B.Mester Éva
Nőnap után
Rám jött a versírás
mint egy hasmenés,
mikor ideges vagyok.
Hol vannak az én virágaim?
Az élők,
amit kezembe adsz,
ölembe szórsz,
és csak a kedvemért illatosak?
A mindenkinek, bárkinek,
senkinek címzett
virágkazlakból nem kérek.
Az élő szó kell, az élő virág.
Hiába osztozkodunk
álmainkon, a mosolyon.
Érintésed rejtegeted.
Nem csörög ez a
nyomorult telefon,
pedig lágy dallamokat
ültettem sivár lelkébe.
Szeretetet szórok,
szerelmet üzenek,
késik a válasz.
A legszentebb érzés
soha nem néma,
soha nem tétlen!
Ösvényt sem látok,
a moha a jövőig ér.
Egyetlen öreg kolléga,
meg egy régi barát,
a lányom új pasija,
slussz, nincs tovább.
Virtuálisan ők köszöntöttek.
Csak az önkormányzattól élő,
cserépben guggoló virág.
Így is jó!
Úgy tudom, hivatalból
eltakarítják az üresen
maradt gazdátlan életet,
a test nélkül maradt
megunt reményeket.
- március 09.
Author: B. Mester Éva
B. Mester Éva az Irodalmi Rádió szerzője. Hét testvérem volt, hat állandó lakcímem és tíz munkahelyem. Van két felnőtt gyermekem, négy unokám és egy olyan csendből, magányból és alázatból felépített belső világom, ahol rám találnak az élet apró csodái és körvonalazódnak mély összefüggései. Mindez kitűnő alapanyag lehetne egy folyton más helyszíneket és új szereplőket felvonultató szappanoperához. Talán mégis szerencsésebb a valóság gyökerű, rövid, látszólag független írások összerendezése egy kötetben. Én fűzöm össze őket, ezt szeretném. Megjelent itt – ott egy – egy novellám, versem is, de a papíralapú emlékeim zöme körülöttem kallódik. Csak mostanában, nyugdíjasként kezdem elhinni, hogy mások számára is érdekesek lehetnek történeteim, gondolataim. Korábban kedvtelésből ragadtam tollat, most már tudatosabban figyelek kifelé is, befelé is. Amíg aktív dolgozó voltam, közgazdász-tanárként a racionalitásból, a számokból éltem. Hatvanhét év elteltével a lélekre és a betűkre bízom magam. Művészportré a szerzővel:
