Művészportré Bodó Csiba Gizellával

Bodó Csiba Gizella már több mint nyolc éve az Irodalmi Rádió szerzője. 2015-ben alkotóközösségünktől megkapta az év legjobb szerzője díjat.
Mostani rádióműsorunkban sokmindenről beszélgetünk: miskolci fiatalkoráról; munkahelyeiről, a pártbizottságról és a Posta Bankról; a férjhezmentelről, majd a férjtől való fájó búcsúzástól; egzotikus utazásairól Jeruzsálembe, Egyiptomba, Peruba, Bolíviába, Szíriába, Jordániába, s természetesen az ebből készült útinaplókról; verseiről s az irodalomról.
A beszélgetést meg-meg szakítva korábban megörökített versekből válogatunk Baráth Zsófia, Kautzky Armand, Körmöci Eszter, Lőrincz Dalma, Simonffy Adrienn, Telegdy Virág, Vajda Éva és Virág Gergely előadásában, valamint 2016-os alkotások is előkerülnek a szerző és a műsorvezető tolmácsolásában.

 „Nem kell pénz és nem kell semmi a szépségnek az észrevételéhez, csak egy kis csendesség bennünk, egy kis békesség bennünk, egy kis öröm bennünk, hogy meglássuk mindazt a rengeteg szépséget, ami van ebben az országban, városunkban, környezetünkben, bárhol. Tehát mindenben ott van, csak jó lenne, ha észrevennénk.”

A szépség örömhíre c. elektronikus kötet elolvasható a Magyar Elektronikus Könyvtárban:
http://mek.oszk.hu/14800/14816/index.phtml

Részlet a kötetből:

„A Szépség lesz az új Evangélium” – talán jól emlékszem, jól idézem? – Dosztojevszkíj írta ezt, ha igen, annak már jócskán elmúlt száz esztendeje.
Szépség! Sok millió lelki vaknak nyitja majd meg a szemét egy különös ragyogás; a felismerés!
Rútság, szenny és szemét – száz éves uralmad lejár!
A Fény-Kapuit nyitogatja egy új szellemiség; a Szépség korszaka következik! (Sötét csaták után!)
Eleged kell, hogy legyen a gondolat okozta, a szó adta, a cselekvő ember megvalósította romboló, pusztító, léleksorvasztó mérhetetlen szennyözönből! Eleged kell, hogy legyen!
A fű ugyanis most is sarjad tél végén, virág is bújik hó alól, kinyílik káprázatos pompával napcirógatásra. Madarak örvendenek gyönyörű dallammal, nyújtózó fák ágain köszöntve a friss leveleket, a kobaltkék eget. Sürög-forog kövek között a kék hegyekből érkező hűs, tiszta patak. Tükrében illeg a gyenge nád, kalapot emel a szépség előtt a keserűlapu, amikor a víz-tükréből a bájos őzgida visszatekint csodálkozón.
Ezek a szépségek itt vannak idők kezdetétől.
Örömmel alkotott szépségek, a mi örömünkre teremtve!
S mi már nem örülünk. Nem látjuk a mérhetetlenül sok erő- és örömforrást.
Rohanunk mint a mérgezett egerek, s telve lelkünk, szívünk, gyomrunk a mérgeinkkel. Ez ébreszt, ez uralja napunkat, s ezzel térünk nyugovóra.
Méreg – ködös, szmogos, átláthatatlan reggeleken. Mosoly nélküli elrohanással, fáradt, kalandozó, gondokkal telt elmével. Szemetes kukák szétszórt tartalmát lépjük át álmosan, zsúfolt járművön szorongva feszülünk egymásnak visszafojtott indulattal,
vagy egykedvű érzéketlenséggel sótlanul, szótlanul. Eldobjuk a cigarettát mielőtt felszállunk napunkra, s lábnyomunk hulladékot hagy mindenhol, eldobott zacskók, kiürült palackok sodródnak mellettünk, nyomunkba erednek.
Maszatos, összekarcolt, festékkel fújt ablakokon nem nézünk ki házakra, kerítésekre,
kapukra, mert torz, idétlen ákom-bákomokkal, vad színekkel bemázolt szennyfoltok csupán. Talán egy szennyfolt-folyam miatt nem nézünk egymás szemébe sem. Lehet, bántja saját lelkiismeretünket, hogy a tegnap tisztára meszelt házfalak reggelre ismét egy tobzódó, nyelvet nyújtó „romboló” által beszennyeződtek. Ahogy egy dúlt, sötét gondolat apríthatta a buszmegálló üvegfalait is hatalmas üvegcserép halmazzá. Mindez Tiéd volt, az enyém, a Miénk.
Napközben dolgod végezve araszolsz a kígyózó kocsisorban. Ha lassításra vagy kényszerítve dühös arc mered rád a másik járműből. Jó, hogy nem látod sajátodat. Jó, hogy nem látjuk egymás gondolatát!
A gondolat ott van kifeszítve óriás plakátok szörnyű erdején. Hogy állhassanak, talán fákat vágtak ki, talán madártanyás, kákás tavat töltöttek fel. A gondolat ott van a TV-műsorok szennyáradata mögött, a filmek gyilkosságot, pedofíliát, rablás-trükkjeit „nevelő” kockáiban. Ott a híradók „kék-fényt” túlszárnyaló, sötét emberi tetteinek pörgetésében.
A gondolatok a pénz körül, a megélhetés körül, az adósság körül, a megtorlás körül forognak!
A szó ettől ideges, ingerült, feszült, durva, vagy elviselhetetlen.
S a cselekvés folyamának ezek a forrásai.
Ezek homályosítják vagy vakítják meg a szemet a Szépségre, teszik süketté a fület a harmónia dallamára, a halk zenére. A dübörgéstől, az őrültté hangosodó zajtól a halk szó, a halk muzsika már nem hallatszik! Igaz, a hangos jajszó sem!”

