Az én világom

Egy olyan világban szeretnék élni,
ahol mosollyal ébredő a hétfő,
s ötből, legalább két és félszer
négy, a kétszerkettő. S a reggeli
kávéban nincs lemondó kérdés,
hit és a tehetség ott megbecsült
érték, az utcák mindkét oldalán,
s a foci is jó lesz egyszer. Talán.
Ott, hol a járdákon szembe jőve,
a jószándék emel majd kalapot, s
kukába dobjuk az önző tegnapot.

A csontvázzá porladt megértést végre
kisöpörjük poros szőnyegünk alól:
van ilyen világ e Földön valahol?
Lehetsz második! – egyenlők között,
nem osztanak cinkelt lapokat előre,
gyorsan behúzott függönyök mögött.
Félelem nélkül élhet bárányok közt
a pásztor. A kutyája is, meg a farkas.
Becsüli egymást szegény és hatalmas.
Nem hőn vágyott kiváltság a kivétel,
s mindenkire igaz a Pitagorasz-tétel:
a derékszög nem hegyes, se homorú,
nem jár érdemtelennek babérkoszorú.
Egyenes derékkal járhat a merőleges,
párhuzamosok egymásnak jóbarátai,
így hátuk mögé nézni már felesleges.
A gyengébbet legyőzni, talmi érdem.
(ezt a sort leírni kicsit azért féltem…)
Tücsöknek jó szomszédja hangya, ki
nyitott ajtaját is bátran hátrahagyja…

Olyan világban szeretnék élni, hol
az igazság asztalánál szolgál a jog,
szentenciáitól nem háborog lelkünk,
kérdőjelek alá végre pontot tettünk.
A jövőnk, smink nélkül is szép lett,
nem egyismeretlenes a megoldóképlet.
Senki sem élhet már kétségek között:
a szomszéd fia Londonból hazaköltözött.
Többé nem lenézett fogalom a hála,
meghívnak egy koldust az operabálra,
díszvendégünk lesz egy dán királyfi,
s szívünkben az élet örök dilemmája…
A hamis szó békés, ártalmatlan fegyver,
csendkirályt játszik utcagyerekekkel.

„Közös” többszörösünk többé nem megosztó,
az árkok helyét temetik barázdák,
trikolórunk sem lesz vörös posztó,
józan izmusaink a tabulákat rázzák.
Költőink írnak jobb- és balladát is,
mikor a másság is megbecsült érték,
s Duna az Oltnak többé nem rivális.
Az ateista olykor, az Úr elé letérdel,
a hexameter újra elfogadott mérték,
héja, galambokkal malasztot ebédel.

Értjük, ha szólít az angolok beszéde,
s nem lesz vasárnap „voszkreszénye.”
Ahová mosolyogva néz le a Teremtő,
ahol ötből, már legalább háromszor
is négy marad, a konok kétszerkettő!

Miskolc, 2015. december 29.

Jacsó Pál
Author: Jacsó Pál

Jacsó Pál az Irodalmi Rádió szerzője. Ügyvédként, 20 éve hétköznapjaim jó részét mások problémáinak megoldásával töltöm – így akaratlanul, saját magamnak is beszerzek néhányat -, ennek ellenére úgy érzem sikerült életvidám, kiegyensúlyozott személyiségnek megmaradnom. Szabadidőmben hobbiként lovakat tartok és borászkodom, így a kétkezi munka sem áll távol tőlem. Érdekel a közélet lüktetése, de célom maximálisan civilnek maradni. Lételemem a nyíltság, a humor és az őszinteség, ki nem állhatom a törtetőket és a szolgalelkűséget. Szókimondó vagyok és olykor öntörtvényű, viszont érzelmekkel teli, ezért sebezhető. Igyekszem felelősséget vállalni a környezetemért, a barátaimért, a szeretteimért és az ügyfeleimért, mégis úgy érzem, sikerült megőriznem egy jó adagot a gyermeki énemből is. Talán ez a legnagyobb erő, ami energiát ad a mindennapokban és az írásban is. Művészportré a szerzővel:

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szankciók, szankciók!

Szankciók, szankciók! A rikkancs kiáltja az utcán: szankciók, szankciók! Milyen csodabogár lehet, kérdezik a fontoskodók A rossz tanár szankciókkal bünteti a csínytevőket A türelmetlen szülő

Teljes bejegyzés »

Az eltévedt Élet

Nagy öröm most az élet, Romlás vörös sebének.   Eszmék köde fátylasul Múló gyásznak konokul.   Vörösek most az estek Piros arcok beestek.   Télben,

Teljes bejegyzés »

Kár,kár,kár…

Kár,kár,kár… Varju mondja: kár,kár,kár… Van akit a börtön vár Ott aztán lehet károgni Vesztegetni, hápogni Erőszakoskodni, tátogni Árnyékkormányt játszani Hamis állításokkal vádolni Szitokszóval támadni Álhírekkel

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Ember és fa

Rózsa Iván: Ember és fa (Hat haiku) Ha kivágják, fa Árnyékában ember sem Hűsölhet tovább… Fa: mi mindenre Használható! Fából lesz Asztal, szék, ajtó. Fának

Teljes bejegyzés »

Éjféli sejtelem

Éjféli sejtelem Szikrázón csillog bársonyos éjben, hófehér selymén időtlen imák, Uram!- engedd, hogy újra átéljem amint az éjféli csend muzsikál. Minden esztendő új reményt ígér,

Teljes bejegyzés »