Az egyszarvú

Rudi egy messzi-messzi tájon ébredt. Egy olyan helyen, amelyet eddig csak könyvekben vagy tévében látott. Egy gyönyörű és veszélyes esőerdőben, egy ősi varázserdőben ébredt. Miután feltápászkodott meglátott egy virágot. A virág – ez a legjobb elnevezés rá – leginkább egy húsevő növényre hasonlított. Vörös szirmai akár a karmok, vonzották a tekintetet és a tudatlanok érintését is. Már majdnem megérintette, mikor csuklója hirtelen szúrni kezdett. Gyorsan odakapott és vakarni kezdte. A szúró fájdalom eltűnt, de vele a virág is. Semmivé foszlott, mint amit a nihil varázslata érintett meg.

A virág eltűntével az erdő minden más része életre kelt. A levelek megmozdultak, a rajtuk lévő fennmaradt esőcseppek lecsordultak, és a talajon apró cseppekben felkavarták a tócsákat. A fiú nézte a nyugodt természetet és azon gondolkodott, hogyan juthatott ide. Mint minden álomban, az embernek nem szabad azon gondolkodnia hogyan jutott oda ahol van, itt sem szabadott volna, hogy szöget üssön fejébe a gondolat. Ám megtörtént, és nem lehetett tenni ellene. Okos gyerek.

A fákon, bokrokon és emberméretű leveleken túlról, valahonnan nem is olyan messziről nyöszörgés hallatszott. Halk, nyerítésszerű nyöszörgő hangok. A gondolat, hogyan is került ide, egy pillanat alatt elröppent és átvette a helyét egy félelemmel majdnem rokon érzés, a kíváncsiság. Megpróbálta megtalálni a nyöszörgő hangok forrását. Átvágott leveleken, bokrokon, fákon és végül meglátta. Egy ló feküdt a földön. Egy gyönyörű barna ló szalmaszínű sörénnyel. Orra fölött, szemei magasságában azonban egy apró vörös patakocska csörgedezett.

Rudi közelebb ment ám a ló megrémült. Megpróbált felállni, ám lábai nem engedelmeskedtek. Így minden, amire képes volt, csupán a fél térdre emelkedés volt. Fejét vadul megrázta és szemei még ennél is vadabbul kutattak a világban egy biztos pont után. Látszott rajta, hogy nincs jól.

  • Semmi baj. – mondta Rudi. – Nem akarlak bántani.

Lassan közelebb ment, bár a ló erőtlenül egyre csak próbált hátrálni, Rudi kérlelhetetlenül közeledett, egészen addig, míg el nem érte a ló orrát. Lassan, óvatosan megtapintotta, majd látván a ló félelmét, kezét az álla alá helyezte és végigsimította a ló nyakát. Az állat kissé megnyugodott. Ekkor látta a hősünk, hogy szerencsétlen állatnak valami kiáll a fejéből. Mikor közelebbről is szemügyre vette, észrevette, hogy a valami sokkal inkább a ló fejéből nő kifelé, mintsem beleszúródott. Ám a szarv-szerű képződményt letörték, vagy letörött.

Hosszú-hosszú percekbe telt, mire a ló megnyugodott. Lassan beesteledett és Rudi, minthogy nem tudott jobb helyet éjszakára letelepedett a ló mellé és nemsokára mély álomba szenderült.

Tóth Zoltán
Author: Tóth Zoltán

Tóth Zoltán az Irodalmi Rádió szerzője. Kereső vagyok. Keresem azokat az apró részleteket, amik bármely művet elgondolkodtatóvá tesznek. Azokat az apró mozzanatokat, gondolatokat, helyzeteket, találkozásokat és megoldásokat keresem, amelyek napokkal, hetekkel, hónapokkal, évtizedekkel egy mű elolvasása után azt a bizonyos „Aha!” felismerést keltik. Tisztelem azokat, akik zsigerből képesek ilyen műveket írni és becsülöm azokat, akik törekszenek erre. Ezzel próbálkozom én is. Gyakran a leglehetetlenebb élethelyzetekben engedem a gondolatoknak, hogy szabadon cikázzanak, alkossanak és mozizzanak. S a leglehetetlenebb helyzetekben alkotott gondolathalmazok teremtik meg a legérdekesebb meséket. A történeteket a végtelenről. Így meséltem régen és így mesélek ma is, kedvtelésből, hobbiból, a történeteket kérésre és a meséket, mert el akarják mondani magukat. Ez vagyok én, egy kis mese, egy kis valóság, egy kis álmodozás. Tóth Zoltán vagyok, mesemondó, történetíró, álmodozó.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A szerző saját rajza
Prózák
Fodor Ágnes

EGY PARÁNYI KÉTSÉG

Egy parányi kétség „A szerelmes ember olyan, aki jobban akar tetszeni, mint amennyire tetszhet, s ezért van az, hogy a szerelmesek csaknem mindig     

Teljes bejegyzés »

VALENTINOM AZ EGÉSZ VILÁG.♥️ Valentinom az egész gyönyörű világ, hol a mindenségben végtelen szeretet vár. Szerelmetes szívem én is hozzá adom’ legyen a világ egy

Teljes bejegyzés »

Levél a bokron

Levél a bokron   Kedvenc dzsungelem szélén, Lelem újra utam; Tekingetek fel, s alá; Majd elbambultam.   El a házak közt, Hol haldoklik az élet;

Teljes bejegyzés »

Egylélek

Bálint-napra szeretettel.
A szerelem ereje semmihez sem fogható, téren és időn átívelő, mikor lélek kapcsolódik lélekkel.

Teljes bejegyzés »

Február 14.

Február 14. Piros lángok között fehér fátylat viszek, szerelem-dob hátán csend-várat építek. Az én boldogságom nem egy napig égett, minden életen át ölelt az ígéret.

Teljes bejegyzés »

Tudok-e még

Tudok-e még Tudok-e még szemedbe nézni vagy már nem is akarok, túl sokszor volt éles a fény, bezártam hát az ablakot. Tudok-e még kezedhez érni

Teljes bejegyzés »