Alkalmazkodsz minden körülményhez,
magadra erőlteted a kényszer zubbonyát,
mint a cipőt, bár lábadnál kisebb, viseled
öntudatlanul, miközben nőnek körülötted
a falak, és képzeled, hogy rejtekükben jól
érzed magad, biflázol kéket-zöldet,
undorral nyeled a csukamájolajat, viseled,
mit a szigor rád kényszerít portörléstől
Pitagorászig, de nem tudod, mit tudnod
kellene, vársz, jön majd valami vagy
valaki és kiszabadít, de nem jön, s míg időd
számon tartja olvasott könyveid,
mint hosszú kór után ráébredsz, életed
nem pusztán gondolat, és szorító
falaid téglánként lebontod magad.
