Alkalmazkodsz minden körülményhez,
magadra erőlteted a kényszer
zubbonyát, mint cipőd, bár lábadnál
kisebb, nincs választásod, viseled
öntudatlanul, közben emelkednek
bensődben a falak, és képzeled,
hogy rejtekükben jól érzed magad,
nem tudsz semmit, mit tudnod kellene,
biflázol kéket-zöldet, abrakolsz
biót, csukamájolajat, hordod,
mit a szigor rád ruház portörléstől
Pitagorászig, közben a migrén
pokollá teszi napjaid, és még
mindig falaid szorításában
várod, jön valami vagy valaki
és kiszabadít, de nem jön, s amíg
számolod olvasott könyveid,
magad bontod le belső falaid.
