Kakukk hangját hozza messziről a szél,
aggastyán tölgyfák alatt fejedelmi
pompában pihen a fáradt fény.
Rodostóból üzen a jó deák,
a hírt hallani kihúzza derekát, figyel a két öreg:
Szilvafáink gyümölcse már beérett,
szőlő a dombokon, míg ellát a szem,
Urunk imáját is, reméljük, Isten meghallgatja,
s fordít a sors az otthoni helyzeten.
Megszerettem ezt a helyet, emberekkel
sincs nekem bajom, de esténként sokáig nézek
egy fényes csillagot, mert tudom,
ez a csillag Zágon felett is ragyog.
