Az út mi beragyogja hosszú sétád

 

Egy szoba sok furcsa szerkezet kattogó zaja ezer annyi fény. Sárga karika s hirtelenjében hangzavarba lép. Valami furcsa hatalom rabolja el az emberséget. Szédülés és meg szűnik minden. Párperc vagy óra csupán . Ékesebben ragyog a fénysugár egy hosszú végtelen út, mi ragyog de hol a vége azt nem tudható. Látod életed pergő perceit mind ha moziba lennél úgy jő elő az emlék. Majd olyanok köszönnek, fogják meg kezed kikről azt sem tudtad ,hogy vajon ki vagy kik lehetnek. Majd újabb fény egy új arc majd egy másik jő lép feléd halkan szól ne félj majd meg lásd! Ki vagyok én? Teszed fel magadnak a kérdést. Sok gyerek esemény pereg . De csak lépdelsz előre a fényt követve. Olyanok lépnek eléd ki néked fontos volt de már csak emlék, perig a szívedben tovább él. Látod családod szerelmet halált s nem tudod mi fáj.
Fáradtnak csapzottnak érzed magad, de újra erőt kapva a távolból valami kellemes hang szól. Majd egy gyermek reppen feléd eltakarva hirtelen a fényt. S majd folytatván utad újabb helységbe térsz sok idegen arc néz rád . Egy magas sudár sár moss úr ki feléd nyúlt de mire kezed fogná valami új jön feléd hirtelen eltűnt a fény. Körbe vettek a lelkek, de valaki erősen kiált! Menyhaza várnak rád s vissza fordít óta sorsod útját mert oda át van befejetlen életed. Hisz még nem telt le az Úrtól kapót egy perced. Mi ember öltőben kitudja mennyit jelent Jött a zakatoló sötétség. A sok csattogó hang egy két pofon mi enyhe simítás volt. Lassan szemed nyitod de fáradtan vissza rogyol. Nem tudod talán egy vagy több perc, a sötétség néz veled farkas szemet. Hirtelen szomjas leszel tátongva levegő után nyúlsz. De erőd elhagyott és csak fekszel méla búsan a magány takarója alatt, mi fedi mezítelen testedet. Kinyitod szemed olyan mind rivalda fény ujjongás, öröm, sok sárga fény és a sok csattogó szunyókáló gép. Reppen rád egy fehér lepel mi betakarja tested. Már gurulsz ki felé feletted szaladó fény, egy ajtó, vagy egy lény mekkorát csattant szegény. Még is oly hideg fázik, tested vacog szalad a vér, minden majd meg emelkedve egy fehér lepelre esel. Sok nehéz hab takaró cső a kezedbe fejeden maszk olyanok érzed magad mind valami elhagyott paplan. Friss levegő forr a levegő érzed lábad s kezed már nem vacog , S telt az idő feletted az orvos be lépet. Kérdezgetett s te nézted majd maszkod lehúzta s mesélni kezdted életed. És ő nézet nevetett aludjon ezt csak képzelte. Visszatette maszkot s meg igazítgatta a palackos véredet, s infúziódat egybe majd távozót csendesen. Elszaladt az idő idebent és haza egetek. Észre vetted valami furcsa dolog történt veled. S az idő perget és csak azt tudtad,hogy feletted történt meg mind ez. Alkotsz perig nem tanultál. Tudod s újra élsz napokat. Furcsán érzed magadat hisz ezt álmodod s most meg éred mi az ördög történt veled?
Mikor egy helyre betérsz ismerős arcok néznek feléd. Mosolyogsz mert már jártál erre. És ők vissza mosolyognak neked. Hisz láttad őket s bejártad az épület minden zugát. Nem feledted mert vallod jártál itt már egy szép tavasz hajnalán. Csak néznek rád nem értik mi van veled? Igaz te sem tudod mi ez hisz sok minden furcsaság történik meg. Tán utaztál élet s halál között? Vagy valami más történt? . De mi ez? Ezer kérdés de nincs felelet hisz léjátszódót életed. Ha beszélsz róla bolondnak néznek. Szenvedsz mert nem tudod a bajt meg előzni, s nem hisznek neked ha említed a történteket. Pedig tudod mi történik? Mit kell tenned mert egyszer már meg élted. Most csak állsz tétován, s furcsa érzést érzel át mi ez? Az álmodás de mi ért beszél hozzád egy lélek? Kit hol ismersz, hol nem. Miért keres meg éjjel mikor pihensz? Olyan mintha elköszönne vagy valamit kérne.
Hát e kérdésekre kérdést szülhet mert választ úgy sem adnak neked erre. Hát akkor legyen egy mese ott jártál az ösvényen így tudat alatt azt gondolsz mit akarsz szíved súgja mi a dolgod mit kel tenned. Szeresed az embereket,hogy ők is szeressenek. S ha meg találod igaz párodat halld meg szavát, ha össze vesztek béküljetek ki s így térjetek be de ne feküdj nélküle le s ne feled bocsánatát, hisz nem tudhatod beszélsz még vele vagy meddig szerethetted szívedből tisztán. S érezed az érzést szerelemmel hisz minden perc ajándék nektek, s mi elmúlik nem jön vissza az már csak emlék marad.. Meg teszel mindent mit tudsz hisz majd az úrnak elszámolással tartozol, Mikor utolsó utadra induló

