Édes kis titkaink

– Ott vannak! Látod őket? – kérdezi nagyapa.
– Hol? Te magasabb vagy, emelj fel! – ágaskodik Berci.
– Akkor elijesztjük őket. – hajol le nevetve az öreg, és nagy lendületet véve emeli kisunokáját a borostyánnal benőtt kerítés pereme fölé. – Na? Most már látod?
– Igen, igen! Ott vannak a szökőkút peremén, mosakszanak. Hogy rázogatják a szárnyukat, biztos nagyon hideg a víz.
– Egy rozsdafarkú ilyenkor már nem fázik. Veled ellentétben ők szeretnek fürdeni. – szól huncutul nagyapa. – A katonaságnál nekem csak tíz percem volt a mosdásra, de a fiatalúrnak néha egy óra is kevés.
– Honnan tudod? Nem is szoktál ott lenni! – szól a gyerek bosszúsan, hogy papó már megint olyat tud, amit nem is lenne neki szabad.
– Tudok én sok mindent! – feleli mosolyogva nagyapa – Megvannak a kémeim mindenütt.
– Na persze! – vigyorodik el a kis Berci – Ismerem én már azokat a kémeket! Anya, apa meg a Terike azok a te híres kémeid.
– Nagyon okosnak gondolod magad, ugye? Hát akkor tudd meg, hogy nekem kémeim a madarak, fák, a virágok, sőt még a fal is.
– Tudom, mire gondolsz! Én is hallottam már őket beszélni. Ha te azt tudnád!
– Nahát! Mesélj csak!
– Titkot titokért, és áll a vásár. Mit szólsz?
– Kezded, vagy kezdjem?
– Egyet te, egyet én…

