Szerelem a felhők között

Szerelem a felhők között

Öt napja voltak házasok, azon a késő nyári ünnepen.  A gyár, ahol mindketten dolgoztak, erre a napra egész napos, szabadidős programot tervezett. Az ünnepi megemlékezést és a felújított kultúrház átadását délelőttre, a gyerekprogramokat kora délutánra, estére pedig utcabált hirdettek. Reggel Eszter friss kávéillatra, Misi csókjaira ébredt, cicásan nyújtózott, incselkedett, nem volt miért sietniük, az ünnepség csak később kezdődik. Ujjaival babrált, büszkén forgatta karikagyűrűjét az ujján, visszatért hozzá a pár nappal ezelőtti szerény esküvő minden apró rezdülése. Újraélte győzelme mámorát, megmártózott, lubickolt, elmerült benne. Még sohasem volt ilyen boldog, ilyen szabad, ilyen önfeledten szerelmes. Meg ilyen magabiztos sem. Lassan kikászálódott az ágyból. Kimondhatatlanul szerette, hogy Misivel ébredt, hogy Misi mellette van, és minden pillanatban hozzábújhat. A titkolózásnak vége, új életet kezdtek pár nappal ezelőtt, hátrahagyva minden csalást, bánatot, fájdalmat. Ők ketten már régóta voltak egymással nagyon mély és szenvedélyes szerelmi kapcsolatban, de ezt, ahogyan csak tudták, titkolták.  Mindketten házasságban éltek. Pár hónapja aztán ráeszméltek, szerelmük túlnőtte a bujkálás határait, egymás nélkül már minden levegővétel, minden külön töltött perc fájdalmasan lüktetetett, és egyébként sem tartották tisztességesnek, amit műveltek. Először Eszter vált el, majd Misi is, halkan, csendben, cirkuszok nélkül. Nem is szerették volna másképp tenni, mindketten ügyeltek arra, hogy a három apróság érdekeit, érzéseit ne sértsék nagyon.  A gyerekeik nem tehettek róla, hogy ők a régmúltban rosszul döntöttek. A válásaik után még jó ideig tartották a közös titkot, egészen addig, amíg két tanúval, öt nappal ezelőtt össze nem házasodtak.

A délelőtti átadóra kézen fogva, büszkén indultak. Egyre többen érkeztek, ők pedig mindinkább érezték a ferde pillantásokat. Hol itt, hol ott dugták össze a fejüket ismert és ismeretlen munkatársak, suttogtak halkan, feltűnően feléjük sandítva, gunyorosan, vagy lenézőn.  Mindketten tudták, róluk nyelvelnek, róluk szól a pletyka. Számítottak erre, és készültek rá.

– A reggeli kiscicából mindjárt dühös macska lesz, élesítem már a körmeit. Tudom is, ki lesz az első, akibe nemsokára belemar. Aztán oroszlánná változom, és karmaim lesznek, és lehet, hogy oroszlánfogaim és kettéharapom néhányuk nyakát – gördült szerteszét Eszter nevetése, mint egy elszakadt gyöngysor. Misi zsiványosan mosolygott, mosolyában benne volt az ereje, a huncutsága, az önérzete. Aztán megérkezett Eszter munkahelyi főnöke is, aki hol ijedten, hol zavartan figyelte az ifjú párt, akik olyan boldogan, rátartin, már-már gőgösen, pirulás nélkül állták a tekintetek össztüzét. Nagy nehezen elmekegett egy jókívánságot.

– Hát mégiscsak igaz! – lépett most hozzájuk Eszter munkatársa, aki mindvégig sejtette a szerelmüket, de bizonyosságot nem tudott szerezni felőle, a fiatalok cselesen, rendre kicsúsztak a kezéből.

– Igen – válaszolta Eszter – bemutatom a férjemet.

Jolika fülig pirosodott, annyira zavarba jött, még Misi kézfogásra induló gesztusát sem tudta fogadni, szórakozottan elbotladozott tőlük. Kacsázásán Eszternek újra nevethetnékje támadt, és abba sem tudta hagyni. Mulattatta, hogy az ő ilyetén való megjelenésük „elvette az ünnep fényét”. Mire a hivatalos rendezvény lezajlott, a fiatalok alaposan kiszórakozták magukat a bámuló arcokon, a bennakadt, fullasztó levegőkön, a grimaszokon, amit mások produkáltak.

Eszter különösen boldog volt ezen a gyönyörű napon, le sem tudta törölni arcáról a mosolyt, pajzán és féktelen kis ördögök játszottak vele egész nap. Ugrándozott és kacagott, évődött és bájologott Misinek, ebéd után pedig jól kibeszélték az elképedt környezetüket, csúfolódtak, pofákat vágtak, utánozni próbáltak egyes embereket. Rengeteget nevettek. A délután egy szempillantás alatt ellibbent, a ferdén vetülő napsugarak kíváncsian bekukucskáltak az ablakon, vidám táncot jártak a bútorok üvegezett felületein. A fiatal pár már az utcabálra készülődött.

– Nagyon szép legyél!- simogatta meg Misi Eszter arcát. – Pukkadozzon csak a mérgese!

– Abban nem lesz hiba – kacagta el magát Eszter, akibe amúgy is, mindig is belebújt egy öntelt kurafi, ha készült valahová – folytassuk a polgárpukkasztást. Csak közben ne feledkezz meg róla, mennyire szeretek táncolni itt, ezzel a férfival – kéjelgett tovább a nő, jobb lábát a férfi derekára fonva. Felső testét ívelten hátrahajtotta, s most kecses táncospárra hasonlítottak, akik a tangó kellős közepén megmerevedtek egy mozdulatban.         Besötétedett, mire ki tudtak menni az utcára.  Elvegyültek a táncoló párok között, a rájuk hulló szürkületben alig látták az arcokat. Misi romantikusan kérte fel a feleségét, Eszter örömmel mondott igent. Táncolni kezdtek. Az asszonyt, a szerető karokban elragadták tüzes érzelmei. Szíve elolvadt, Misi ölelésétől, az együtt ringatózástól. Andalító, szerelmes hangulatát csak fokozta, hogy éppen a legkedvesebb zeneszáma következett, ami hét könnycseppről szólt. Szorosan bújtak egymáshoz. Amíg a zene tartott, Eszter számára megszűnt a valóság. Csak a férje biztos, érzéki karjait érezte hol a derekán, hol a saját kezében, hol az arcán, hol szép hosszú, barna haja fürtjei között. Úgy érezte szíve kicsordul a szemén, és így is volt, mert sós cseppecskék görögtek szeme kékjétől az arca közepéig. Itt csípte nyakon őket Misi forró ajka, aki észrevette, hogy újdonsült asszonya sír.  Eszter boldogságának könnyeit hálásan itatgatta fel. Aztán véget ért a zene, Eszter visszatért a földre, és minden érzelmét a világ közepébe szerette volna kiáltani, vagy csak Misit akarta biztosítani arról mennyire szereti, vagy csak spontán cselekedte, mindenesetre a férje nyakába ugrott, átölelte, és szenvedélyesen megcsókolta. Misi elfogadta és viszonozta ezt. Eszter nem tudta mennyi idő telhetett el, lassan kibontakozott a férfi öleléséből, majd testhelyzetet változtatva átkarolta a derekát, és mellé lépett.

Abban a minutumban látta meg a teraszon, a tőlük alig egy méterre ülő Mártát, Misi volt feleségét. Sápadt volt, magába roskadt és végtelenül szomorú. Akkor már tudta, hogy Márta végignézte az ő végtelen boldogságát a táncban, a sírását, a csókot, amit Misivel váltott. Először mélységesen megsajnálta Mártát, hiszen ő is asszonyból volt, tudta mit érez most az elődje. Aztán megijedt. Rettenetesen megijedt. A helyzet annyira váratlanul érte, erre nem tudott, nem is tudhatott felkészülni.  Márta bánatos tekintete tartósan nyugodott Eszter arcán, billogot égetett a homlokára, ami perzselte, pusztította a fiatalasszonyt, s ha az előbb a világ legboldogabb felesége volt is, most nem bánta volna, ha megnyílik a föld, s ők, a bűnösök, a csalók, a poklok mélységes fenekére zuhannak. Egy időre talán a szíve is megállt. Szégyenfoltját cipelve, Misit maga után húzva beljebb bukdácsolt a már újra táncoló párok között. Mellkasa kicsi volt a zakatoló szívének, azt hitte kiugrik a helyéről, rosszul volt, éppen csak tartotta magát. Misi, aki értette mi történt, átölelte, lassan csitítani kezdte, előbb a hátát simogatta, majd a nyakát, az arcát, és lágyan, a zene ritmusára ringatta, nyugtatta, ölelte. És ebben, ebben a fájdalmas ringatózásban Eszter megérzett és megértett valamit. Egészen tisztán látta a jövőt. A jövőt, s benne azt, amire eddig nem tudott, vagy inkább nem akart gondolni. Igen. Szerelmük tiszta kékjében is, mindig lesz felhőcske az égen. A három picurka örök kapocs, örök felhő lesz a volt férjével, és Misi volt feleségével. Ezután mindörökké. Nem lehet megváltoztatnia a múltat, s ha Misivel boldog akar lenni, szeretnie és játszania kell a bárányfelhőkkel, amik kápráztatóan fodrozódnak az égen, szeretnie kell, és el kell simogatnia a gomolygó felhőket, amik a vihar közeledtét jelzik, és szeretnie, majd harcolnia is kell a sötét, villámokat szóró, összedörrenő, jégesőt és pusztítást hozó viharfelhőkkel.

