A csodacipő

Márta imádott repülni, de most nehéz volt a szíve és izgatottan szorongatta kezében a levelet. Kinyitotta és vagy századszor olvasta a Meghívót. Karcsi bácsi 50 éves sikeres edzői tevékenységéért, nyugdíjba vonulása alkalmából az állami kitüntetés megünneplésére holnap este fogadást tartanak a Kempinsky szállodában, ahová őt is meghívják.

Vajon Vera is eljön? – volt az első gondolata. És egyáltalán elmenjen-e ennyi év után a fogadásra?

Istenem, már 20 éve, hogy itt él és nem volt olyan nap, hogy ne gondolt volna Verára. Vajon mi történt vele? AZÓTA soha nem látta a nevét. Egyetlen versenyen sem indult? Vagy nem nyert? Ezért?

Ő bezzeg sorra nyerte a versenyeket és a dobogó legfelső fokán állva mindig hálásan gondolt Verára – ezt neki köszönheti! De a gyomrában egy csikarás mindig figyelmeztette ARRA, hogyan is jutott idáig.

Félt a találkozástól, de ugyanakkor érezte valahol mélyen, hogy beszélni kellene vele. De mit is mondjon? Hogyan mondja el? Magának sem merte bevallani: félt. Félt a szemébe nézni, megvallani mi történt.

Talán nem is jön el. De a lelkiismerete nem hagyta nyugodni: egyszer túl kell esnie a vallomáson. Nem tud tovább élni ezzel a teherrel.

Az ünnepség valóban felemelő volt. Karcsi bácsin látszott a megilletődöttség. Megköszönte a tanítványainak a sikereiket, hogy dícsőséget hoztak rá, az egyesületre, és az országra a nemzetközi versenyeken. Ennél a pontnál Márta úgy érezte Karcsi bácsi ránéz. Égette a pillantás. Aztán ez is elmúlt. Kicsit később ő is pezsgővel a kezében beállt a köszöntők sorába. Karcsi bácsi megismerte és gratulált nemzetközi sikereihez, érdeklődött az élete felől is. Röviden válaszolt és megköszönte neki, hogy annak idején több, mint 20 éve felfedezte és elindította a karrier felé.

Valaki megfogta a könyökét és az ünnepelttől elbúcsúzva egy ablak-mélyedésbe vezette. Ágoston volt, Karcsi bácsi legidősebb fia. Örült, hogy ennyi év után is ráismert – annak idején sokszor volt, hogy csak ők ketten rótták a köröket az edzés végén, a többiek már befejezték.

Ágoston is edző lett, rúdugró tanítványai sikeresen szerepeltek a nemzetközi versenyeken is. Mártának jólesett, hogy a férfi emlékezett, hogy milyen sikereket ért el és tőle tudta meg, hogy mekkora feltűnést keltett, hogy a nemzetek atlétikai tornáján és a száma megnyerése után disszidált, nem jött haza a csapattal. Mi történt? Hogyan alakult az élete azóta?

Márta ennyi évvel az események után is csak suttogva merte elmondani neki, hogy az apja és a nagybátyjáék már előre elintéztek mindent, neki csak részt kellett vennie az országos versenyen és kijutnia a válogatottal a tornára. Ehhez neki itthon meg kellett nyernie a bajnokságot, mert csak az első helyezett kapott útlevelet és utazhatott. Kint is nyert és amikor menedékjogot kért, az ottani válogatott átvette, de amíg a honosítása nem történt meg, nem indulhatott versenyen. Itthon rövidtávon és gátfutásban edzett és versenyzett, de az ottani edző felfedezte, hogy a középtáv sokkal jobban fekszik neki. Mire a hivatalos ügyek befejeződtek ő is készen állt a versenyre. És a középtáv bejött, sorra nyert, szinte mindig mindent. Két éve vonult vissza.

