimtól feltétlenül elvártam. Elveimért harcoltam elszántan * Munkában, soha nem ismertem viccet, tréfát, Ha csak combja volt, akkor sem ettem békát! Nálam, mese nem volt, feltörtem a csonthéját, És Bár nem kedvelem, de megvédem a békát. Munka, ember alapja, ez adja portréját. * Szél Törte […]

Posted by
Posted in

Gonosz indulatok

Hétköznapi pszichológia… Van, kit állandóan természetes, gonosz indulatok, hátsó szándékok vezetnek. Erről lemondani, ezen változtatni az érintettek nem tudnak. Akinek természetes, hogy az élet dolgaihoz, hozzáállásai ilyenek Az Nagy bajban van, ha ez természetes életvitel, élni csak így tudnak. Bizony az ilyen torz, beteg lelkek… okozói tragikus következményeknek. Vecsés, 2018. március 10. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Az időm sürget!

Hétköznapi pszichológia… Hangosan ketyeg az életórája mindenkinek, Nekem is, de vajh’ meddig van fölhúzva? A ketyegés mulasztja, elfogynak az életpercek, És Lassan majd lejárt, élet nagy játéka. Időm sürget, életem miért is, ti múló percek? Vecsés, 2017. június 5. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Elfogynak

Hétköznapi pszichológia… Az éveink elfogynak, De, hogy mennyi van, senki (miért?) nem mondta. Végleg le, mikor fogynak? Tán’ Elvész, vagy újrakezdődik évek sora? Halál szól; biz’ nem fognak! Vecsés, 2017. május 31. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Látszólag

Hétköznapi pszichológia… Látszólag asszimilálódik az ember, Mert, ezt akarják hinni a többiek. Lélekbe persze, hogy… ilyet nem mer, S Piszkálják a többiek, a fenegyerekek. A sors majd, úgyis közbeszól, bekever. Vecsés, 2017. június 4. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Az élet nem szeret

A poéta siráma… Bánattal telítve írnám a szomorú versemet, De nincsen elég gondolatom, keresek eleget… Bánatom víz alá nyom, érzem, az élet nem szeret. Bármerre nézek, vastag falak vesznek körül… ott állnak! Nézem őket értetlen, miért várják, hogy én átmásszak? A boldogságért –keleti módon- csak kell, hogy kiáltsak? Látom már, az jellemző rám, hogy pacát […]

Posted by
Posted in

Majd ha, egyszer úgy találom

Majd ha egyszer úgy találom, Akkor tollam jól kirántom… Papírra rovom, a magas égbe kiáltom… És tudom, így azzal magam, én jól elásom… Miért kell poétának olyant írni? Mert poétának feladat… ily’ lenni! Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Pszichológista vagyok én

A pszichológus egyetemi végzettségű, Igen tanult, igen okos, vizsgázott lelkű. Könyvből megtanulta, ami a szerint, fontos. Kérdés, hogy tudja-e, az élet csomópontos? E tantárgyat én is tanultam, sőt vizsgáztam, De igazából az életben iskoláztam. Foglalkozások révén van sok tapasztalat, És az, mi felgyülemlett bennem, sok év alatt. Azt nem mondhatom én, hogy pszichológus vagyok, De […]

Posted by
Posted in

Vérvörös uszály

A poéta estéje… Mint vérvörös uszály, úszik esteledés… látóhatár felé, Szép színeket bocsát ki, de látszik, örömét ebben nem lelé. Mindenféle árnyalatra befesti a kísérő felhőket, És kifesti az éjszakai viharos mulatságra őket. Íróasztalomon van nekem, egy régi töltőtollam, Benne vérvörös a tinta, mivel betűket rajzoltam. Vérvörös tintával írtam hazafias és szerelmes verseket, Mikor kész […]

Posted by
Posted in

Fehér lapon, paca a reménysugár?

Fehér papír fekszik előttem, kezemben a tollal eljátszok, Nézem közben, hogy az én gyertyám lassan leég… csak elmélázok. Gondolatom olyan sok van, mind előjönne… bennük vájkálok. Szép sorokat szeretnék írni, de nem… a sok-sok szavak még nem rímelnek… Érzem, a fejemben a gondolatok jönnének… vagy csak ilyet mímelnek? Pedig szép gondolatok segítik, hogy érzem én… […]