Két ülő árnyék vetül a selymes délutáni napsütésben a kerti pad elé. Az egyik kicsi, és időről időre izgő-mozgó pálcika módjára ugrál a napsugarak alatt, a másik, a nagyobb csak félig látszik a nagy jegenye takarásában, szalmakalapja mókás glóriát rajzol a homloka köré. Halk beszéd szüremlik át a langymeleg tavaszon, nyomában olykor kuncogás, olykor komolyabb sóhaj száll az ég felé.
Nagyapa most bizalmat tanít Bercinek. Légy őszinte, és akkor magad is őszinteséget kapsz! Vigyázz azonban, mert nem minden titok húz magára tréfás álarcot! Valamely titok azért rejtőzik el, mert nem szabad kimondani, óvatosságot kíván, némaságot, tiszteletet.
Hogy apa esténként a lugasban bagózik? Na hiszen! Valahol csak kell neki, ha már anya nem engedi be a nappaliba, de még a teraszra sem, mert kocsma szaga lesz a háznak. Csak az a baj vele, hogy nagyon csúnyán köhög, és azt sem tudta kimagyarázni a minap, amikor kiégett a zakója zsebe, mert meglepetésében oda rejtette a még égő csikket, amikor anya hirtelen kiszólt érte, hogy telefonhoz hívják. Berci alig bírta visszatartani a nevetését, nehogy elárulja magát, mert ott gubbasztott a cseresznyefa tetején, hogy ellenőrizze, nem érett-e tegnapról mára ehetően édesre a csilingelő piros gyümölcs. Apa nagyot káromkodott, aztán a zakója ujjával takargatta felnőttes balgaságát. Miért is kell neki szégyenkeznie?! Elvégre is felnőtt férfi. Mégis arra kényszerül, hogy tanítás után a cukrászdában adjon magánórákat angolból, hogy meg tudja venni a csomag cigarettát, amely hónapról hónapra lesz egyre drágább, úgyhogy semmi esetre sem lehet az áráért a családi kasszához nyúlni. Már nem is a kedvencét szívja, pedig igazán csak az képes megnyugtatni egy-egy fárasztó nap után, amikor a gyerekek felkészületlenül jönnek az óráira, és az igazgatónő persze rajta kéri számon a sok elégtelent. Miért pont ő tehetne róla? Hát egy szülőnek semmi dolga nincs? Ja, hogy nem tudnak angolul! Mit mondhatna erre? Európában ma már elengedhetetlen a nyelvtudás. A nejének is hiába mondja el ezt, oda sem figyel rá, csak a banki ügyfelek ügyes-bajos dolgai után szaladgál egész nap, néha még esténként is. Ezért olyan ingerült mostanában, hogy nem lehet vele két szót váltani. Na jó! Ha nem, hát nem. De azért a bagót meg fogja venni. Legfeljebb majd titokban teszi, kinek hiányzik a veszekedés. Amiről nem tud az asszony, az nem is fog fájni neki. Persze, azt is tudják mindannyian, hogy anyának nem lehet ellentmondani.
Na, nem mintha ő hibátlan lenne! Örökké csak pöröl mindenkivel. Semmi sem jó neki! Nagyapa most csendre inti háborgó unokáját. Tudja, hogy lánya ingerültségének oka éppen az a fránya telefon, amelyet az előbb is ideges szívdobogással vett fel. Hányszor is válaszolt így csalfa szíve a hangos berregésre? Hányszor volt úgy, hogy hol asszonyi hiún, hol meg bűntudattól ingerülten vette tudomásul a vonal végén megszólaló férfihang forró hullámzását, amikor főnöke ilyen-olyan ürüggyel az irodába akarta csábítani? Az elmúlt hónapokban már minden módon értésére adta, hogy ő nem az a nőtípus, aki kapható ilyesmire, de félve állása elvesztésétől, meg egy kicsit talán azért is, mert hízelgett lestrapált családanya énjének a fiatal férfi már-már hevessé váló bókolása, végül egyszer-kétszer mégis engedett a hívásnak. Félreértés ne essék, egyszer sem csalta meg a férjét, de a maró vád mégis ott volt minden percükben, amiért csak egy másik férfitól kaphatná meg azt a figyelmet és kedvességet, amit párjától már egy ideje nem is remél. Az frusztráló helyzetet semmi sem oldja fel, a férje vak az asszony szenvedésére, a másik férfi meg nem kell. Nem kell, még ha a csillagokat ígéri is. Mert hogy ígéri, annak fültanúja volt egyszer papó, amikor két külön helyiségben véletlenül egyszerre vették fel lányával a kagylót, és az öreg félt, hogy ha leteszi, a kattanás elárulja a jelenlétét. A lánya szavai határozottan elutasítóak voltak, de a hangja mégis nyugtalanságot ébresztett öreg apjában, mert vágy dallama játszott benne, és nem lehetett biztos benne, hogy az kinek szólhat a két férfi közül. Berci is legyen most megértő, jó gyerek, hogy anya érezze, hogy szeretik idehaza.