  • Emlékszel még Verára? – kérdezte Márta, belső szorongását elnyomva. Együtt edzettünk Karcsi bácsinál. Látod őt itt valahol? Mi lett vele? Nem olvastam a nevét az újságokban.
  • Nem tudod? – kérdezett vissza Ágoston. Jól emlékszem ARRA a versenyre. Vera nem találta az öltözőszekrényében az új futócipőjét, pedig a klub egyik támogatójától, egy akkori vállalkozótól kapta. Direkt neki csináltatta, méretre, azt a vajpuha szögescipőt, mert patronálni akarta Verát. A verseny előtt sehol nem találta, így a keresés miatt be sem tudott melegíteni és a régi ócska egyesületi cipőjében kellett futnia. El is vesztette a versenyt. Te nyertél és te utaztál.

  • Mi történt utána vele? Láttad ma itt?

  • Igen, ott van annál a kerek asztalnál. Látod? Az az ősz, sovány nő a szürke kosztümben. Mi is történt vele? Hát nagy botrányok voltak. Te elutaztál és nem jöttél haza. Azt a csoda szögescipőt mindenhol keresték. Nagyon értékes, extra darab volt. Hiába sírt Vera, fegyelmi elé állították. Meggyanúsították, tudod cigány volt ezért, hogy ellopta és jópénzért eladta. Azonnal kizárták az egyesületből, nem sportolhatott tovább. Ezek nemcsak Verát viselték meg nagyon. A nagyanyja nevelte, 4 kisebb testvérével együtt. Ő akarta, hogy tanuljon, törjön ki, legyen jobb sora, mint nekik. Az események megviselték az öregasszonyt is, agyvérzést kapott, félig lebénult. Vera ki kellett maradjon az iskolából. Elment valami konyhára dolgozni- így segítette a családját. Teljesen kikészült, agyondolgozta magát, hogy a testvérei tanulhassanak. Lefogyott, nyúzott lett, megöregedett. Mi, akik régen ismertük, csak mi tudjuk mi történt vele. Karcsi bácsi ragaszkodott hozzá, hogy mára hívják meg őt is.

Márta egyre sápadtabban hallgatta a történetet. Gyorsan elköszönt Ágostontól, hogy a távozni készülő Verát még elérje.

    • Vera! Vera! Megismersz még? – fogta meg a karját.

    • Márti! Hogy vagy? De jó hogy eljöttél!- ráncos arca mosolyra húzodott, hangja fáradt és fénytelen volt.

Márta körbenézett a ritkuló vendégseregen és suttogva, szinte nyögve mondta:

    • Vera meg tudsz bocsájtani? Kérlek bocsáss meg!

Vera megdöbbenve nézte a karcsú, elegáns, fiatalos Mártát. Nem értette. Miért kellene neki, szegény, fáradt, öregasszonynak megbocsájtania Mártának, aki sikeres sportoló, külföldön él, elegáns, jólápolt, illatos?

    • Persze. De miért?

    • Vera, minden sikeremet neked köszönhetem! – tört ki Mártából. Csak az első helyezett utazhatott ki a nemzetközi tornára. Te nagyon tehetséges voltál és…. és..- hangja egyre halkabb lett. – És kaptál egy csodacipőt a Búzás úrtól, hogy segítsen neked nyerni. Én féltem tőled. …A szögescipődtől. ….Féltem, hogy te nyered meg a versenyt….Nekem kellett az elsőnek lennem!! Engem ottkint már vártak! – kiszáradt a torka.Remegett a gyomra:

    • Én…én elvettem és eldugtam a cipődet….Bocsáss meg!

Mindketten döbbenten hallgattak. Márta egész testében remegett. Szégyenében majdnem elsüllyedt. Most tudatosult benne igazából mit is tett! A saját karrierje érdekében tönkre tette egy másik ember életét! Megfutotta a pályát, nyert is – de milyen áron! Nem tisztességesen versenyzett!

  •         Bocsáss meg! Bocsáss meg!

