Szerkesztőségünk 2017. január 21-én rendezte meg „Az év diák írója és költője 2016.” című pályázatának eredményhirdetését Budapesten, a Csokonai Művelődési Központban. Összesen hat kategóriában osztottuk ki az első, második és harmadik helyezetteknek járó elismeréseket, valamint oklevelet vehettek át azon sikeresen szerepelt alkotók is, akik regisztráltak a rendezvényre.
A korcsoportok eredménye és beszámolók:
6-9 évesek — 10-14 éves prózaírók — 10-14 éves verselők — 15-18 éves prózaírók — 15-18 éves verselők
Az eredményhirdetést 170 fős vendégsereg kísérte figyelemmel a helyszínen. Cikksorozatunkban közöljük a nyertesek, helyezettek nevét és alkotásaikat, valamint a további sikeresen szerepelt alkotók névsorát is.
6-9 éves prózaírók
Első helyezett: Vörös Nikolett Vivien A Süni és a Mókus című írásával.
Vörös Nikolett: A Süni és a Mókus
Nem is olyan messze mitőlünk, van egy tölgyfaerdő. Ebben az öreg tölgyseben éldegél lent az avarban egy icipici sündisznócska, a Süni. Barátságos, kedves kis jószág volt, nem ártott soha senkinek, és ha sétálás közben valakivel találkozott, pár kedves szava mindenkihez akadt. Amilyen kedves volt, épp olyan szegény is. Nem volt igazi háza, csak a levelekből egymásra rakott kupacban éldegélt. De ő nem bánta, még akkor sem, amikor szél elfújta a leveleket. Egyik reggel épp a szokásos erdőkerülő sétájára indult, amikor is találkozott egy addig ismeretlen állatkával. Vörösesbarna bundája volt, és hosszú lompos farka, és olyan gyorsan szökkent egyik ágról a másikra, hogy a sünike alig tudta követni a szemével. Nem volt az más, mint mókus. Új lakó volt, a szomszédos erdőből érkezett a tölgyerdőbe. Az ágakon ugrándozva észrevette, hogy a süni őt nézi. Leugrott hozzá és megszólította:
– Szervusz, kedves tüskés hátú! Én vagyok a Mókus! Örülök, hogy megismertelek!
– Szervusz, kedves lompos farkú Mókus, én is örülök, hogy megismertelek! Mi járatban vagy errefelé?
– Új odut keresek magamnak, mert a régi már túl kicsi. De találtam is éppen egyet, ennek az öreg fának a törzsében szép tágas lakásom lesz. Elfér benne a téli lakomám is, jó sok mogyorót és diót szedtem már össze. Neked hol van a házad?
– Nekem nincs házam – felelte a sünike – én csak leveleket rakok egymásra és azon alszom.
– De mindenkinek kell egy fedél a feje fölé! Ne aggódj, majd én segítek neked. Ismerek egy Nagy Harkály nevű madarat, ő építi a legjobb házakat. Az üveghegyen és az ezüst folyón túl, a fenyőerdőben van a háza, gyere keressük meg.
A sünike ballagott a mókuska után, izgatott volt, hogy mégis csak lesz háza. Mentek mendegéltek, mígnem a folyóhoz értek. A folyó nagyon gyorsan hömpölygött. A két kisállat megijedt a látványtól. Nem tudták mitévők legyenk, hogyan jutnak át a túlpartra. A folyó mellett sétálgattak fel-alá, míg egy régi csónakra akadtak, ami a bokrok között hevert.
– Ez az! – kiáltott fel a mókus – Ezzel fogunk átmenni!
A süni nem volt benne biztos, hogy jó ötlet a régi, kopott csónakot használni. Ő ugyanis nem tudott úszni és attól félt, hogy a csónak elsüllyed. A mókus biztatta, és együtt kihúzták és vízre tették. Felváltva eveztek, miközben a víz dobálta az aprócska csónakot egyik hullám hátáról a másikra. Már hosszú órák óta eveztek, és egyre fáradtabbak voltak. Egyszer csak azt vették észre, hogy a csónak partot ért és vége lett hullámzó kalandjuknak. Megkönnyebbülve és kicsit émelyegve indultak tovább. Már harmadik nap sétáltak, mikor is az üveg hegy lábához értek. Olyam magas volt, hogy nem látták a tetejét. A mókus elmondta a süninek, hogy túloldalon van a fenyőerdő és abban él a házépítő harkály, minél gyorsabban át kell jutniuk a hatalmas hegyen. Útra is keltek, lassan tudtak haladni, mert meredek volt, és az üveg nagyon csúszott. Egymásba kapaszkodva bandukoltak. Amikor a süni elfáradt a mókus farkába kapaszkodott, amikor a mókus fáradt el a süni hátára leveleket rakott és ráült. A sokadik nap is eltelt, már nem is számolták, amikor is felértek a hegy tetejére, ami a felhők között volt. Pihe-puha pamacs felhők vették őket körül, amelyeknek eper, dió és mogyoró ízük volt. A két kis állatka melakmározott a felhőkből, majd egy üveg sziklára ülve, lesiklottak a hegy oldalán. Leérkezésük után máris a tölgyerdőben találták magukat.
