Végül csak az számít, hogyan szerettél

   A takaros falusi házikó kandallójában pattog a tűz, a tévé halkan szól a háttérben, a nagymama sálat horgol, a nagypapa újságot olvas, a lány pedig nyakig betakarózva ül egy fotelben és bámul maga elé. A regény mellette az asztalon, de túl hosszú volt az egyetemi félév, túl sokat kellett a könyveket forgatni, nem bírt több betűt sem látni, inkább gondolkodott. Boldog volt. Hosszú évek után ismét udvaroltak neki, nem is akárhogy.  A fiú nagyon kitett magáért, étterembe vitte előző este is a lányt, majd elcsattant végre az első csók is. Aznap meg már több száz kilométerre kuporgott a fotelbe és csak ábrándozott. Szerette azt a szobát, egyedül itt érezte otthon magát. A szülei lakása túl nagy volt, élettelen, mindenhol ridegség. A ház évek után is csak félig volt kész, nincs belakva, sehol a falon egy kép, a földön egy váza, rideg és hideget árasztanak a falak is. A kollégiumi szoba pedig túl zajos. Van egy kis zug a szoba sarkában, ami az övé s alapvetően otthonos és kedves, de mindig van valaki a szobában rajta kívül, fél percig sem lehet csöndben. Képtelenség ilyen züllött életmódú fiatalok mellett nyugodtan éldegélni. De itt jó. Itt mindenki egy szobában van, mert csak itt van fűtés. Ez alapvetően bántaná, de itt kifejezetten igényli, hogy együtt legyenek a hosszú téli délutánokon.

   Már kiskorában is szeretett itt lenni. Felelevenedett benne, mikor húzta nagyapja a szánkón s mi lett a vége a téli mókának, mikor unokatestvérével a kutyát próbálták a szán elé befogni; vagy amikor a hegyoldalba voltak szánkózni, majd hazaérve a kezüket órákon át forró vízbe tartották annyira lefagyott; de az is, mikor a befagyott tóra mentek csúszkálni és az unokatestvére alatt szánkóval beszakadt a jég. A hóangyalka készítés, a hócsaták, a szilveszterek és a tél utáni nagy árvizek már csak régi, megkopott emlékek. Nagyapjuk sose tudott nemet mondani, ha a gyerekek menni akartak, hát menni kellett. A nagymama eleinte próbálkozott nemet mondani, félve attól, hogy a gyerekek ha mindent megkapnak túlságosan elkényelmesednek, de ki tudna nemet mondani a fagylaltért kuncsorgó kislánynak, aki amint meghallotta a fagyis kocsi érkeztét egy szál bugyikában szaladt a falun át két gombóc kókuszfagyiért. És a mama ott volt, fizetett, mint a katonatiszt. Sokszor az utolsó forintjait. Ha néha kevesebb jutott, az az unokáké volt. Talán fel sem tűnt nekik, hogy a nagyszülők éhesen feküdtek le, csak hogy ők degeszre ehessék magukat. Vagy hogy inkább süteményre költöttek, mintsem a saját maguk ebédjére. Szegénysorban éltek, mégis mindent megadtak az unokáknak. Ők talán csak felnőtt fejjel döbbentek rá ezekre.

