Posted by
Posted in

Tavasz, az alkonyban

A szerzőpáros, tankában gondolkozott… Halvány, almabor Színe van égnek… messzi! Pirulás múlik. Csend hullik, mint szép áldás, Meghitt most a rügyvárás. * Fönt a sok csillag, Vibráló fényt terít szét. Ég, mint kótyagos… Szerelemittas percben, Szívünkben mámor serken. * Este már ernyed, Táj, sötétségbe simul. Holdudvar nyílik… Vágy nyugszik, minden békés. Megfogant régi érzés… * […]

Posted by
Posted in

Megy le a nap…

Megy le a nap és szép kék vásznat fest maga után, Itt maradnak, tündökölnek a csillag, tán’ furán. Ezeregyéjszaka életre kél, eljött az ő ideje… Így majd megmutatja, hogy mi az éjszakai mese léte… Fönt, magas égben a csillagok vibrálva pislognak, Kihunyt a fény a földön, helyet adva a lámpásnak. A csillagfényben, álmos szemmel látszik, […]

Posted by
Posted in

Csak élveztük… az ested.

Mily’ Ékes Takaró. Körül ölel Ő, sötét estem. Estére, én takarni készültem a törékeny tested, De elkészült a sötétből szőtt takaród… ez ested. Sötéség honol, Nem téveszt(ő). Titkot rejt, Takarj Be! Innen, már összeért a tér az idő és a lét Mi meg csak élveztük a szerelem hevét. Nincs már távolság. Tér, idő, lét Összefut. […]

Posted by
Posted in

OXIMORON gondolatok…

Európai stílusú TANQ –ban filozofált a szerzőpáros… Csendnek a hangja Szelek szárnyán utazik. Sűrű villámlás. Szívem sötétje csillám, Szereteted hűs villám. * Erdő, némaság Temploma, sok fa csendje. Szél nyerít ágon! Istenek látnak így is, Behunyt szemük szép Iris. * Színes levelek. Még a fény is megcsúszik rajta. Éjjel, vaksötét. Sikoltó csönd karodban, Pihenő vágyzajokban. […]

Posted by
Posted in

Napszakok

Napszakok I. A csillag felkel, a madár, növény kikel, Te pedig felállsz. II. Madár a légbe, az űr az óceánba, Én a földbe száll. III. Az árnyra lépve: fejünkre ég az űrNap, ne bújj talajba! IV. Madár a földre, le- vízbe Napocska, le, le!- és Mi a völgyre. V. Vár szeret-ágyam. Ősi avarból épül. “Engem […]

Posted by
Posted in

Este bíborfényben…

Alkonyi bíborfény kápráztat, Lelkem, a bíborfényen vágtat. Szemem szikrázik, majd’ káprázik, Lelkem bíborfényen utazik, Sötétes árnytól nem ódzkodik. Az élet alkonyán, a lanyhult bíborsugarakba révedek Ülök karosszékben, nézem falevelek… ahogy földet érnek. Jő az éj, közeleg, fejét kapucni borítja, éjfekete… Majd megyek, leszek a csillagösvény nagy magyar fenegyereke… Vecsés, 2013. május 29. – Kustra Ferenc […]

Posted by
Posted in

A bagoly

A bagoly Az ágyba száll (Hajnal ma alkonyzik, új éjszakál). Ezer bagoly, sötét bál.