Ezernyi költő hazája

Költőtársak köztünk járnak,
tíz körömmel rímet ásnak,
csacska verset kalapálnak,
ócska mondást komponálnak,
ragot ragra feltekernek,
szót szavakra megverselnek,
szalmakazlat összehánynak,
ritmus nélkül bedarálnak.

S kinek versén jót mulatnak,
utána ajtót mutatnak,
észrevétlen mászik vissza,
ha látja, az ablak nyitva.

Fischer László
Author: Fischer László

Dr. Fischer László az Irodalmi Rádió szerzője. Kecskeméti gyermekorvos, versíró vagyok. 1954-ben születtem Baján. Bácsalmáson töltöttem gyermekéveimet. Kecskeméten érettségiztem, Szegeden szereztem orvosi diplomát. 1978 óta dolgozom Kecskeméten csecsemő- és gyermekgyógyászként. Pszichoterapeuta diplomámmal megnyílt számomra a lehetőség, hogy nemcsak a testi, de a lelki jelenségekkel együtt észleljem és gondozzam pácienseimet. Feleségem védőnő, három gyermekünk van, Nagyobb lányunk gyermekorvosként, a kisebb klinikai szakpszichológusként, fiunk számítástechnikai programozóként kíván dolgozni – jelenleg egyetemisták Szegeden. Két éve írok verseket. Szinte gátszakadás-szerűen ontottam a költeményeket az első évben. Orvosként a magánéleti problémáimat, örömömet, bánatomat nem vihetem a beteg „elé”, ezért a költészet ad izgalmas lehetőséget érzelmeim, gondolataim kifejezésre juttatásában. Célom: közelebb vinni olvasóimhoz a verseket, a magyar nyelv zengését, különös szépségét. Szívesen írok szülőföldemről, Észak-Bácskáról, gyermekkoromról és a bennünket körülölelő természeti jelenségekről. Az Úton és a Bácska gyermeke című verseskötetem 2015-ben jelent meg. Idén májusban a Kéz a kézben című gyermekverses könyvem került ki a nyomdából. Terveim között egy novelláskötet is szerepel 2016 év végére.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Koldus és Király

  A zsúfolt téren harmonikaszó hallatszik. A villamos megállóban egy ládán ül a harmonikás, kopott kabátjának gallérja fázósan felhajtva. Nem kéreget. Nézi ahogy a tenyeréig

Teljes bejegyzés »

VÁNDOR VAGYOK

     VÁNDOR VAGYOK   Vándor vagyok eme Földön, Formázom rám szabott életem, Remélem hogy tartalmasan töltöm, Míg vissza nem hív a Végtelen.   Mert

Teljes bejegyzés »
Prózák
Szabadkainé Ágoston Eszter

Borisz, a hóember

BORISZ, A HÓEMBER Fagyos januári reggel virradt a hófedte, erdőszéli hegyoldalra. A zúzmarás ágakon élesen meredeztek a fagycsókolta, apró tüskék. A tegnapi lábnyomokat rég elfedte

Teljes bejegyzés »

Mennyire…

Mennyire vágyik a lelkem a hóra, Ahogy a szűzi fehérségre, jóra, Mennyire vágyik a lelkem a jégre, Ahogy a sötét éjszaka a fényre, Mennyire vágyik

Teljes bejegyzés »

Feltámadás

Miután egy ismeretlen vírus elpusztította az emberiséget, meghatározhatatlan idő múlva elérkezett a feltámadás napja. A feltámadottak viszont úgy érezték, mintha csak éjjeli álmukból ébrednének. —Mi

Teljes bejegyzés »