   A lány ezeken morfondírozott. Huszon-egynéhány évesen többet keres diákmunkával, mint a nagymamája nyugdíja. Furdalta is a lelkiismeret a drága táskák és megannyi gyorséttermi fogyasztás gondolatától. Ő csak arra várt, hogy mihamarabb dolgozhasson és beteljesíthesse kiskori álmát: elvihesse a nagyszüleit egy távoli országba és világot láthassanak. De mikor jön el ez a nap? Talán akkor már késő lesz… Annyi mindent kapott tőlük, sosem fogja tudni meghálálni nekik. Majd azon gondolkodott, nagyanyja miért nem említette soha, hogy nagyapja anno mikkel lepte meg? Vagy talán akkor nem volt divat az ajándékozás? Tudta, hogy ritkán juthatott bármiféle ajándékra, étteremre, de mégis… Mi tartja őket össze ötven-akárhány éve? Nem hallott egyszer sem a zokszót egyiküktől sem, hiába mindennap összezörrentek többször is. A lány karrierista volt, élete a tanulás, az előrejutás. Szép ház, autók és nyaralók. Minden napra mennyei ételek és bejárónő. A leendő gyerkőcöknek nevelőnő és magániskola. Magának szép ruhák, szépségápolás és a rokonoknak minden segítséget és támogatást megadni. A nagymamája ezek hallatán csak mindig azt felelte: „kislánykám én sosem voltam senki, soha nem tettem le semmit az asztalra, a nyolc osztályt sem jártam ki, a nyugdíjam is alig elég valamire, buta vagyok, nem jártam sehol és nincs semmim.” A lány elgondolkodott. A végén mi fog számítani? A kitűnő diploma, a talán valóra váló magas kereset, a megannyi utazás… Vagy az, hogy ő rá is talán valaki így fog emlékezni, mint nagyszüleire, hogy annak ellenére, hogy szegényen születettek s élték le az életüket, mégis az életben tőlük kapta a legtöbb szeretetet?

   A fotelben kuporogva lassan elnyomta az álom, de előtte egy gondolat fogalmazódott meg a fejében: „A végén csak az fog számítani, hogyan szerettél…”

Szabados Kinga
Author: Szabados Kinga

Szabados Kinga az Irodalmi Rádió szerzője. Az "Év jogász írója 2016" pályázat hallgató- novella kategóriájának II. helyezettje.    Szabados Kingának hívnak, 1992-ben születtem Miskolcon. Születésemtől fogva Kazincbarcikán éltem, egyetemi tanulmányaim kezdetekor költöztem Budapestre. 2016 tavaszán „summa cum laude” minősítéssel jogi doktori diplomát szereztem.   Édesanyám tanítónő – fejlesztőpedagógus, édesapám nyugállományba vonult nyomozó, húgom az idén érettségizik, kommunikáció- és médiatudomány irányon szeretné tanulmányait folytatni. Az irodalom, az olvasás, a tudomány, a tanulás szeretete mindannyiunk életének szerves része. Szüleim sosem sajnálták az időt arra, hogy a munka és a házi teendők ellátása után esténként leüljenek velünk tanulni, a leckét kikérdezni, sőt előre átnézni a másnap esedékes tananyagot. Óvodás koromban már tudtam írni és olvasni is. Az első könyv, amit végigolvastam Balázs Béla: Az igazi égszínkék c. ifjúsági olvasmánya volt, amit egy orvosi rendelőben a soromra várva az elejétől a végéig el is olvastam.   A könyvek iránti szeretet nem csak az olvasásukban, de a megírásukban is megnyilvánul, hiszen kiskamasz korom óta próbáltam a szárnyaimat az írás terén bontogatni. A legelső regényem egy gazdag kislányról szólt, akik olyan jólétben éltek, hogy az egész házukat biztonsági okokból bekameráztatták és egyszer a felvételek rossz kezekbe jutottak és ezekkel zsarolták őket. Kiforratlan és gyermeteg a történet...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Álmatlanul

Lábujjhegyen közeleg az est, ma a Hold világítani rest. Megannyi szentjánosbogár a csillagok, rájuk csodálkozom, jól vagyok. Tücsök ciripel, vígan hegedül, szívemben világom csendesül. Tejúton

Teljes bejegyzés »

Lelki-ismeretek.

Lelki-ismeretek Írta: Egyed-Husti Boglárka Nagyon rég óta megtanultam, hogy a gonoszság, mint olyan számtalan formában létezik arcai pedig sokak. Mégsem tudtam elhinni, hogy ő is

Teljes bejegyzés »

Ízelítő

Törvény   August minden erejét összeszedve hatalmasat csapott a villanykapcsolóra. Sápadt fény gyúlt a szobában, a megszokott tárgyak sejtelmes árnyakat vetítettek a falra. Mozgás nem

Teljes bejegyzés »

apeva

ma álmok kínoznak holnapután felébredésed Author: B. Tóth Gabriella Nevem B. Tóth Gabriella, az Irodalmi Rádió szerzője. Négy gyermek nagymamája. Mivel otthonomtól távol élnek, sok

Teljes bejegyzés »