Míg égető a nap heve,
Telve a nyár ízével,
“De látod amott a téli világot”
Melyet költő énekelt,
Lennék fiatal, tán Wilde Dorienje,
Kinek szemében 52 órás tekintet,
De szállnak az évek,
És szállnak a darvak,
Ég és földi határok mosódnak,
Csak a fialtság örök.
Gondoljuk, majd szilaj táncot járunk,
Kezünk között közben kihullik élet,
S, borgőzös éjszaka után,
Ott az ágy melegében,
Várunk egy szép napot,
De te csak szárnyalj,
Csillagok a tét,
Az arc tükör melyben lelked vissza néz,
Ülni barátokkal mikor nyílt szív szívhez ér,
Az jó mulatság, merő öröm,
Majd halkan tovább menni,
Alkóv csendes zugán aludni,
Akkor, új nap új hajnalán
Tükör által homályosan,
Keresve teret és időt,
Találkozni egy kézfogásra,
Author: Flecker István
Flecker István vagyok túl életem nagy részén a szokásos családból, itt Magyarországon ahol jóformán nincs olyan férfi és nő vagy gyermek aki át nem élt kataklizmákat, világháborút, munkatábort, kis “málenkij robotot”, ordas eszméket. Az embernek maradni súlyos konfliktusát, ezeket kaptam az élettől és szüleimtől, meg valami igazi csodát az emberség tanítását. A szavak bűvöletében élni most, hogy életem alkony zónájában töltöm napjaimat kitárul előttem a mindennapok másik arca. Ízek, imák, gondolatok a létről, esőről,a pillanatok apró rezdüléseiről. Az emberekről, elveszett boldogságról, a megtalált szeremről. Az évszakok múlása, lombok tarka színváltozása a harsogó zöldtől a megfáradt barnáig. Mert mire is vágyunk? Boldogságra, meleg otthonra, meghitt beszélgetésre barátainkkal vagy harcos tenni akarásra így a napfogyatkozás árnyékában. Hinni, hogy nem avégre vagyunk a világon miszerint legyünk még, hogy aztán csendben távozzunk. A munkám utáni szabaidő a szemlélődés örömét adta meg nekem és azt a kegyet, hogy szavakba öntsem annak apró rezdüléseit. Flecker István Úton-útszélen című hangoskönyve Csankó Zoltán előadásában: