Mosolygós sorok
Tavasz
Szezon végén érdemes vásárolni. Több körben is engednek az árakból, kisöprik a készleteket. Ezt minden nő tudja. Én is vettem magamnak három nadrágot ősszel, nagyjából egy áráért. Nem járunk már szoknyában. Vettem egy bézs színűt, mert az az én színem, egy fehéret, mert az kortalan és minden nyári ruhatárba belefér és egy mályvaszínűt, mert az volt a legcsinosabb. Csakhogy, eltelt közben néhány hónap. Ha álltában nem megy össze egy ruhadarab, márpedig nem, akkor sajnos közben felszaladt néhány kiló, nem kívánt helyekre.
Ezektől és a felesleges beruházás érzésétől, csak egy módon szabadulhatok meg. Kellene egy új szerelem!
Recept
Valamikor azon a recepten mosolyogtunk, ami úgy kezdődött, hogy lopj két tojást! Később az az egzakt utasítás okozott derűt, hogy az adott ételhez körülbelül egy darab tojás szükséges. Most meg itt a nemzeti tojás, piros –fehér – zöld színekre festett papírdobozban. Ez milyen recepthez szükséges? Mi fog ebből kisülni? Szerintem nem vicces, inkább szánalmas itt látni a trikolort!
Nagymosás
Holnapra napos időt ígért a meteorológia, sok széllel. Ideális idő a nagymosáshoz. Nagymosás? Mitől nagy? Mindenkinek van már mosógépe. Igazából én akkor szeretek legjobban mosni, amikor nem vagyok túl jó formában. Ilyenkor minimális erőkifejtéssel nagyot haladok. A mosógépet csak be tudom indítani, megtépázott lélekkel is! Természetesen az udvaron teregetek, még az öblítőt is kiváltja a jó szagú, friss tavaszi szél. Az öblítő is csak vegyszer, belőlem nemigen gazdagodnak meg a vegyiművek! Amikor már dagadnak a tiszta ruhák, sziromeső csap arcomba, szél borzolja hajamat, már – már költészetté válik ez a szimpla, hétköznapi feladat.
Ehhez azonban kell egy most virágzó gyümölcsfákkal betelepített kertes családi ház, frissen nyírt pázsit, napsütés, a gyermekkorból átmentett rácsodálkozó képesség, meg némi mosópor. Az öblítő elhagyható.
Sátán
Van Ózd környékén egy kis falu, az a neve, hogy Sáta. Nekem kedves, hiszen ott születtem az újsoron, a régebben Horthy Miklósról elnevezett utcában. Később Kossuth Lajos lett az utca neve és gondolom, most is az. Ez már időálló, bármeddig vállalható szabadságharcos, büszkén viselhető öröksége. De nem is az utca neve, hanem a falu elnevezése az érdekes. Sokszor idézték számomra idegenek is azt a szóviccet, miszerint a szomszéd falu templomára egyszer ezt írta ki a közös pap: „A mise elmarad, Sátán vagyok.”
Egyik budapesti írásbeli vizsgám alkalmával a felügyelő tanár, kaján mosollyal szája szögletében, felszólított. Az indexeket lapozgatva megtetszett neki a szülőfalum neve.
- Hol született? – hangzott el a kérdés és gondolom előre élvezte, mekkora derűt fog okozni, ha válaszként közlöm majd, hogy Sátán.
- S, mint Sándor, Á, mint Ágnes, T, mint Tamás, A, mint Aladár. Nesze neked! Ha te nem engedsz koncentrálni, én meg nem engedlek poénkodni! 1 : 1 !
Egyébként meg szeretek sátai lenni. A közelemben lakó informatikus is ott született – akkor még mindenki otthon – onnan keveredett Miskolcra. Kell-e mondanom, hogy mindig gyorsan és kedvezményesen pofozza helyre a gépemet? Elvégre a földim!
Lájk
Kerültem a számítógépet, ameddig csak lehetett. Elég volt az elektronikus írógép, a telefon, az óra, a fényképezőgép és a kamera külön – külön. Ezek egyszerűbb szerkezetek, legalábbis a kezelésük. Az utolsó fecske voltam, aki beadta a derekát. Ha már van okos telefonom, csak rám talált egy lap-top is, úgy féléve. Ma már senki sem tollat ragad, ha írni támad kedve. Barátkozunk. Most már nekem is van e-mail címem, blogom, profilom, portfólióm, fent vagyok a facebookon is egy jól sikerült, friss fotóval.
Majdnem negyven lájkot kaptam. Nem rossz eredmény. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy féléve még azt sem tudtam mi az.
Telefon
Nem szeretem ezt az új divatot. Úton, útfélen telefonálunk. A kismama, a babakocsit tologatva, az utasok a buszon, a buszsofőr vezetés közben, na, jó, nem a kezében tartja a készüléket, de akkor is! Most akkor ő hová figyel? Járókelők beszélnek látszólag magukban. Még a bolti pénztárnál is előfordul, hogy a pénztáros kérdésére, a vevő a láthatatlan telefonjába válaszolt valakinek, valamit. Mindenki a telefonját bújja otthon, vendégségben, utcán, bárhol.
De, lám! Tini kislány jön velem szemben, ő nem telefonál. Igaz, hogy a füle tele van zenélő drótokkal, de nem beszél. Előbb elszívja az egyik kezében lévő cigit, közben elkortyolja a másik kezében lévő energiaitalt, majd aztán telefonál.
Hacsak nem sétál közben egy busz alá fülében zenével, mert olyat is láttam már.
Nosztalgia
Lemondtam a vezetékes telefonomat. Valamikor éveket kellett várni rá, hogy hozzájussunk, de a mobiltelefonok elterjedésével és megokosodásával feleslegessé vált. Azért én egy kicsit sajnálom. Olyan jó volt, amikor megcsörgettem vezetékesről a saját mobilom számát, azonnal meg is találtam, nem kellett az összes zsebet, táskát napjában többször átkutatni.
Színház
Ritkán fordul elő, hogy egy színházi előadás délután hat órakor kezdődjön, de van ilyen. Meg olyan is van, hogy egy bérlettulajdonos nem veszi észre időben, hogy hetekkel ezelőtt kellett volna az aktuális darabot megnéznie. Akkor azonban csak az üres szék figyelt a színpadra. Sebaj! Lehet jegyet venni más időpontra, akkor is meg fogom nézni ezt az előadást.
Jobban kellett kapkodnom, mint máskor, a szemüvegem otthon maradt, parkolóhelyet is alig találtam. A színháztól ötven méterre, már rám harangozták a hatot. Hűha! Szerencsére mégsem késtem el. Az előcsarnokba belépve direkt nekem mondta be egy hang: „ Az előadást három perc múlva megkezdjük.” Nagyszerű! Megkönnyebbültem, a ruhatárral sem kell vesződnöm, május van már. Indultam automatikusan a jobboldalra, ahová a bérletem szólt. Onnan átirányítottak a baloldalra, ahová a jegyem szólt. Hogy pontosan hová, ki tudja? Szemüveg nélkül nem túl jó a memóriám. Valami nyolcas rémlett és volt is a nyolcadik sor közepén üres hely. Mindenkitől elnézést kérve megindultam. Aztán közölték velem, hogy az a hetedik sor. Ekkor már muszáj volt megkérnem egy szemüveges hölgyet, hogy olvassa el helyettem, hová szól is a jegyem tulajdonképpen? Visszafelé újra felállítottam a sort. Volt, aki mosolygott, de senki nem örült. A második sor nyolcadik széke várt rám, újabb hét embert megbolygatva jutottam el a karjaiba. És még mindig nem kezdődött meg az előadás. Csak nem rám vártak?
Én sem szeretem az efféle előjátékokat, amikor idegenek bizonytalankodnak. Ezen túl elnézőbb leszek másokkal szemben és én is elnézést kérek! De tragédia nem történt. Végül is a a színház épületét nem vétettem el, mindez a Miskolci Nemzeti Színházban történt és oda is készültem. Az előadás meg olyan jó volt, hogy nemcsak a dupla költségért kárpótolt, hanem ez az intermezzó is belefért. Remélem másoknak is. Mindez öt napja történt, azt hiszem…
Author: B. Mester Éva
B. Mester Éva az Irodalmi Rádió szerzője. Hét testvérem volt, hat állandó lakcímem és tíz munkahelyem. Van két felnőtt gyermekem, négy unokám és egy olyan csendből, magányból és alázatból felépített belső világom, ahol rám találnak az élet apró csodái és körvonalazódnak mély összefüggései. Mindez kitűnő alapanyag lehetne egy folyton más helyszíneket és új szereplőket felvonultató szappanoperához. Talán mégis szerencsésebb a valóság gyökerű, rövid, látszólag független írások összerendezése egy kötetben. Én fűzöm össze őket, ezt szeretném. Megjelent itt – ott egy – egy novellám, versem is, de a papíralapú emlékeim zöme körülöttem kallódik. Csak mostanában, nyugdíjasként kezdem elhinni, hogy mások számára is érdekesek lehetnek történeteim, gondolataim. Korábban kedvtelésből ragadtam tollat, most már tudatosabban figyelek kifelé is, befelé is. Amíg aktív dolgozó voltam, közgazdász-tanárként a racionalitásból, a számokból éltem. Hatvanhét év elteltével a lélekre és a betűkre bízom magam. Művészportré a szerzővel: