A bátor mackópapa

 

előadja: Zsoldos Árpád

  A bátor mackópapa

Enyhe szellő szárnyán ringató álma. Napsugár fűti a tájat. Napanyó szeretett-évvel melengette és mindent színes ruhába öltöztetett. De valami oly fura, harangvirágok harsonája, a méhek raja csatát indított sok virágra. Ahogy mennek menetelnek, egy idő múlva eltévednek, nem térnek vissza méh földre.
Az öreg szél dalra kezdett, a természet táncra lépett. De ez egek királya dobveréssel, szikrázó dühvel csattogott. Ezüst fényt szórt a határra, s meghajoltak előtte a fák, csontjuk ropogott, ruhájukat tépve földre hulltak. Az erdei patak kilépett medréből, mindent elöntve szaladt az erdőben mindenfelé. Az erdőben élő vadak riadtan a medvéhez szaladnak. Tégy valamit, te hatalmas, hisz erőd oly borzadalmas.
A medve ült s töprengett, na most mitévő legyen? Ahogy törte a fejét, egy tündér repült elé.
– Mi a baj mackóbácsi? Mi történt veled, hogy a fejedet búnak ereszteted? Hisz odakünn minden vízben áll, kérlek segíts a barátaidon!
– Tudom, tudom, de mit tegyek, az égi királyt hogy békítsem meg? – Hát úgy döntött mackókoma, hogy mézet eszik egy csuporral. Akkor majd tudni véli mi lesz a megoldás amire az erdőlakók kérték. Felállva a polchoz lépett, de sehol se talált egy csupor mézet sem. Keservesen földre zuhant s fájdalmát könnyeivel itatta.
– Elég legyen most már ebből, nézd csupa víz a pöndölyöm!
Miért itatod az egeret? Bátorságod honnét veszed?
De egyszer csak a medveapó bánata vidámságba csapott át. Egy ily pici egérke mutatta meg a megoldást.
– Már tudom mit tegyek! Elmegyek a fellegekbe! Édes tündér, arra kélek, vigyél engemet, hogy égi király haragját valamivel enyhítsem meg.
– Ó te drága medve papa, bárcsak elbírnálak tégedet, ha az eső nem esne, akkor se bírnálak el.
– Értem, nem akarod hát, majd akkor a királynéhoz elmegyek, s majd ő segít nekem, hisz ők adják nekem a mézet is.
Álltak körbe az állatok s nem tudták, hogy mi legyen, hisz mackópapa tétován lépett ki a barlangból. Törte fejét, nem értette. Aztán hirtelen szélvihar keletkezett, valami felkapta, s az égbe repítette. Mikor ott állt a fellegek királyánál, meghajolva nézett rá.
– Mért vagy dühös, mért teszed? Romban hever minden odalent, s félnek a haragodtól az emberek, az állatok s minden.
– Hé te medve, honnan veszed a bátorságot, hogy itt légy velem? Hogy kerültél ide?
Úgy tett a medve ahogy az egérke tette vele.
– Hát tudod, jött valami, felkapott, elhozott s itt vagyok.
– Téged felkapott! – s a király nevetve földre borult, harsogott. A medve csak állt és mosolygott. Mire a hahota vége tért, addigra az ég is kitisztult. Ekkor jött egy varázsló nagy léptekkel, égi port szórt mindenfelé, így kékké, szürkévé tett mindent.
Majd megmutatták, hogy milyen lett, de a medvének nem tetszett, sírásra fakadt ismét.
– Ne tedd ezt velem, nem lehet, hogy minden elvesztette szépségét? Sokkal szebb volt minden ott lent mikor színes szépségében tündökölt.
– Az lehet, de gyermekem csak a kéket szereti ezért mindent kékké teszek. S már tudtam hogyan, hisz elraboltam a színek tündérét és testvérét. Kik parancsomra befestettek mindent csupa kékké és szürkévé.
Hirtelen váratlan vendég érkezett, egy ronda boszorka, ki előtt az uralkodó békává változott. Hiába ugrált, intett a varázspálcával. A medve csak állt s nevetett, harsogott vele minden. Majd jött egy gyermek, kinek más volt a külseje, hisz minden állatból kapott egy keveset. Ez érdekes szerzet, ilyent nem láttam még.
A medve, gondolva egyet, elindult a palotában mindent szemügyre venni. Talált egy üveget, benne ezer méh. Gondolkodott, mit tegyen vagy mit is keresnek ebben az üvegben. Hát ezért veszett el a méz s ezért sír a királyné! Felkapta az üvegházat, összetörte szaporán, a méheknek visszaadta a szabadságát. Ment tovább, lépdel a palotában, csak úgy zengett-recsegett-roppant minden. Erejét kihasználva, szívére hagyatkozva fel kapott egy köcsögöt. Szeme nagyot csillan, hisz a köcsögben méz volt. Leült s nyalogatva élvezte helyzetét. Mikor üres lett a köcsög, tovább lépett, egy tüzes ajtót látott meg éppen. Megállva látta, hogy tündérek láncon vannak bent, mellettük őrzőjük szunyókál, a kilencfejű sárkányok királya koronával a fején. Az alvó sárkány szájából tűznyelv ugrált. Hánykolódó tűzparázzsal ijesztgette a királyságot.
Gondolt egyet a medve, mit is tegyen. A vizes edényt felvette mielőtt a sárkány felébredt volna. Aztán a vizet a nyakába zúdította. Letépte a tündérek láncát s elindult keresni a hazafelé útját. Jött a boszi, repkedett, szórta átkát mindenfelé. Medve papa se késlelkedett, tükröt kapott kezébe. Arra fordította amerről a seprűn utazó boszorka vihogott. A tündérek felemelve varázspálcájukat, repültek, összenéztek, intettek, a boszorka így a földre esett. Mire földet ért, porrá vált az egész teste. Összeültek, tanakodtak, e gyermekkel mi legyen, hogy újra jó és szép legyen. Az egyik tündér a boszi porát felseperte s rászórta a gyermekre. Megtört az átok. Megkereste a gyermek béka apját, beletette a vizes kádba, majd a méhekért kiáltott. Jöttek a méhek, rajozva, csípték a béka királyt, majd kimerülve a földre hulltak, mackópapán aludtak. Majd mikor felébredtek, munkába indultak. Éppen akkor, mikor az öreg király a felhőből kilépett. Gurítgatták a hordókat, zengett a ház, mindenki visszakapta a szabadságát. Repülő ezüst fényű villámok, esőfelhő királya ezüst ködfátyolt húzva, megragadták mackópapát s repítették tovább. Visszatérve a földre, repült az erdő mélyére nyomban. A kis patak a medrében folyt újra. Az állatok azonban semmit nem értettek. Azóta ha zeng az ég, a királyfi mulat épp, így üzen a mackópapának megjutalmazva munkáját, több hónapot alukálhat.
De ha nem aludna mackópapa, az ég királya sem mulatna, még most is ha nem hiszed ők már ezerszer hallották brummogva: Adják az igazságot. Te is szállj, repülj tova, hisz a szeretet a szívben van. Így történt e mese, ha nem hiszed, képzeld el, s ha ez sem elég, járj utána, a mackó család vár otthonába.

Stern Ilona
Author: Stern Ilona

Stern Ilonának hívnak, Zircen születem az Úr 1969. évének forró nyarán. Gyermekkoromat a Bakony szívének városában töltöttem. Egyszerű munkáscsalád gyermekeként nőttem fel. Elvégeztem az általános iskolát, ezután nemsokára kiköltöztünk Olaszfalura, s a nagybetűs élet kínálta lehetőség szerint munkába álltam. Három gyermek édesanyja vagyok. A helyi plébániának a plébánosa és a Kolpyng családdal együtt rendezvényeken, kirándulásokon vettünk részt, s ez után próbáltam az átélt perceket visszaadni, ami kis sikerrel sikerült is. Majd elvégeztem egy számítógép-kezelő és a szociális gondozó, valamit ápolói iskolát. Miután az iskolákat sikeresen befejeztem, pályát változtattam. Szépkorúak bentlakásos otthonának dolgozója lettem egy gyönyörű Balaton parti intézményben, ami sajnos nagyon távol volt lakhelyemtől. Jelenleg egy romantikus gyönyörű környezetben lévő intézményben vagyok ápoló, ahol foglalkozás keretében is foglalkozom az irodalommal. Már régóta foglalkoztatott a versírás, és minden, mi az irodalomhoz kötődik. Közben autodidakta módon próbálgattam szárnyamat, s írtam, de nem még került kiadásra. Hivatalosan a Balaton parti intézményben kezdtem el foglalkozni a versírással, miután felkértek, hogy az ott élő lakók születésnapjára írjak verset,  amit nagy örömmel vettek. Majd egy úriember kért egy verset a helyi dalkörnek, amit a helyi lap le is közölt. Ezután, ahol az illető énekel, a Balatonalmádi Városi Vegyes kar megalakulásának évfordulójára - ami nagy meg tiszteltetés...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Csalók

–  Hová, hová ilyenkor korán? – Ne is kérdezd! Szaladok a boltba, friss kiflit venni. Legalább negyven kellene – Csak nem vendégeitek jöttek? Ilyenkor? Már

Teljes bejegyzés »

VIRÁGOK

VIRÁGOK Virágok közt élni, mennyei dolog. Ettől kap erőre és frissül a lélek, A szép utáni vágy bennünk örökké lobog, Ezt vallom ameddig e földön

Teljes bejegyzés »

A határban

A két mélybarna szempár a bárányfelhőket kémlelte a krumpliföld széléről egy napsütötte augusztusi délutánon, miközben olykor-olykor a távoli jövőbe tekintgettek. Két fiatalember, külsőre hasonlóak, unokafivérek,

Teljes bejegyzés »

Esti randevú

Edit Szabó : Esti randevú “Csókot kaptam nem is régen,” itt vártalak én a réten, csókod annyira szeretem, tudom, te is csak engemet. . –

Teljes bejegyzés »

KISLÁNYOM

Mint a legtöbb írásom ez is egy pályázatnak köszönheti létrejöttét. A pályázatot az Otthonápolás világnapjára írta ki a Lépjünk, hogy léphessenek nevű egyesület. Helyezést, díjat nem nyertem, de művem bekerült a pályázatra beküldött valamennyi írást egybegyűjtő, a témához méltó, gyönyörű kiadványba. Büszke vagyok a megtisztelő megjelenési lehetőségre, s egyben köszönöm is azt.

Teljes bejegyzés »