Ezen a napon , nektek égnek a gyertyák,
Most közelebb jöttök hozzánk,
A test pihen, a lélek szabad,
Az idő irgalmatlanul szalad,
Megidézni a szép emlékeket,
Letörölni véle a könnyeinket,
A fájdalom örökre megmarad,
Az élet most nélkületek halad,
A fénnyel áldást küldünk,
Imát mondunk, s megnyugszik a lelkünk.

Author: Kozma Barnáné
Kozma Barnáné Dandé Valéria vagyok, három éve írok verseket, novellákat és meséket. Az irodalom szeretete végig kísérte életemet. Különösen szerettem a mesék világát, az állatokat és a természetet. Az Irodalmi Rádió alkotótáborához 2016-ban csatlakoztam, amelynek közösségében jól érzem magam. Pályázataikon, sikeresen szerepeltem, nyolc antológiájukban jelentek meg írásaim. Három versemet Karády István zeneszerző zenésített meg. Történelmi novellám bekerült az Országút Társulat „ Akiket Isten kihívott csatára” című antológiájába. Verseim megjelentek a Montázsmagazin, Titera-Tura Kiadó,MANE, Raszter Kiadó, Tollforgatók E könyv, Szülőföldem, Mesél a Napló, Gold Pen Irodalmi Kör antológiáiban. A VII. Benedek Elek nemzetközi meseíró pályázat döntőjébe jutottam. Szerbiai Pannon RTV meghívására , Magyarországról egyedüli meghívottként vettem részt az „ Itthon vagy” pályázat díjazottjaként. Szlogenemet egy hónapig minden nap, többször bejátszották. Közel 300 versem vár kiadásra, nem sokára befejezem első történelmi regényemet. Nemrég a festészettel is barátkozom, ahol szintén megmutatkozik a természet szeretete.