Terikének sincs fogalma se róla, hogy ebben a házban még a falnak is füle van. A tizenkét éves kamaszlány akkor árulta el akaratlanul is legféltettebb titkát kisöccsének, amikor zsebpénzéből barátnője kíséretében megvette a számítógéphez a mikrofonos fejhallgatott, hogy az interneten is tudjon beszélni a barátaival. Hiába mondta ugyanis anyáéknak, hogy ez így olcsóbb, voltaképpen semmibe sem kerül, azok nem nézték jó szemmel a dolgot. Tudták ők, hogy még több időt fog így a masina előtt tölteni! Na és aztán? Így legalább annyit beszél velük, amennyit csak akar, és senkinek sem szúr szemet. A múltkor éjfél után jelzett a program, hogy látogatója van. Hogy tudott volna akkor Misivel beszélni, aki már régóta tetszik neki? Igaz, a fiú nem idevalósi, valahol a Dunántúlon lakik, de olyan helyesen ír, hogy csakis valami jó srác lehet. A múltkor éjjel fél háromig beszélgettek, aztán még egy fél órán át irkáltak egymásnak mindenféléket, mert Terike félt, hogy meghallják a hangját a csendes házban, és különben is, holnap suli. Másnap aztán félálomban botorkált egész nap, és kénytelen volt azt hazudni, hogy fájt a hasa éjjel, azért nem tudott aludni. Az persze egyáltalán nem tűnt fel neki, hogy kisöccse is csendesebb a szokottnál, mert az is késő estig hallgatta a kuncogásokkal megtűzdelt beszélgetést a szomszéd szobából, melyet a vékony fal csupán csak tompítani tudott. Na, ő aztán tudja, mit jelent az, hogy „a falnak is füle van”. Mégsem árulta el a nővérkéjét, mert nyáron jól fog majd esni az a néhány fagyi, amiket a hallgatásáért cserében vesz neki a nővére. És különben is! Hát hallott ő már arról a bizonyos testvéri összetartásról! Nagyapának csak a fülhallgatót merte elmondani, már ez is éppen elég nagy titok tekintve, hogy Terike mindig máshová dugja el a szobájában, a múltkor például az ágy matraca meg a fejtámla között akadt rá.
Papót persze nem lehet becsapni, sejti ő, hogy Berci elhallgat még valamit, de egyszer úgyis minden titok két lábra áll, és kisétál egy szájon vagy véletlen folytán a nagytakarítás szent napjaiban kerül napfényre úgy, ahogy az ő régi zsebórája, amit a régi könyvei hát mögé rejtett a polcra, gondolván, hogy ott úgysem keresi majd senki. Évek hosszú tapasztalása folytán rájött, hogy ha elég sok vastag olvasmányt szerez az antikváriumból, és azokat tömött sorokban a polcra állítja, akkor még a precíz takarítási módszereket kedvelő lányának sem lesz akkora elszántsága, hogy sorban levegye azokat portörlés céljából, azután meg visszatuszkolja. Így hát a könyvek mögötti hely becses rejtekké vált az öreg számára, ott sorakoztak a kis szeletke csokoládék, az zacskó rejtette illatos dohányka, egy törött nipp, amit véletlenül kettétört egy hirtelen mozdulat miatt, meg a régi zsebóra. Az öreg darab kopott is volt már, meg-megállt, ha úgy tartotta kedve, ezért lánya ki akarta dobni, miután vett neki egy újat, fényeset, gravírozottat, láncra veretett, de az öreg kivette a szemétből egy óvatlan pillanatban, és a könyvek mögé dugta. Mit tudja azt ez a lyány, hogy a számlapja hátuljába maga véste bele nagymama nevét azon a napon, amikor megkérte a kezét, és a katonaságban a szíve fölött hordta, mint egy dédelgetett kincset. Letűnt korszak emléke ez, amely összeköti őt párjával még így, a síron túl is.
Berci csak nézi nagyapát. Most biztos nagymamára gondol, olyan a tekintete. Azt hiszi, senki sem tudja a régi zsebóra titkát, pedig ő egyszer látta, amikor elővette a könyvek mögül, és lágyan végigsimított a poros számlap üvegén. Valami titkot rejt az az óra, egyszer majd megnézi közelebbről is, amikor papó elmegy újságot venni.
Most lehetne elmondani papónak a kutyát. Ez lenne az utolsó titok, amit megoszt vele. Legalábbis egyelőre. Jó, ha van az embernek egy cinkosa, hátha ketten ki tudnak találni valamit. Nagy ez a kert, elférni benne Morzsi. Így nevezte el a kis kölyökkutyát, akit biciklizés közben talált a piac mögött, és azon mód össze is barátkozott vele. Jött volna már akkor is a kis barátja, de még nem lehet, elő kell készíteni a dolgot. Egy rendes házhoz kutya kell. Ki jelzi különben a postást, ki kergeti el a macskát, és eszi meg a vasárnapi ebédből maradt csontot. Persze megint anya nem akar ilyen nyűgöt a nyakába, pedig etetné ő szívesen a barátját, hisz máris azt teszi. Olyan éhes mindig ebédre, hogy kétszer annyit is meg bírna enni, mint amennyit elé raknak. Kell az tízórai, persze, hogy kell, Morzsi sincs jól lakva, neki viszi mindig a szalámis kenyeret, anya meg örül, hogy mekkora jó étvágya van újabban.
Nagyapa most fürkészőn nézi. Most vagy soha! Elő hát a dologgal!
– Nagyapa! Hogy állsz te a kutyákkal? – kérdezi óvatosan, szemét a világért sem emelné még papóra.
– Hát…, – szólal meg nagyapa, és azon igyekszik, hogy Berci ne hallja meg a hangjában bujkáló fellélegzést, amiért végre egy titokkal kevesebb munkál a család feszült légkörében – Volt egy nekem is legénykoromban… Morzsinak hívták, jó kutya volt…
– Én is ismerek egy Morzsit. Eljössz velem, hogy megmutassam neked? – néz rá az unokája bizalmas tekintettel.
– Nem viszünk neki szalámis kenyeret? Biztos éhes… – nyom barackot nagyapa Berci egyre szélesedő vigyorú kobakjára.
– Vagy néhány szeletke csokit, nagyapa? – szól felbátorodva a kislegény.
– Jól van, jól van! – nevet fel papó – Most egálban vagyunk. Egy ide, egy oda. Maradjunk a mi titkunk, mit gondolsz?
– Áll az alku! Legyen a mi közös titkunk.
Mindketten érzik, hogy megkönnyebbülést szült a délután, ketten jobb cipelni, mint egyedül. Cinkos összetartozást őriz a kert, mely felett lassanként leszáll a nap. Édes kis titkokat rejt a jegenye lombja.