Aztán lassan, egészen lassan, ahonnan a zaklató gondolat elindult, megérkezett a nyugtató bizonyosság is. Fiatal volt, erős, és bátor. Ő képes lesz megtanulni repülni, ő fel fog tudni emelkedni, sasként szárnyalni, siklani, suhanni mindenféle felhő felett. Rajta biztosan nem fog múlni.

Csak Misi, csak Misi szeresse, csak ő is repüljön vele.

 

Szohner Gabriella
Author: Szohner Gabriella

Szohner Gabriella az Irodalmi Rádió szerzője. Hatvanban születtem 1955-ben. Itt tanultam, itt dolgoztam, jelenleg is itt élek. Öt éve kezdtem papírra vetni tapasztalataimat, gondolataimat, érzéseimet. 2015-ben jelent meg első elbeszélés kötetem „Tépett kendők” címmel. A megjelenés után különböző országos pályázatokra küldtem novelláimat, ezekkel rangos helyezéseket értem el a neves irodalmi társaságok kiírásain. Mára már 19 különböző, színvonalas antológiában olvashatók a történeteim. Novelláimat elsőként az Irodalmi Rádió fogadta és értékelte, a családias közösségnek 2016. óta vagyok a tagja. Tanulmányaim befejezése óta folyamatosan az emberekkel foglalkoztam, általuk és velük éltem meg örömöket, bánatokat, sikereket és veszteségeket. Láttam őket örülni, szeretni, láttam szenvedni és meghalni. A hosszú évek során gyűjtögettem össze mindazokat a tapasztalásokat, amit a novelláimban megfogalmazok. Hiszem, hogy egy-egy történet megjelenítésével segíthetek másoknak, netán követendő példát is mutathatok. Embertársaim lélekápolása az én folytonos motivációm. Az írás mellett nagyon szeretek kézimunkázni, kertészkedni, utazni, olvasni. Szívesen tanulok, és fedezek fel új dolgokat. Írói jelmondatomnak egy Fekete István idézetet választottam: „ Én is csak a szavakkal játszom, amelyek mögött talán ott van a valóság, amiről szintén nem lehet tudni, hogy micsoda.”

Megosztás
Megosztás

4 válasz

  1. Kedves Gabika! Másodszor olvasva is épp olyan szép, és megható a novellád, mint első olvasásra, pár hete! Olyan Őszintén, és tisztán tudsz ezekről, a sok ember lelkét feszegető emberi érzésekről írni, hogy csak csodálni tudlak érte. Megérintett. Köszönöm!

  2. Gyönyörűen megírt, szép történet! Gratulálok kedves Gabriella!

Hozzászólás a(z) Kovács L István bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

70 + = 77

Rózsa Iván: Messze még…

Rózsa Iván: Messze még… Új név ajtódon? De még erőd teljében, Messze még talán… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bölcs nyugalom

Rózsa Iván: Bölcs nyugalom Olvadó a szív: Agg szentimentalizmus? Bölcsek nyugalma… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett,

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Örök tavasz

Rózsa Iván: Örök tavasz Elszállt ifjúság: Hol van már, tavalyi hó? Már rég elolvadt… Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Cseresznyefa alatt

Rózsa Iván: Cseresznyefa alatt Fellázad a szél, Öreg szamuráj mereng: Hószirom hull rá. Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Csatt!

Rózsa Iván: Csatt! Csettintek egyet: Így szállt el hatvanöt év… Mennyi marad még? Budakalász, 2024. március 27. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió

Teljes bejegyzés »