Karácsonyi történet

Karácsonyi történet

Az öregasszony türelmetlenül toporgott. Nem találta a helyét. Minden ajándékot összekészített már. Kávé a menyének, csoki a fiának és az unokáinak. Minden évben ezt kapják, minden évben ugyanúgy örülnek. Ha nem vinne semmit, akkor is. Maga magáért szeretik, és boldogok, hogy együtt lehetnek. Az ura rég meghalt, de Szenteste soha nincs egyedül. Fia délelőtt érte jön és náluk tölti a napot. Menye süt, főz, addig ők, a fiával és az unokákkal feldíszítik a karácsonyfát. Beszélgetnek, esznek, nevetgélnek, vidáman telik a nap. Este fia hazahozza. Bőségesen csomagolnak neki a karácsonyi menüből, hogy másnapra is jusson a finom falatokból. A lányainak ez soha nem jut eszébe, sőt örülnek, ha nincs az útjukban.

– Mehetünk Anyu? – toppan be fia, s meglepődik, hogy anyja most szorosabban öleli, mint máskor. – Megtaláltad a nagymama spékelőtűjét? Tudod, megígértem az asszonynak, hogy megmutatom neki. Este visszahozzuk. Mi baj? – halkul el szava, ahogy sápadt anyjára néz. Az nem szól, csak sietve beül a kocsiba és hallgat az egész út alatt.

– Na végre, hogy itt van, kezdjen főzni, de gyorsan! – fordul ki a konyhából a menye, de a humor az arcára fagy, ahogy meglátja anyósát. – Vicceltem Anyuka, minden kész! Magának megfőztem a kedvenc levesét, mert tudom, hogy a halászlét nem szereti. De mi baj? – karolja át lágyan az apró öregasszonyt. Az, mire kibontakozik az ölelésből, már zokog. Remegő kezében egy csúcsdíszt szorongat. Szavát alig lehet érteni, ahogy feldúltan hadarja:

– Tavaly nekem adtad a kis karácsonyfát, amit a temetőbe szántál a szeretteidnek. Olyan boldog voltam, viszonozni akartam. Keresgéltem, mit adhatnék neked, de semmit nem találtam. A spékelő tű sincs meg. A lányaim elvittek mindent, csak ez a kis dísz maradt.

– Gyerekek, nézzétek, mit hozott a Nagymama! Látta, hogy nincs csúcsdíszünk és elhozta az övét. Ugye, milyen szép? Rakjátok fel a fa hegyére, amíg mi elkészülünk – szólt a menye, és betuszkolta a konyhába a pityergő öregasszonyt. Döbbenten hallgatta a sirámot, nem akart hinni a fülének. Anyósából kétségbeesetten ömlött a panasz.

A kisebbik lánya a minap váratlanul eljött. Beállt az udvarra a kocsijával és kivett belőle két ruháskosarat.

– Be sem nézett hozzám, csak intett az ablakon át, egyenesen a padlásra ment. Kérdezés nélkül megpakolta a kosarakat mindenféle holmival. Majd sietve berakta a kocsiba és köszönés nélkül elillant. Nagyon rosszul esett. Amikor a másik lányomnak elpanaszoltam, az csak egykedvűen vállat vont és azt mondta: „Miért ne vinné, az övé.” – sírta tovább bánatát reszketve az anyós. Nem tudta, hogy a két lánya megegyezett a háta mögött. Egyiké az ingóság, az apró holmi, másiké a ház. Becsapták, titokban átíratták a házat a nevéről. Véletlenül hallotta meg, hogy a háta mögött arról beszéltek, ő már útban van, mert az egész házra igényt tartanak.

– Mi lesz most már énvelem? Földönfutó leszek, öregségemre nem maradt semmim sem. – sóhajtott elkeseredve, az apró, törékeny öregasszony.

– Na, jöjjön csak velem! – fogta kézen anyósát, hirtelen elszántsággal a meny. – Szűken vagyunk, de magának bármikor szorítunk helyet. Itt ez a pici hálószoba. Mi kiköltözünk innen a nappaliba, maga meg itt lakhat, ha ez megfelel. Akkor jön, amikor akar, jól megleszünk. De most, elég a sírásból! Karácsony van! Kihűl az étel, üljünk asztalhoz!

Az öregasszony hüppögve, engedelmesen követte. Szívébe melegség költözött, felcsillant előtte a remény. Álmélkodva, elgondolkozva bámulta a menyét:

„Soha semmit nem kaptak tőlem, egyedül küzdöttek minden bajjal, és még ők akarnak adni? Nekem? Istenem, mi ez, ha nem az igaz szeretet és éppen ma!”

Az asztalnál mindenki az öregasszony kegyét kereste. Tréfálkoztak, nevetgéltek, próbálták őt felvidítani, kevés sikerrel. Ámde a rántott halszelet végre minden gondot feledtetett. Csillogó szemmel, hatalmas élvezettel csipegette kedvencét, huncut mosollyal kérdezgette fiát, vehet-e még egyet és még egyet és még egyet? Közben beszélgettek, iskoláról, munkahelyről, a világ bajáról, kötésről és főzésről, szóba került minden. Menye még arra is rávette, hogy a nagypapa emlékére nótázzanak egy kicsit, s ő, az unokák örömére, felszabadultan, vidáman, teli torokból énekelte magyarul és svábul a régi dalocskát, újra és újra, megunhatatlanul.

