Amikor lehullott az első levél,
földig hajolt érte az ág,
de hiába, elszállt a széllel,
többé nem látta.
Visszahúzta folyton zizegő
maradék sarja,
és tűrte némán,
mint űz gúnyt vele az idő…
Egy reggel különös pompában
levelei elhagyták mind,
roppant az ág, s a jeges űrben
álomba merült megbékélten.
Author: Halász Zoltán Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt – jellemzően műszaki pályán – ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék néhány éves
Mindig szerettem volna, maradandót alkotni Fogalmam sem volt, mibe tudok majd, fogni. Aránylag jó hangom volt, énekes akartam lenni, Mindig énekeltem, de nem figyelt rám
Nonó.1. Ezúton kérem azt a kedves Lakótársat, aki volt olyan lelkes, és a sajátjai helyett két kárpitos és két fonott betétes karszékemet a pincéből
Összefirkált pillanataimért élek, pókhálóba gabalyodott álmok miatt, mezítlábam takarják az útszélek, s előttem hever hét szürke kézirat. Égi fények pultját lesem kiéhezve, míg utcánkon megül
– Brr… már megint ez a ronda szél… – morgolódott mami megborzongva, pedig cseppet sem volt hideg. Tikkasztó nyári idő volt, az a fajta
Jelen világunk arra kondicionál, hogy az elkülönültséget éljük meg, a versenyszellemet, az ítélkezést. Azonban ez csak a látható felszín. A láthatatlan világ mélységeiben, a kollektív mező terében mindenki energetikája megtalálható, lehetetlen elszeparálódni. Így vagy úgy, energiák szintjén hatással vagyunk egymásra, ezért fontos a tudatosság, az önismereti munka. A versemet ezen gondolatok inspirálták.