Haupt-Kutas Mónika
Author: Haupt-Kutas Mónika

Kutas Mónika az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten élek a családommal. Jelenleg otthon töltöm a napjaimat a kislányommal, aki tavaly nyáron született. A német nyelv, amelyet hivatásom nagy részében tanítottam, mára már egyben a hobbimmá is vált. Tanító diplomám mellett fordító szakon is végeztem a Miskolci Egyetemen, és szívesen foglalkozom főként irodalmi alkotások magyar nyelvre történő átültetésével. Mivel pedig tudom, hogy a környezetemben élő emberek, ismerősök, rokonok nagy része aktívan jelen van a világhálón szinte nap mint nap, ezért különösen örültem annak a megtiszteltetésnek, amelyet az Irodalmi Rádió honlapján történő megjelenés lehetősége jelent. Az irodalom felnőtté válásom során vált életem részévé, szenvedélyem az olvasás és az írás. Voltak már korai próbálkozásaim is, de akkor még nem tudtam, milyen témát is választhatnék történeteim kibontakoztatására. Egy napon azonban megragadott egy pillanat, és újra megjelent az az ismerős türelmetlen izgalom, amely mindig jelentkezik, amikor a tollam papírt kíván. Egyszer csak elkezdtem figyelni a pillanatokat, és minden igyekezetemmel azon voltam, hogy megragadjam őket… a lélek tüzén át. Írásaimat mindazon olvasóknak szánom, akik hajlandók mai rohanó, és gyakran felszínes világunkban időt és egy nyugodt percet áldozni arra, hogy leüljenek egy csendes helyre, és elgondolkozzanak egy-egy történetemen. Bízom benne, hogy hozzám hasonlóan más olvasni szerető emberek is...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Álmatlanul

Lábujjhegyen közeleg az est, ma a Hold világítani rest. Megannyi szentjánosbogár a csillagok, rájuk csodálkozom, jól vagyok. Tücsök ciripel, vígan hegedül, szívemben világom csendesül. Tejúton

Teljes bejegyzés »

Lelki-ismeretek.

Lelki-ismeretek Írta: Egyed-Husti Boglárka Nagyon rég óta megtanultam, hogy a gonoszság, mint olyan számtalan formában létezik arcai pedig sokak. Mégsem tudtam elhinni, hogy ő is

Teljes bejegyzés »

Ízelítő

Törvény   August minden erejét összeszedve hatalmasat csapott a villanykapcsolóra. Sápadt fény gyúlt a szobában, a megszokott tárgyak sejtelmes árnyakat vetítettek a falra. Mozgás nem

Teljes bejegyzés »

apeva

ma álmok kínoznak holnapután felébredésed Author: B. Tóth Gabriella Nevem B. Tóth Gabriella, az Irodalmi Rádió szerzője. Négy gyermek nagymamája. Mivel otthonomtól távol élnek, sok

Teljes bejegyzés »