Még csillogott a harmat az eperfákon,
de a főutcán már árva lélek se járt,
a mezőre tartó szekerek nyomában
az út pora is régen a helyére szállt.
Az óvoda felé csak mi ketten mentünk,
uzsonnás táskám és én, néha feléje
pillantottam, mint első szerelmére a
kisdiák, kék színű apró pléhtáska volt ,
elfért benne egy szelet kenyér, mellette
alma piroslott szerényen, illatát
magába itta a festett fém, ma is
ha gondolatban mint becses ereklyét
felnyitom, ez édes illat száll felém.
