Posted by
Posted in

Este a gangon…

Este a gangon, csak ülök én csendben, nem rombolom a rendet, Sötétben templomi harang szól, halkan meg is töri a csendet… Körbenézek, sötét pillanat elvarázsolja a lelkemet… A kettő együtt olyan szép, hogy kicsit leteszem a pennámat, Hátradőlök, és élvezem, mit a láthatatlan nekem nyújthat… Csillag bár világít, de a sötét valahogy olyan élő, Az […]

Posted by
Posted in

Gyűröttre karcolja az eget

Poéta a viharban… Fénylő villám, gyűröttre karcolja az eget, Én meg fölszólok: villám, velem ezt nem lehet! Erre egy nagyot csattan megint és zumek, lecsap, Ijedtében kilöttyenti a misebort a pap. Talán az Isten így kommunikál velünk? Ha igen, akkor haraggal bánik velünk… Remeg a kutyám is, bebújt az asztal alá, Roppan szélroham besuhant az […]

Posted by
Posted in

Esteledik, verselek…

Esteledik, gyertyafénynél rovom a sorokat… Egyedül vagyok, csak a lelkem, más nem noszogat, Sorjáznak a gondolataim, levisz a nyers lélekig, Olyan varázslat ez, mely engem, totál lemeztelenít. Kedvesen pislákol a kis gyertyám lángja, Menne már aludni, jól elfáradt mára. Kinézek az ablakon, látom az éjjel vándorát, Velem virrasztja át a mai álmatlan éjszakát…? Ezüstős fénye […]

Posted by
Posted in

Így írok én…

Poéta vallomás Az emberiség, nem az angyalok kolóniája, Bár mindig ez volt a tömegek, az emberek álma. A poéta dolga, eme nemes vágyat segíteni, Hogy ebből legalább valamicske legyen, odahatni. Tollamat felszólítom, kezdje szántani a papírt Közben még harapok valamit… már készen a fasírt. Nem írok én szigorú katonai regulát, De olvasóimmal keresem a béke […]

Posted by
Posted in

Táncol a tollam…

Megpróbáltatásokat rótt rám az ég Folyamatos, szigorú vezeklést még… Vannak, voltak, kik nagykanállal ették életet, Nekem csak az ínség jutott, így éltem életet. Hideg víz, száraz kenyér, korgó gyomor létezett. Tollszáramat megmarkoltam, vashegy karcolva kúszik papíron, Elfelejtettem betintázni a hegyet, csak karcol megrovón. De észbe kapok, belemártom, írok én olyan nagyon vágyón. Táncol a tollam […]

Posted by
Posted in

Az élet nem szeret

A poéta siráma… Bánattal telítve írnám a szomorú versemet, De nincsen elég gondolatom, keresek eleget… Bánatom víz alá nyom, érzem, az élet nem szeret. Bármerre nézek, vastag falak vesznek körül… ott állnak! Nézem őket értetlen, miért várják, hogy én átmásszak? A boldogságért –keleti módon- csak kell, hogy kiáltsak? Látom már, az jellemző rám, hogy pacát […]

Posted by
Posted in

Majd ha, egyszer úgy találom

Majd ha egyszer úgy találom, Akkor tollam jól kirántom… Papírra rovom, a magas égbe kiáltom… És tudom, így azzal magam, én jól elásom… Miért kell poétának olyant írni? Mert poétának feladat… ily’ lenni! Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Vérvörös uszály

A poéta estéje… Mint vérvörös uszály, úszik esteledés… látóhatár felé, Szép színeket bocsát ki, de látszik, örömét ebben nem lelé. Mindenféle árnyalatra befesti a kísérő felhőket, És kifesti az éjszakai viharos mulatságra őket. Íróasztalomon van nekem, egy régi töltőtollam, Benne vérvörös a tinta, mivel betűket rajzoltam. Vérvörös tintával írtam hazafias és szerelmes verseket, Mikor kész […]

Posted by
Posted in

Fehér lapon, paca a reménysugár?

Fehér papír fekszik előttem, kezemben a tollal eljátszok, Nézem közben, hogy az én gyertyám lassan leég… csak elmélázok. Gondolatom olyan sok van, mind előjönne… bennük vájkálok. Szép sorokat szeretnék írni, de nem… a sok-sok szavak még nem rímelnek… Érzem, a fejemben a gondolatok jönnének… vagy csak ilyet mímelnek? Pedig szép gondolatok segítik, hogy érzem én… […]

Posted by
Posted in

Aki egyszer toll percegtetőnek beáll

Aki egyszer toll percegtetőnek beáll, Annak a nyugalma, örökre tovaszáll… Estéit, gyertya halvány fényénél tölti, Lúdtollát, elgondolkodva… sercegteti. Aztán, mire a papirusz tele lesz, A szálgyertyából, szétfolyt, amorf csonk lesz! Az agyonkoptatott ceruza csonkját markolva, Lassan, bénul a kéz, mi a gondolat hiánya… A ceruza, ha volna hegye, még leírná, De a lélek, azt, akkor […]