Edit Szabó : Igaz mese egy vándorról
Nagyon régi esemény, amiről most mesélek én.Volt egyszer egy legény, sok csatát megharcolt, de immár bújdokolni kényszerült. Egyedül maradt útja során.
Múltak a napok, napokból lettek hetek, egyre lassabban lépkedett. Messzi tájról vándorolt,azt sem tudta , merre járhat. Magas fák közt haladt, élelme egyre apadt, vizet is már a levelek harmatából csurgatott. Utolsó erejével vergődöt, kapott sebe felemésztette testét. Arra még emlékezett, hogy távolról fény lobbant és felé integet.
Kicsúszott lába alól a talaj,győzött a fájdalom és a kimerültség,már nem volt eszméleténél. Így talált rá az erdő szélén lakó öregapó,látva, hogy az élet még nem távozott a legényből. Párjához sietett és taligára rakták a szegény beteget. Ketten együtt a két öreg megtette a szükségeseket, levetkőztették, sebeit gyógyírral kenték, lemosták minden testi szennyét, majd ágyba fektették.
Dunyha melege fűtötte, lassan átmelegedett teste, orrát finom illatok csapták meg, éledezett. Közben az anyóka levágta egyetlen tyúkocskáját, abból főzte gyógyító levesét a legénynek.
Felpattant két szeme, érezve ágy melegét, látta a két öreg örömre vidult szemét : megmentették! Hogyan köszönhetné meg jóságuk, hisz odaadták mindenüket egy vándorló szegénynek, akiről nem tudhattak semmit. Pillái alól könnycseppek gördültek, van még, akinek fontos az ő élete is. Forró leves átjárta, teste minden porcikája érezte, megváltó erejét hogyan kapja vissza.
A két öreg szelíden nézte pirosló arcát,kisimult mosolyát. Nekik már elég, ami marad, de szívjóságuk megmentette egy fiatal életét. Hogy eztán mi lesz a folytatás, remény költözött öreg szivükbe, talán itt marad örökre, erdő szélén újra lesz fiatalság, hogy ha a sors elszólítja őket a másik világába.
Egymás kezét fogva mosolyogtak, életüket a sors megvígasztalta, jóságuk gyümölcse az élet megmentése.
Elmondtam egy történetet, valakinek mese lehet, győzött jóság és szeretet, nem várt érte köszönetet.
Bőcs,2017.03.15.
Author: Szabó Edit
Szabó Edit az Irodalmi Rádió szerzője. Szabó Béláné, Szabó Edit két gyermekes özvegyasszony vagyok. Bőcsön élek 38 éve. Közgazdasági végzettségem van. Életem során nagyon sok emberrel kerültem kapcsolatba, többször töltöttem be vezetői pozíciókat. A legfontosabb számomra mégis a bőcsi Általános Iskolában titkárként eltöltött 15 évem. Megismertem a gyerekeket, találkoztam a szülőkkel, munka- és bérügyi elszámolásokat végeztem, költségvetési elszámolásokat készítettem intézményi szinten. "Tanárnéni"-ként matematika és magyar órákat tartottam alsó tagozatban, míg felsőben a környezetismeret helyettesítése hárult rám. A hirtelen kapott tanítási órákat pontosan és lelkiismeretesen tartottam meg. Erre büszke vagyok a mai napig, hiszen nem túl régen elém állt egy 30-as fiatalember, aki megkérdezte tőlem, emlékszem-e rá, mivel tanítottam őket! Az iskolában kezdtem igazából az írásnak. Először pályázatokra írtam prózát, helyi tudósításokat a megyei napilapnak, múzeumi kiírásokra pályáztam. Gyermekeim elköltözése után találtam meg a "VERS"-et, igaz, internetes segítséggel. A Poet.hu gyűjteményébe küldtem, ahol elfogadták. Majd több irodalom és vers szerető közösségnek lettem tagja, ahol pályázatokra írtam. Sok versíró és költő lett ismerősöm, eredményeket értem el. Többször írtam első, második illetve harmadik helyezést elért verset. Önálló kötetem 2016-ban jelent meg az Irodalmi Rádió szerkesztésében és kiadásában Folyóparti álom címmel. Mivel egyedül élek, egyre többet olvasok, hiszen gyerekkoromban is a kedvenc időtöltésem jelentette....