Az Irodalmi Rádió kiadásában készült Válogatott versek: http://mek.oszk.hu/10400/10429/html/index.html

További elektronikus kötetek, melyek nagyrésze nyomtatásban is megjelent (a borítóra kattintva nyílnak meg):

Szerzői beszámoló az elmúlt egy évről (2015-2016): „A 2016-os év úgy kezdődött számomra, hogy az Irodalmi Rádió évértékelő, évnyitó rendezvényén oklevelet és egy réztáblácskás trófeát vehettem át, melyen a nevem előtt ez állt: „Az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2015.” Az IR díjat a szavazáson elért I. helyezésért kaptam. Amikor a társak ítélik így, az nagyon jó érzés.
Köszönöm nekik.
Kezdődhet egy év jobban? Mindez egy csendes évnek ítélt esztendő után.
Amikor összegeztem az elmúlt évet az alábbiakat tudtam összeszedni:
Három e-könyvem készült el és jelent meg a Magyar Elektronikus Könyvtárban; Az Aranypor, a Csi-Gi zsengék és a Szépség örömhíre! E három e-könyv mellett 5 korábban könyv-formában már megjelent munkám is felkerült a MEK állományába.
2014-őszén indult folytatásos regényem a SORS-Húrok az Irodalmi Epreskert virtuális irodalmi periodikában, valamint fotósorozatom a „Lencse által világosan” címszó alatt. Mindkettő ma is folytatódik.
A havonta megjelenő Kaláka Szépirodalmi Folyóiratban is jelen voltak egész évben verseim, s 2016-ban is így volt.
A Klárisban szintén esszéim, rövid prózáim, verseim jelentek meg.
Ezeket tudom elmondani az elmúlt év és a 2016-os esztendő eddigi időszakáról.
Folyamatban van önálló honlapom összeállítása, remélem hamarosan jelentkezem majd ezzel is.
Három kis könyvre való anyagot rendeztem össze az első negyedévben, azért tervezem 3 kis könyvként, mert teljesen különböző műfajú anyagok.”

Néhány emléktárgy az utazásokról

Peruból

Szíriából

Az utazásokról fénykép-gyűjtemény is készült DVD-n

Válogatás a műsorban elhangzott alkotásokból

Választottam

Még lélek voltam
Anyát, s Hazát választottam.
Anyám méhe volt a hazám,
majd a hazám, mint Anyám méhe
tartott szerelmetes közelébe,
s védte létem, Ő volt vértem
érte voltam és Ő értem,
mindezekért hálás voltam,
mindenem én választottam.

Jöjjetek női poéták

Falakat hiába rombolunk le,
ha haragból, szavakból
új falat emel a gyűlölet,
cibáljuk – ha van még valahol –
majd magunk kovácsolunk
vasfüggönyöket.
Szöges drótból kerítést magunk húzunk,
hogy egészből metszen két felet,
a feltépett seb mindig frissen vérzik,
nem elégít ki a bosszú, csak
sóval hinti be a szenvedéseket.

A harag mint a futótűz terjed,
újra és újra támad és harap
ha bensőd bosszú vágytól dühöngeni akar,
örökké ezer és egy oka marad.

Támadhatnánk török, tatár ellen,
hergelhetnénk a vackán nyugvó ebet,
Attila hány kilőtt nyiláért vehetne revansot
ezer év után is, de Ki? Miért? és Minek?

Szaladin tisztelte ellenségét,
a berontó, pusztító kereszteseket,
ma más földről támadják, tapossák
idegen bakancsok az imaszőnyeget.

