Komédiás

Shakespeare tükrének darabjait,
Szedegetjük színházak szinpadán,
Kedv és “szomor” szerint,
Hol néző az úr,
S, mi a szolga.

De édes e kín,
Szülni embert jót és rosszat,
Tündér Ilonát szép szőkét,
Sylockot igazság keresőt,
Vagy csak ott a karban állót.

Tedd a dolgod,
“s, ne takarj Ladányi…”
Hívság, bánat, öröm,
A színpadon
mind jellemez,
Hiszen ez én vagyok.

Flecker István
Author: Flecker István

Flecker István vagyok  túl életem nagy részén a szokásos családból, itt Magyarországon  ahol jóformán nincs olyan férfi és nő vagy   gyermek aki át nem élt kataklizmákat, világháborút, munkatábort, kis “málenkij robotot”, ordas eszméket. Az embernek maradni súlyos konfliktusát, ezeket kaptam az élettől és szüleimtől, meg valami igazi csodát az emberség tanítását. A szavak bűvöletében élni most, hogy életem alkony zónájában töltöm napjaimat  kitárul előttem a mindennapok másik arca. Ízek, imák, gondolatok a létről, esőről,a pillanatok apró rezdüléseiről. Az emberekről, elveszett boldogságról, a megtalált szeremről. Az évszakok múlása, lombok tarka színváltozása a harsogó zöldtől a megfáradt barnáig. Mert mire is vágyunk? Boldogságra, meleg otthonra, meghitt beszélgetésre barátainkkal vagy harcos tenni akarásra így a napfogyatkozás árnyékában. Hinni, hogy nem avégre vagyunk a világon miszerint legyünk még, hogy aztán csendben távozzunk. A munkám utáni szabaidő a szemlélődés örömét adta meg nekem és azt a kegyet, hogy  szavakba öntsem annak apró rezdüléseit. Flecker István Úton-útszélen című hangoskönyve Csankó Zoltán előadásában:

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Magány a padon

Edit Szabó : Magány a padon Nem is tudom,hány éve vagyok magas fák alatt egymagamban, régen én is szép fa lehettem, hatalmasra nőve ég alatt.

Teljes bejegyzés »

Köszönet

Nektek, kik nem kérdeztétek honnan jöttem s mi tett olyanná, amilyen ma vagyok. Nektek, kik megadtátok nékem szusszanó létemben a fény-pillanatot. Vesszen, mi múlt, háborgás

Teljes bejegyzés »

Lesz-e még holnap?

  Bíborfekete felhők hada a földet lábával tapossa, hörög az égbolt veszetten, tombol annak pusztító ereje.   Keringő villámok hada cikázik, a pokol kovácsa odacsap

Teljes bejegyzés »

A térkép

    Az arc a múlt térképe, megtapossa az élet lehelete, mint a papírt megrágja az idő foga, s a tinta már nem fog rajta.

Teljes bejegyzés »

A bűn

  Soha nem öltöd újra, nincs az a tű, az a cérna, ami összefércelhetné azt a lyukat, amelynek létrejöttét te akartad.   Elveszítetted az esszenciáját,

Teljes bejegyzés »

A felszín

  Ha minden ember a tenger fenekére látna, s nemcsak a víztükrén megcsillanó tükörképre várna, talán megtanulna a szívével érezni, s az igazságot nem a

Teljes bejegyzés »