Az első útjukba kerülő kisállattól, aki egy nyuszi volt, segítséget, útbaigazítást kértek. A nyulacska pontos útitervet vázolt fel nekik: egyenesen haladjatok a csipkebogyó bokorig, jobbra fordultok és át kell mennetek a gomba mezőn, azután balra a kidőlt szarvas formájú fatörzsig, azt követően már csak egyet kell ugrani az öreg fenyőig, ahol már jól lehet majd látni a hatalmas harkályt, aki a faágon üldögél. Pontosan követték a nyuszi utasításait, és hamarosan oda is értek. A harkály nagyobb volt mint gondolták. Színes tollai és hatalmas csőre volt. A két kis állatka kedvesen köszöntötte, majd elmondták neki miért keresték fel, mi járatban vannak. A harkály végighallgatta őket, majd bólintott.
– Aranyos kis állatt vagy te, igaz, szúrós, de aranyos. Megérdemled, hogy rendes házad legyen. De ma már nem indulunk útnak. Aludjatok meg nálam, majd holnap indulunk.
A harkály házában aludtak, reggel pedig korán és izgatottan ébredtek az állatkák. Alig várták, hogy újra otthon legyenek. A harkály ébredés után még megrázta a tollait, megélesítette a csőrét és a karmait, majd a sünihez fordult.
– Hosszú lenne gyalog az út. Ti kicsik vagytok, így könnyen elfértek a hátamon. Üljetek fel, majd én vissza viszlek benneteket.
A sünike és a mókus felültek a harkály hátára és már indultak is. Magasan szálltak, és közben gyönyörködtek a tájban. Csodaszép volt felülről nézni az üveghegyet, a folyót, dombokat, völgyeket. Feleannyi idő alatt értek haza, mint amilyen hosszú az odavezető út volt. Amikor hazaértek, a sünike megmutatta neki, hova szeretné a házát: közvetlen a mókus odúja alá, épp ahhoz a fához, ahol a barátja él. A harkály hosszú napokig dolgozott a kunyhón. Gyűjtött hozzá különböző anyagokat, amiket az erdőben talált; gombát, mohát, faágakat, leveleket, makkokat, tobozokat. Három nap múlva már el is készült a csodaszép házikó. Az oldala makkból és tobozból készült, a teteje gomba és moha volt, kerítése pedig faágak voltak. A süni csak ámult és bámult az új házikóján. Nagyon boldog volt és nem győzött hálálkodni a madárnak. Azóta is ott alszik a süni, soha többet nem kellett dideregnie és fáznia, és nem fújta el a szél a házikóját sem. Azóta már nem egyedül sétál az erdőben, a mókussal hosszú sétákat tesznek, és jókat beszélgetnek, örökre szóló barátság született.
A második helyezett Lukács Laura Panna lett A szegény ember almafája című meséjével.
Lukács Laura Panna: A szegény ember almafája
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Annak a szegény embernek nem volt egyebe, csak egy csodálatos almafája. Azért volt az csodálatos, mert ragyogóbbnál ragyogóbb piros almák termettek rajta, s némelyik almában üzenet volt elrejtve. Egyik nap az emberünk megkívánt egy szép, piros almát, mert hát éhes volt, és enni kezdte. De sokat nem tudott rágni belőle, mert észrevette, hogy ez éppen az az alma, amelyik az üzenetet rejti magában. Nagyon megörült a szegény ember, talán most lesz szerencséje, és végre pénzhez jut. Az üzenetben ennyi állt: inulj el a kerekerdő közepére. Szedte a batyuját, amibe pár piros almát, és egy kis vizet csomagolt és már úton is volt a kerek erdő közepéhez. Nem tudta mit fog találni, vagy mi várja, de nagy lelkesedéssel vágott neki a kalandnak. Három napi járás után ért oda. Körbe nézett, s nem látott egyebet az erdőben, csak egy világító követ. Gondolta, biztos ez lesz az, amit keresett. Körbejárta, forgatta, míg alatta talált egy újabb üzenetet: keresd meg az arany kutacskát. Jól van, gondolta a szegény ember, a kutacska majd biztos ad már valami kincset. Indult is. Harmadik nap végén bukkant rá a kutacskára. Piszkos, koszos volt és alig volt benne víz. A szegény ember megtisztította a kutat, kiszedte belőle a sok szemetet, faágat és huladékot. Minden tégláját külön megmosott. Este lett mire végzett vele, elfáradt, nekidőlt a kútnak és azonnal el is aludt. Másnap reggel a kút nem volt hálátlan. Az üzenet ott volt a kút peremén: Indulj el a sötét barlangba. Jól van, jól van, gondolta a szegény ember, a barlangban majd biztosan várja a sok kincs. Három napja bandukolt már ismét. A harmadik nap végén két kis egér szaladt elibe, segítséget kérve. A macska elől szaladtak, aki meg akarta enni őket. A szegény ember elrejtette a táskájában az almák közé az egereket. Látja ám, hogy a macska iramban felé tart.
– Hallod te szegény ember! Nem láttál erre két egeret? Elvesztettem őket, pedig igen nagy szükségem lenne rájuk. Hivatalosak vacsorára énhozzám… – szólította meg a macska az embert.
– Nem láttam őket. Erre nem jött senki.
A macska a választ hallva már futott is tovább. A kis egerek előbújtak és nagyon hálásak voltak a szegény embernek, hogy nem adta át őket a macskának. De most a szegény ember kért segítséget tőlük. Mondják már meg neki, hogy merre van a sötét barlang, mert ő három napja ballag, de még nem találta meg.
– Óhh, te szegény ember, csak gyere utánunk, mindjárt odaviszünk mi a barlanghoz.
A kisegerek szaladtak, és még sötétedésre a barlanghoz értek. A barlang szájánál még az emberünk is megtorpant, mert olyan sötét volt, hogy a pokolban nincs olyan sötétség, mint ott. Erőt vett magán, és már indult is befele a barlangba. Amikor a barlang belsejéhez ért, szeme-szája tátva maradt a csodálkozástól. Annyi kincset látott, hogy ha három évig hordaná, akkor sem érne a végéig. A kincsek mögül egy apró ősz hajú néni jött elő.
– Te szegény ember, mindig becsülettel éltél, gondoztad a csoda fádat. Itt a jutalmad érte, annyi aranyat vihetsz, amennyit csak elbírsz.
Telerakta a táskáját, zsebeit a szegény ember, és indult is haza. A barlang szájánál kereste az egereket, hivogatta őket, de azok csak nem válaszoltak. Hanem két csoda szép táltosparipa lépett elő.
– Kedves gazdánk, mi vagyunk, a két kisegér. Megtörted az átkot, mert elrejtettél minket és gondoskodtál rólunk. Mostantól a te szolgálatodba állunk. A szegény ember nem tudta hova legyen örömében. Felült az egyik ló hátára és hazáig meg sem álltak. Otthon szép házikót építtetett magának és a lovaknak. Az almafáról továbbra is ő gondoskodott. Boldogan él még ma is.
A kategóriában a harmadik helyezést Buczkó Ákos Koppány érte el A valódi szabaduló szoba című alkotásával.
Buczkó Ákos Koppány: A valódi szabaduló szoba
Egyszer a barátom a szülinapi buliját egy szabaduló szobába szervezte. Mikor mindenki megérkezett, elmondták nekünk a játékszabályokat. Mi voltunk a bagdadi tolvajok! Ki kellett jutnunk a szobából és eközben rengeteg kincset kellett gyűjtenünk. A küldetés végén meg kellett keresni egy kart a szobában, amit ha meghúzunk, kinyílik az ajtó. És elkezdődött a játék.
A szoba nagyon szépen ki volt dekorálva. A falon volt egy kép, egy festett ablak, ami előtt igaz függöny lógott. Volt ott asztal, székek, szekrények és a falakba lyukak voltak vájva, ahová be lehetett nyúlni. Ez nagyon tetszett nekünk. A kincsek összegyűjtése sok feladattal és izgalommal járt. Az egyik lyukban megtaláltam a kart, amit meg is húztam. Hallottunk egy csengőszót, ami jelezte a felnőtteknek, hogy készen vagyunk.
Ekkor jött az igazi izgalom, sehogy sem tudták kinyitni az ajtót. Keresték a kulcsot, de valaki ellophatta, mert sehol nem találták. Bent a barátaimmal kezdtünk megijedni, mert annyira nem volt barátságos a szoba, hogy még több időt ott legyünk.
Azt mondták a szervezők, hogy még egy tartalék kulcs el van rejtve a szobában, de az az ember, aki tudja, hogy pontosan hol van, az szőrén-szálán eltűnt. Ráadásul csak akkor egyszer látták, amikor bevitte a kulcsot. Ez szintén nem adott nekünk bizakodásra okot.
Sajnos csak rajtunk múlott, hogy ki tudunk-e jutni a szobából. Benyúltunk az összes lyukba, benéztünk az összes fiókba, de nem találtunk sehol semmit. Ekkor támadt egy ötletem. Felmásztam az asztalra és levettem az egyik festményt. Csodák csodájára a kép mögött egy titokzatos hely tárult elénk. Egy sötét folyosó. Senki sem mert végigmenni rajta. Sokáig vitatkoztunk, hogy ki menjen be, végül beláttam, hogy ha én nem megyek be, örökké itt ragadhatunk.
Mondtam a többieknek, majd én megnézem, hogy mi van a folyosón túl. Mindenki megkönnyebbült, hogy nem neki kell bemennie. Fogtam egy gyertyát és elindultam befelé.
A folyosó sötét, nyirkos és nagyon poros volt. Látszott, hogy nagyon régen nem járt erre senki. A hosszú folyosó végén egy számzáras lakattal bezárt láda volt. Nagyon mérges lettem, hisz ezek szerint még mindig nem tudunk könnyen kijutni.
Kimentem a többiekhez és elmondtam, hogy van egy láda, ami csak 3 számmal nyitható. Elkezdtünk ötletelni, hogy jöhetnénk rá a kódra.
Szétnéztünk a szobában, honnan lehetne számokat leolvasni. Sajnos semmi ötletünk nem volt. Az egyik barátom kérdezte, hogy nem volt-e a folyosóban valami, ami segíthetne kitalálni, hogy hol kereshetnénk a számokat. Gondolkozni kezdtem, eszembe jutott, hogy nagyon poros volt ugyan a láda, de piros volt a színe. Mondtam ezt a többieknek. Arra a jutottunk, hogy itt lehet a megoldás.
Megvizsgáltuk, hogy milyen tárgyak vannak a szobába pirosból. Több is volt ilyen. Találtunk egy vázát, aminek az alján volt egy 3-as szám. Aztán találtunk egy piros tollat, aminek az oldalába bele volt vésve egy 5-ös szám. Sajnos eléggé félhomály volt a szobában és sehogy sem akadtunk a harmadik piros tárgyra, amin szám lett volna. Már kezdtük feladni, amikor észrevettem, hogy bár kopott, de az ajtó is piros színű. Gyorsan odaszaladtunk és elkezdtük vizsgálni az ajtót, nagy nehezen meg is találtuk rajta a számot, ami a 7-es volt. Tehát volt három számunk a 3, 5 és a 7. Már csak a helyes sorrendre lett volna szükség. Arra gondoltunk, hogy minden lehetőséget ki kell próbálni. Mivel én voltam bent a folyosón az előbb is most is én mentem. Azért már bátrabban indultam neki. Arra gondoltam közben, hogy vajon mi van a ládában. Remélhetőleg már a kulcs.
Odaértem a ládához. Elkezdtem a három számot próbálgatni. Rövid próbálkozás után kinyílt a lakat. Félve nyitottam fel a ládát. Sajnos a félelmem beigazolódott. Egy levél volt benne.
Fogtam a levelet és visszamentem a barátaimhoz, akik már nagyon vártak rám.
Mutattam nekik a levelet, akik szintén csalódottak voltak. Az egyik lány vállalkozott, hogy ő felolvassa a levelet. „Gratulálunk az eddigi teljesítményetekhez. Már csak egy lépés, és kint vagytok. Találjátok ki a talányt. Néznél rajta, de nem tudsz, mögötte minden változatlan, de ennek segítségével mégis változhat.”
Most már tényleg nagyon elkeseredtünk. Kintről a szüleink hangját is alig hallottuk már. A lányok sírva fakadtak. Egy kis kesergés után összeszedtük magunkat és a talányra koncentráltunk.
Szétnéztünk a szobában mire lehet igaz a talány. Többször is felolvastuk, de valahogy nem jöttünk rá. Egyszer a barátomnak bevillant, hogy az ablak lehet és a függöny. Gyorsan odaszaladtunk, behúztuk a függönyt és oda volt varrva egy kulcs! Gyorsan leszedtük és megpróbáltuk kinyitni vele az ajtót! Szerencsére végre sikerült!
Odakint volt már mindenkinek a szülei! Rettenetesen aggódtak értünk, és büszkék voltak ránk!
Közben kiderült, hogy az eredeti kulcsot az egyik osztálytársunk dugta el bosszúból, mert őt nem hívták meg a bulira. Beszökött és lehúzta a wc-n.
Azt viszont, hogy az az ember, aki tudta, hogy bent hol van elrejtve a kulcs soha nem látták többé….
6-9 éves verselők
Első helyezet: Balog Péter
Balog Péter: A tizenkét hónap
Január
Vidám Január,
vidáman szalutál
két hópehely.
Február
Februárban már
nincs annyira hideg,
csak szegény állat
didereg.
Március
A tavasz első hónapja
a vizeket folyatja.
Április
A Tavasz közepe,
a virágok színe,
kinézete, ötlete.
Május
Köszönti a nyarat,
elbújtatja a tavaszt.
Június
A Nyár első hónapja,
a halászok csónakja
a vízen.
Július
A vakáció közepe.
A gyerekek játszanak,
mindenkit kifárasztanak.
Augusztus
A Nyár nagy vége,
az észheztérés
reménye.
Szeptember
A kicsi elsősök beköltöznek,
ünneplőbe átöltöznek.
Október
Leesnek a levelek,
valamit tegyetek,
hogy látszon az aszfalt!
November
Mindjárt itt a Tél,
eltűnik az összes
falevél.
December
Hideg, fagyos,
de mégis óvatos.
Balog Péter: Házkereső
Egyszer réges-régen
volt egy vadnyuszi.
Fogta magát, elindult
házat keresni.
Ment, mendegélt,
talált egy üreget.
Abba belenézett,
kutatott, kutatott,
nem talált senkit.
Úgy gondolta, kitáblázza,
hogy ez mostmár
a nyuszi háza.
Második helyezett: Magyar Gréta: Élet
Harmadik helyezet: Pavló Patrik: Hogyan fejleszd a fantáziád?
A 6-9 éves próza- ill. versírók kategóriájában sikeresen szerepeltek továbbá:
Albert Attila: Hogyan tűnnek el a radírok?
Balog Nóra: A kötözködő pulyka
A helyezett és sikeresen szerepelt alkotók meghívást kaptak állandó szerzőink és IfiRádiónk táborába, a későbbiek folyamán lehetőséget kapnak alkotásaikkal antológiáinkban, hangoskönyveinkben, rádióműsorainkban való megjelenésre.
Gratulálunk!
A cikk további részei:
10-14 éves prózaírók — 10-14 éves verselők — 15-18 éves prózaírók — 15-18 éves verselők
Author: Zsoldos Árpád és Adrienn
Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség. Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket és galériáinkat. Szerzőinknek segítünk kötetük kiadásában, a teljes kiadási folyamatot elvégezzük nyomdai és értékesítő partnereink segítségével. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezzük felolvasóestjeinket, nyári táborunkat, születésnapi rendezvényünket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését és lebonyolítását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók (írók, költők, képzőművészek, előadók) jelentkezését is. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu; telefon: 70/616-7583; 70/616-8684 2019-ben a Médiapiac című szakmai lapban jelent meg rólunk egy cikk Sárközi László tollából: Méltóképpen és minőségben English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 22 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.
Egy válasz
Kedves, hölgyeim és uraim!
Köszönjük a részvételi lehetőséget és nem utolsó sorban a szép trófeát!
Igazán kedves, hogy névre szóló gravírozott táblával készítették el!
Azt meg azután nagyon-nagyon-nagyon, hogy postán kiküldték a díjat és mellé kaptunk egy finom csokoládét, meg egy könyvet is!
Üdvözlettel: Vörös Nikolett Vivien és Vörös Norbert