Hiányzol

Hiányzol                                                                     

 

Hányat lépjek még reménytelenségben,

Indiánnyárba bújt friss tavaszi szélben,

Ábrándos lényemmel,

Nyomában versekkel,

Záporzó szavakkal,

Oldatlan vágyakkal,

Lelkeddel lelkemben, idegen fényekben?

B. Mester Éva
Author: B. Mester Éva

B. Mester Éva az Irodalmi Rádió szerzője. Hét testvérem volt, hat állandó lakcímem és tíz munkahelyem. Van két felnőtt gyermekem, négy unokám és egy olyan csendből, magányból és alázatból felépített belső világom, ahol rám találnak az élet apró csodái és körvonalazódnak mély összefüggései. Mindez kitűnő alapanyag lehetne egy folyton más helyszíneket és új szereplőket felvonultató szappanoperához. Talán mégis szerencsésebb a valóság gyökerű, rövid, látszólag független írások összerendezése egy kötetben. Én fűzöm össze őket, ezt szeretném. Megjelent itt – ott egy – egy novellám, versem is, de a papíralapú emlékeim zöme körülöttem kallódik. Csak mostanában, nyugdíjasként kezdem elhinni, hogy mások számára is érdekesek lehetnek történeteim, gondolataim. Korábban kedvtelésből ragadtam tollat, most már tudatosabban figyelek kifelé is, befelé is. Amíg aktív dolgozó voltam, közgazdász-tanárként a racionalitásból, a számokból éltem. Hatvanhét év elteltével a lélekre és a betűkre bízom magam. Művészportré a szerzővel:

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tűnj el fájdalom!!!

Tűnj el fájdalom Author: Mahler-Fürj Katalin Mahler-Fürj Katalin vagyok, Gyomán születtem 1976-ban. Versek írásával 15 éves korom óta foglalkozom, mely számomra nemcsak önkifejeződés, hanem varázslat

Teljes bejegyzés »

Az asztal

Az asztal   A belső előszobában állt. Mélybarna és csendes volt, nem percegett benne szú, eresztékei sem nyikorogtak. Lekerekített lapjával sosem veszélyeztette a gyerekek biztonságát.

Teljes bejegyzés »

Látom

Látom Author: Mahler-Fürj Katalin Mahler-Fürj Katalin vagyok, Gyomán születtem 1976-ban. Versek írásával 15 éves korom óta foglalkozom, mely számomra nemcsak önkifejeződés, hanem varázslat is. 2000-ben

Teljes bejegyzés »

Különös sors

KÜLÖNÖS SORS   Őszi szürkület ereszkedik a tájra. Az enyészet hava épp csak beköszöntött, máris úgy érzik alattvalói, hogy tán el sem jő most a

Teljes bejegyzés »

Kanári

– Apa, tedd be az egész csomag papír zsebkendőt a táskádba, ne csak azt a néhány darabot. Szükséged lehet rájuk, hiszen folyik az orrod. A

Teljes bejegyzés »
Versek
Bora Ildikó

Novemberi rózsa

Szirmod sárguló levélszőnyegre pereg már, Hervadó bársonyán fagyhálót sző a köd, Nyári nap fénye, hajdani éked tűnő árny, Bimbózó léted emléke visszaköszön. Felemelt fejjel dacolsz

Teljes bejegyzés »