Mit nekem a Rózsadomb,
A Seychelle-szigetek a gond.
Vegyek most ott nyaralót,
Hol bujálkodnék legott.
Férfi testek, s persze a hancúrléc,
Capulet már tökre nem merész.
Mit úri kegynek Isten ád,
Nem nyal már pinát a gaz.
S lankadóban zászlójának rúdja.
Ezért kell nékem a férfi móka.
Szóval legyen nyaraló akkor itt és most,
Hol Capuletné eloson,
S, kéjt mámorra űz, közben Dom, Perignont torkán leküld.
Mert kell kis úri kegy,
Különben a hegy Mohamedhez úgy se megy,
Ezért kell nekem hatalom,
persze nem minden csak az alfarom.
Akarok kft. vagy 100-t,
Engem így űznek a vágyak, s tovább
Mint ki mindenre vágy.
Jöhet Paris a herceg “vadja”
Ki lányomat a Julit is izgatja,
Lehetnék akkor miniszterhelyettesné, a drága
Tudom van ennek bizony ára.
Meg aztán Juli sem cemende bár a legyet 14 évesen megette,
Majd teszünk róla , hogy Paris szűznek lássa,
Hisz kirurgusunknak nincs határa.
Majd hős vértől pirosló ágya,
Lesz bizonyság a pártára.
S akkor nekem igazán eldorádó a holnap,
Mert ülök a páholyban,
Miniszter helyettes a vőm, nekem ez majd dukál,
Gazsulál majd a nép, meg a közalkalmazott,
Hogy ilyen dicső vérvonalat kapott.
Tisztem a polgári lét,
Mert imádom a lét.
Mit nekem Gucci vagy Paco Rabbane,
Soha sem kell a műszőrme.
Royce Roll-n járok sietve,
Mert nekem a diplomácia mentesség kijár,
Egy úrinő csak kocsiban piál,
Mikor kiszállok talpig nercben,
A proli vígan leshet.
Mert a romlottság nálam családi átok,
Bár, nem csak ez az egy amit imádok.
Kívül anya vagyok és szűzies,
Ki mindent Istenesen tehet,
Belsőmben tombol a tűz,
-Tudom már régen nem vagyok szűz-
S, mert ágyékom még nem léha,
Azért mint mondottam fenn, nem vagyok céda!
Kegyet, üzletet, hatalmat,
Aztán meg minden más izgalmat-nekem,
Azt kérek én a sorstól,
Holnap meg ti csacska punkok,
Csápoljatok Capuletnének,
Mert övé az érdem.
Montaguék kegy vesztve hamar,
Lehet nekik Lillafüredi az avar,
Aztán mehetnek a panelba, nosza.
Minden ellenségnek ez a sorsa.
Király vagyok, és nem királyné!
Tisztem s gőgöm úri,
Nosza, Indulhat a buli!
Author: Flecker István
Flecker István vagyok túl életem nagy részén a szokásos családból, itt Magyarországon ahol jóformán nincs olyan férfi és nő vagy gyermek aki át nem élt kataklizmákat, világháborút, munkatábort, kis “málenkij robotot”, ordas eszméket. Az embernek maradni súlyos konfliktusát, ezeket kaptam az élettől és szüleimtől, meg valami igazi csodát az emberség tanítását. A szavak bűvöletében élni most, hogy életem alkony zónájában töltöm napjaimat kitárul előttem a mindennapok másik arca. Ízek, imák, gondolatok a létről, esőről,a pillanatok apró rezdüléseiről. Az emberekről, elveszett boldogságról, a megtalált szeremről. Az évszakok múlása, lombok tarka színváltozása a harsogó zöldtől a megfáradt barnáig. Mert mire is vágyunk? Boldogságra, meleg otthonra, meghitt beszélgetésre barátainkkal vagy harcos tenni akarásra így a napfogyatkozás árnyékában. Hinni, hogy nem avégre vagyunk a világon miszerint legyünk még, hogy aztán csendben távozzunk. A munkám utáni szabaidő a szemlélődés örömét adta meg nekem és azt a kegyet, hogy szavakba öntsem annak apró rezdüléseit. Flecker István Úton-útszélen című hangoskönyve Csankó Zoltán előadásában: