Már napok óta nagy pelyhekben esett a hó. Ez a vakító kristálypalást elfedte a város minden szennyét, csönd borult az utcákra. Az autósok inkább el sem indultak, nehogy útközben elakadjanak valahol. Szokatlanul nyugodt lett minden. Előkerültek a szánkók a pincékből, gyerekkacagástól visszhangzott a park, ahol a lucfenyő élt.
Formás fenyő volt, minden évben nőtt legalább két arasznyit. Egyre több madár választotta a magas ágait fészekrakó helynek. Békében élt önmagával, de advent idején, amikor az emberek elkezdtek készülődni a karácsonyra, mindig elfogta valamilyen megmagyarázhatatlan vágy, hogy egyszerű fenyőfából karácsonyfává válhasson.
Ilyenkor sóvárogva nézett be a környező házak ablakain, irigykedve nézte szépen feldíszített fenyőtársait. Amikor közeledett a szenteste, halkan fohászkodott magában:
– Bárcsak egyszer én is ott állhatnék egy szoba közepén égő gyertyákkal, színes gömbökkel felékesítve!
Fohászát egy arra elsuhanó angyal meghallotta, és hófehér szárnyával meglegyintette:
– Indulj, elég nagyra nőttél, ezen a télen már te is boldoggá teheted az embereket!
Az angyal érintése után a fenyő azt érezte, hogy gyökerei engednek a szorításból. Hirtelen képessé vált arra, hogy lépkedjen. Körülnézett, merre is induljon, aztán meglátta, hogy a közeli téren egy alkalmi karácsonyfaárus próbál túladni maradék fenyőfáin.
Odasétált, beállt a feketefenyők közé és várt. Szépségével hamar felhívta magára a figyelmet.
– Hát ez meg hogy került ide? Nem is vettem észre, hogy ekkora lucfenyőm is van még!- kiáltott fel meglepetten az átfagyott árus.
Hamar megvették, boldogan vitte haza egy apuka a nagyfiával. Szokatlan volt számára a meleg lakás. Sőt, kifejezett fájdalmat érzett, amikor fejszével formára vágták a törzsét, hogy beleférjen a karácsonyfatartóba.
Aztán elkezdődött a díszítés. Régi dobozokból szebbnél szebb angyalok, üveggömbök, jégcsapok kerültek elő. A szobában a falon lévő tükörben egyre csodálatosabbnak látta magát.
A rácsíptetett színes izzók kicsit szorították a tűleveleit, de nem törődött vele. Csak gyönyörködött a saját szépségében. Végre átélhette, hogy az ágai alatt okoztak boldogságot egymásnak az emberek. Kellemes gyantaillata betöltötte az egész lakást.
A meleg azonban egy hét múlva egyre elviselhetetlenebbé vált a számára, levelei egyre hullottak, formás ágai megereszkedtek. Amikor a második üveggömb esett le róla, ezt hallotta:
– Holnap leszedjük a karácsonyfát, mielőtt az összes dísz lepotyog róla!
Másnap arra ébredt, hogy durván szedik le róla a díszeket. Szánalmasan nézett ki csupaszon az üres szaloncukor papírokkal. Az igazi csapás csak ezután következett, amikor a második emeleti teraszról ledobták az utcára.
Nagyot nyekkent, amikor földet ért. Sorstársai gúnyolódva fogadták:
– Te is megérkeztél közénk! Jó kis tűzifa lesz belőled hamarosan!
Szegény lucfenyő, nagyon szégyellte magát a többiek előtt. Leszállt az éj, fázott ennyire kopaszon. Gonosz társai csak nyugtalanították:
– Talán holnap még nem szednek össze, megvárják a Vízkeresztet.
A fenyő dideregve újra fohászkodni kezdett:
– Milyen ostoba is voltam, amikor nem becsültem eléggé a parkban a helyemet. Mit nem adnék érte, ha még egyszer ott állhatnék a régi helyemen!
Megszánta őt az angyal, aki korábban is segített rajta. Kiemelte a többi lecsupaszított karácsonyfa közül, lábra állította, és megsuhintotta a szárnyával:
– Menj, elég bölcs lettél ahhoz, hogy értékelni tudd egyszerű életedet.
Az emberek által kidobott fenyő ismét elindult, ahogy lépkedett, újra kinőttek a levelei. Mire a parkba ért, ismét a régi volt. Megrázta magát, és örült, hogy vége lett a rémálommá változott régi vágyakozásának.
Akkor vált igazán boldoggá, amikor tavasszal újra fészket raktak az ágai között.
Author: Sárváry Mariann
Sárváry Mariann az Irodalmi Rádió szerzője Végzettségeim:2015: mesterpedagógus2002: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán közoktatás-vezető és pedagógus szakvizsga1986: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar – történelem szakos középiskolai tanár Tudományos fokozatom:1994-ben bölcsészdoktori fokozatot szereztem az ELTE Bölcsészettudományi Karán a történelem segédtudományaiból. (dr. univ) Publikációim:1991: A meszleni Meszleny család közéleti és politikai szereplése a XVIII-XIX. században – Készült a Magyar Történelmi Társulat által meghirdetett országos családtörténeti pályázatra, amelyen II. díjjal jutalmazták1993: A meszleni Meszleny család közéleti és politikai szereplése a XVIII. századtól napjainkig (internet-hozzáférhetősége: http://mek.oszk.hu/ 02300/2335) Bölcsészdoktori disszertáció1993: Szilánkok – verseskötet, Magánkiadás, Budapest1997: Megérint, rádtalál – antológia1997: Karácsonyi ajándék 1997 – Örök adventben antológia1998: Családi körben- antológia1999: Én az optimista, én a pesszimista – antológia2000: Antológia 2000 II. kötet – Millenniumi kiadás, Alterra Svájci – Magyar Kiadó, Budapest2001: Alföld Antológia, Raszter Kft. Könyvkiadó, Csongrád2004: Betűk glóriája – antológia, Alterra Svájci-Magyar Kiadó, Budapest2004: A fehér tükrei – versek, prózai írások, Accordia Kiadó, Budapest2006: Fényjelek, szavak- versek, aforizmák, prózai írások, Accordia Kiadó, Budapest2007: A Hóreménység tűzfoka – versek, pózai írások, Accordia Kiadó, Budapest2006: Szépirodalmi Figyelő 5.számában Kultúra rovatban kritika Tremkóné Meszleny Mária: Életrezzenések című regényéről2008: Szépirodalmi Figyelő 4.számában Kultúra rovatban kritika Losonczy Tóth Árpád : Egy boldog menyasszony levelei –...