Egyetlen őstől valók vagyunk ma is,
Testvérek! Káinok és Ábelek!
Százezer év is kevés, hogy megértsük
ember farkasa ember – Nem lehet!

Jöjjetek női poéták, mesére, imára,
szerelmes dalra hívjatok,
a háborúkból most már elég volt,
férfiak éljetek, öleljetek, ne harcoljatok!

Együtt – Egészen

Fél-ember voltam,
Te Egész lényed
Bőkezűen adtad hozzám.
Egyre vágytál, s feledként,
Hitvesül, magaddal
Eggyé olvasztottál.
Két félként lettünk,
Egészen Egyek,
– Holtodiglan!
Míg valódat a halál urától
Részemből szaggatni
Hagytam.
De megízleltem, milyen
Az Együtt-érzés, s ezt
Hordozom magamban
Bonthatatlan,
– Holtomiglan!

Utószó:
A Paradicsomban Egyek voltunk!
Örök időktől mindig Egyek!
Félszegen, félemberként
Ma is mindenhol kereslek!

Földünk a magasból

A Föld felett szállok
Látomásban, arcaid láttam
Millió dűne-ráncban,
Kisimulva a sivatagban
Meddőhányók övezte katlan,
Egek mi mindent látok; –
Nyomornegyed bugyraidban,
Nyers erők a karjaidban,
Tea-földek az öledben,
Szerelmetes medreidben,
Havas bércek fejfedődön,
Jégbe vésett keszkenődön,
Csipke-hímes dombtetőkön,
Mindennek maradt nyoma;
Ártereknek tenyerében
Folyó-delták hófehéren,
Villanó fák csontváz rajza
Uránbányák megszaggatta
Sebeit – Van Gogh rajzolta?
Őt inkább napraforgók arca,
Lángoló búzamezők harca
Emelte a magaslatba.

Repülök, karom kitártam
Napfordulón naprakészen,
Föld-védőkkel, tavasz-széllel
A Horizonton repülök,
A napkeltét kell, hogy elérjem!

Amikor majd ott állok

Amikor majd ott állok
Csak annyit kérdel:
Tudtam-e szeretni?
Dadogva dobog majd szívem
És dadogva sem tudok felelni!
Tudtam-e jól mi a szeretet,
Hogyan is kellene tenni,
Önkéntelen mint a levegővételt,
S egész lényemmel benne lenni,
Hogy magadhoz végy Lélek-zettel
És én mindenben magamat adjam
Olyan egyszerű ez az egész,
Mégis megriadtam!
Miért van az, hogy
Gyermekként megkapjuk (…?)
A kamaszkor dacosan követel,
Az aranyéveket száz másra fordítjuk,
Az aggkort tán sóváran érjük el!
Itt kell, hogy legyen egy végszó,
Egy csendes óra, egy kézfogás,
Amikor majd ott állok,
Bennem legyen a válasz,
Békés, teljes lehessen
a feléd elindulás!

Háló

Míg itt voltál, a vízen jártam,
Csónakba szálltam,
S hallgattam meséidet,
Lehetett hőség vagy langy meleg,
Lehetett ködös, őszi hajnal,
Vízre szálltunk bizalommal,
Te azzal, hogy fogsz halat,
De az sem számít hogy elmarad,
Együtt voltunk, ez volt fontos,
Hogy a víz alattunk csacsog,
A nád a közelben susog,
Hogy a sirályok és vadkacsák
Szólnak csak bele ringatózó
Csendünkbe, s mire a nap
Magasra ült, a déli harangszó
Felcsendült, part felé indult ladikunk,
tán vízben maradt a halunk,
de a kertnek hosszú asztalánál
terítőn volt a szivárvány
és mindent megadott,
Bort, békét, falatot,
Míg úgy nem találta, hogy elég,
Hálódat kimerítette,
S arra kért, hogy menj vele!
Te mentél!
Engedelmesen, félve mentél,
Az Ő halásza lettél.
Azóta nem tudok vízen járni,
Lelkem viharait állni,
A sok vihar lassan elhalkul,
Nem félek!
Tudom, hogy értem nyúl!

Author: Zsoldos Árpád és Adrienn

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség. Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket és galériáinkat. Szerzőinknek segítünk kötetük kiadásában, a teljes kiadási folyamatot elvégezzük nyomdai és értékesítő partnereink segítségével. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezzük felolvasóestjeinket, nyári táborunkat, születésnapi rendezvényünket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését és lebonyolítását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók (írók, költők, képzőművészek, előadók) jelentkezését is. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu; telefon: 70/616-7583; 70/616-8684 2019-ben a Médiapiac című szakmai lapban jelent meg rólunk egy cikk Sárközi László tollából: Méltóképpen és minőségben English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 22 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.