Stern Ilona
Author: Stern Ilona

Stern Ilonának hívnak, Zircen születem az Úr 1969. évének forró nyarán. Gyermekkoromat a Bakony szívének városában töltöttem. Egyszerű munkáscsalád gyermekeként nőttem fel. Elvégeztem az általános iskolát, ezután nemsokára kiköltöztünk Olaszfalura, s a nagybetűs élet kínálta lehetőség szerint munkába álltam. Három gyermek édesanyja vagyok. A helyi plébániának a plébánosa és a Kolpyng családdal együtt rendezvényeken, kirándulásokon vettünk részt, s ez után próbáltam az átélt perceket visszaadni, ami kis sikerrel sikerült is. Majd elvégeztem egy számítógép-kezelő és a szociális gondozó, valamit ápolói iskolát. Miután az iskolákat sikeresen befejeztem, pályát változtattam. Szépkorúak bentlakásos otthonának dolgozója lettem egy gyönyörű Balaton parti intézményben, ami sajnos nagyon távol volt lakhelyemtől. Jelenleg egy romantikus gyönyörű környezetben lévő intézményben vagyok ápoló, ahol foglalkozás keretében is foglalkozom az irodalommal. Már régóta foglalkoztatott a versírás, és minden, mi az irodalomhoz kötődik. Közben autodidakta módon próbálgattam szárnyamat, s írtam, de nem még került kiadásra. Hivatalosan a Balaton parti intézményben kezdtem el foglalkozni a versírással, miután felkértek, hogy az ott élő lakók születésnapjára írjak verset,  amit nagy örömmel vettek. Majd egy úriember kért egy verset a helyi dalkörnek, amit a helyi lap le is közölt. Ezután, ahol az illető énekel, a Balatonalmádi Városi Vegyes kar megalakulásának évfordulójára - ami nagy meg tiszteltetés...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szankciók, szankciók!

Szankciók, szankciók! A rikkancs kiáltja az utcán: szankciók, szankciók! Milyen csodabogár lehet, kérdezik a fontoskodók A rossz tanár szankciókkal bünteti a csínytevőket A türelmetlen szülő

Teljes bejegyzés »

Az eltévedt Élet

Nagy öröm most az élet, Romlás vörös sebének.   Eszmék köde fátylasul Múló gyásznak konokul.   Vörösek most az estek Piros arcok beestek.   Télben,

Teljes bejegyzés »

Kár,kár,kár…

Kár,kár,kár… Varju mondja: kár,kár,kár… Van akit a börtön vár Ott aztán lehet károgni Vesztegetni, hápogni Erőszakoskodni, tátogni Árnyékkormányt játszani Hamis állításokkal vádolni Szitokszóval támadni Álhírekkel

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Ember és fa

Rózsa Iván: Ember és fa (Hat haiku) Ha kivágják, fa Árnyékában ember sem Hűsölhet tovább… Fa: mi mindenre Használható! Fából lesz Asztal, szék, ajtó. Fának

Teljes bejegyzés »

Éjféli sejtelem

Éjféli sejtelem Szikrázón csillog bársonyos éjben, hófehér selymén időtlen imák, Uram!- engedd, hogy újra átéljem amint az éjféli csend muzsikál. Minden esztendő új reményt ígér,

Teljes bejegyzés »