Posted by
Posted in

A természetről…

Elmélkedés az új irodalmi irányzat jegyében: HIAfo -ban Árnyakat vet a fény! Merengésnek helye A folyóparti erdőben. * Napszúrás, nagy veszély! Túlzón felmelegszik. Tűző napon, még az agy is. * Szél, ágakat szaggat. Vad, romboló vihar! Jó időnek itt a vége. * Csúnyácska vihar jön! Ijedten menekül A kutya. Nagy a csattanás. * A sok-sok […]

Posted by
Posted in

Nyárelő idején

Volt… micsoda ravasz tavasz! Hír volt: hegyekben még havaz! Pedig most volt, kemény telünk, Hogy vége, örömélményünk! Lassan túl vagyunk tavaszon, Már nem csúszkálunk havakon. Lassan tavasz is elmúlik, Idő is előbbre csúszik! Mezőn, virágok kinyíltak, Fű is vastag, ülni hívnak! Hajnali harmatcseppek már Nincsenek, mentes a határ. Légben a lepkék játszanak, Méhek, már nagyon […]

Posted by
Posted in

Tombolt a szél…

A csendben, halkan hulló esőnél nem protestáltam, A csendben halkan hulló eső ellen nem ágáltam… Egyszerűen nagyszerű, fantasztikus élmény volt, A béke és én beteljesedtünk, akkor és ott. No, de most! Zúg a vihar, és tombol a szél, Japán akácfánk a békességről regél, De vihart ez nem hatja meg, Csak támad, közben nem piheg. Nem […]

Posted by
Posted in

Rézvörös Hold…

A rézvörös Hold méltóságteljesen előbukkant hegy mögül És vöröses fényével megvilágította a párafátyolt. A kis-lak ablakai tompán fénylettek és fölül A Hold, bár oly’ lassan kezdte, de szépen zsugorodott. Egyre feljebb, csak fel, egyre magasabbra kapaszkodott Közben lassan elvesztette a vöröses árnyalatát. Menetközben egész lassan átöltözött, felruházkodott, Ember, állat örömére, felvette ezüstös kabátját. Az égen, […]