Csak zokogott, folyt a könnye és ismételte:

    • Bocsáss meg!

Vera sem tudott megszólalni a megdöbbenéstől. Minden, az egész élete egy perc alatt futott végig rajta. A fegyelmi, a megszégyenítés, a rágalmak. Hogy kivágták az egyesületből. A fájdalom, hogy nem futhat, nem versenyezhet. Hogy a nagyanyja belebetegedett a szégyenbe. Hogy nem tanulhatott tovább… Megbélyegzetten kellett élnie, dolgoznia….állandóan bizonyítani…Hogyan jutott el a belső nyugalomig. Mit is értene meg belőle? Megkövülten csak nézte, nézte a másikat, ezt a jólöltözött, illatos nőt, aki csak ennyi év után tört össze a tette súlya alatt.

És akkor neki is kibuggyantak az évek alatt visszafojtott, lenyelt könnyei. Agyondolgozott keze önkéntelenül kereste, fogta meg a másik kezét. Nyugtatva simogatta a karját, a kezét.

    • Nem haragszom! Nyugodj meg!-suttogta.

Sokáig voltak így összeborulva, könnyek között. A vendégek lassan szedelőzködtek. Márta és Vera egymást támogatva, már megkönnyebbülve és megbékélve, egymásba karoltan léptek ki az estébe.

Soós Katalin
Author: Soós Katalin

Soós Katalin az Irodalmi Rádió szerzője. Mindig nyitott szemmel járok-kelek a világban.Érdeklődéssel figyelem a házak homlokzatát, elgondolkodom, vajon kik és hogyan élnek az ablakok mögött, milyen életük, gondjuk-bajuk, örömeik lehetnek az ott lakóknak.Kíváncsian figyelem a villamoson, buszon körülöttem utazókat. Meggyőződéssel vallom, hogy mindegyiküknek az élete kész regény.Amióta tudom, hogy a szülők, nagyszülők feladata (lenne) a család, a közösség, a nemzet történetének, eseményeinek tovább adása a következő nemzedékeknek, erkölcsi kötelességemnek tartom, hogy valamilyen formában megörökítsem a látott, hallott, megélt eseményeket, amelyek akárcsak marginálisan is érintették az életemet. A szerző netkötetei az Irodalmi Rádió szerkesztésében:Félpohár aszú gyertyafényben (2018.)A békák is tudnak sírni (2020.)Tarlófutás (2021.)

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hinned kell

Hinned kell­­ „Valaki jár a fák hegyén*”: az életünknek őre ő, nincs nála nagyobb erő. Megfordít sorsot, életet: csak kegyelméből élhetek. Vírussal büntet hitszegőt, hatalmi

Teljes bejegyzés »

November

Edit Szabó : November November,nem szeretlek, holnapjaim elvetted, első nap temetőben, erősen fogom őt meg. . Fejfán mosolygós arca, egykor régit mutatja, itt hagytalak titeket,

Teljes bejegyzés »

Tigris Tamás és Benjámin

Tigris Tamás a dzsungelben Fütyörészve ballagott, Néha széles jókedvében Ordított is egy nagyot.   A felhőtlen boldogsága Egy picikét hibádzott, Belefáradt a magányba, Keresett egy

Teljes bejegyzés »

A káposztalepke csodája

Élt egy fehér pillangócska A virágos szép mezőn, A szivárványt figyelgette, Nézegette ő merőn.   Csodálta a sokféle színt, Közben pedig kesergett, Egyszínű fehérsége miatt

Teljes bejegyzés »

Genezáreti tó / Biblia Lukács 8:22-25

A Genezáreti tó Author: Mahler-Fürj Katalin Mahler-Fürj Katalin vagyok, Gyomán születtem 1976-ban. Versek írásával 15 éves korom óta foglalkozom, mely számomra nemcsak önkifejeződés, hanem varázslat

Teljes bejegyzés »