Hazafelé készülődve az öregasszony félve kérte menyét, ha lehet, több ételt csomagoljon neki otthonra, mert amikor hazamegy, a lánya átjön, s amíg faggatja, hogyan telt az ünnep, felzabál mindent. Talán ha többet visz, neki is marad valamennyi. A menye palástolta, mennyire felháborítja ez a dolog. Kiment a konyhába és csendben összerakta a kóstolót.

– Nem fért el az étel a szatyrában. Ezért, hogy több hely legyen, a zsebkendőit átraktam az oldalzsebbe, Anyuka! – szólt kedvesen anyósához a búcsúzásnál az asszony.

A férj hazakísérte anyját, majd elköszönt. Ígérte, hamarosan eljön és megbeszélik, miként legyen ezután. Távozásakor a nővére már az ajtóban állt. Még hallotta, ahogyan az anyja táskáját kutatva kérdezi, mit hozott a vendégségből.

– Csak ennyit adtak? Nem erőltették meg magukat! – csattant az elégedetlenkedő hang.

– Mit akarsz még lányom? Leves, rántott hal, töltött hús, francia saláta, köret. Sütemény és bejgli, ez nem elég? Nekem adták, te eszed és még háborogsz?

Az öregasszony egyedül maradt. Bezárta az ajtót, bekapcsolta a tévét, hallgatta a karácsonyi dalokat. Berakta a hűtőbe, amit a lánya a kóstolóból meghagyott. Sóvárogva nézte a megmaradt egy szelet rántott halat. Úgy megenné, de akkor holnapra nem marad. Szomorúan kucorgott a fotel mélyén. Gondolatai, mint rohanó vonat, zakatoltak az agyában. Felidézte a régmúlt napokat. A férje nagy pecás volt, rengeteg halat fogott. El voltak kényeztetve, annyi rántott pontyot evett a család, amennyit csak akart. Jaj, de szép is volt, akkoriban sokan ültek az asztalnál, nagy volt a család. Most csak így gubbaszt itt, egyedül. Szeme a tévét kereste, de pillantása megakadt a komódon álló pici karácsonyfán, amit a menyétől kapott. Öröm látnia, a fia jut eszébe róla és a meghitt lakoma. Milyen jó volt, még daloltak is! Idejét nem tudja, mikor énekelte ezt a dalt. Halkan dúdolni kezdte: „Az én rózsám vasutas, vasutas, vasutas, hogyha nem sok az utas, rögtön megölel…… .”

Hirtelen szívébe markolt a bánat, szemét ellepték a könnyek. Táskájához lépett, a zsebkendőt kutatta. Eszébe jutott, hogy a menye az oldalzsebbe tette. Szeme tágra nyílt. A zsebkendők alatt egy csomag lapult.

– Hát ez mi? – Izgatottan bontotta ki. Ügyesen egymásba rakva, négy szelet rántott halat talált! Mellette kis cetlire, apró betűkkel írva: Boldog Karácsonyt Anyuka!

 

 

Szolnoki Irma
Author: Szolnoki Irma

Szolnoki Irma az Irodalmi Rádió szerzője. Azaz Kovács Sándorné. 1955-ben születtem, Gödöllőn. Itt élek férjemmel és két fiammal. Műszaki végzettségemet a mátyásföldi Corvin Mátyás Híradástechnikai Szakközépiskolában szereztem. Szeretem a szépirodalmat, imádok olvasni, de írással nem foglalkoztam. 2015-ben egy novellámat feltettük férjem facebook oldalára. Sikere lett. Ismerőseink újabb és újabb történeteket vártak tőlem.2017-től a Miskolci Irodalmi Rádió blogszerzőinek sorába léphettem. Pályázataikon többször szerepeltem  sikeresen, egyszer második, kétszer  harmadik helyezést is kaptam. 2018. évi az Év prózaírója választáson 3. helyezett lettem. Az Irodalmi Rádió antológiáiban rendszeresen helyet kapnak a novelláim. Nagy megtiszteltetés, hogy blogszerzőként is a közösség tagja lehetek.2020-ban az Irodalmi Rádió gondozásában megjelent Novellák címmel első könyvem, mely 37 válogatott írásomat tartalmazza és részt vesz az 2021. évi Ünnepi Könyvhéten is.2016-2020-ig tagja voltam a Gödöllői Városi Könyvtárban működő IRKA irodalmi közösségnek.Az írásaim felolvasó esteken szerepeltek és az írókör antológiáiban is megjelentek.2018-ban a Gödöllői Irodalmi Díj pályázaton, a Próza kategóriájában elnyertem az Ezüst fokozatot.2020-ban A Debreceni Nagycsaládosok Egyesületének "Mosolyvirág"  Életmese írói pályázatán harmadik helyezést kaptam. Három antológiájukban válogatták be a novelláimat.2020-ban a COVID járvány miatt több antológia kiadása is meghiúsult. de a Jelek antológia, benne a Szavak című novellámmal megjelent. 2021-ben önálló facebook oldalt nyitottam az írásaimnak, de a Pesti Mesék, és egyéb irodalmi...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Virágok

Edit Szabó : Virágok “Virágok, szép virágaim, Be kedvesek vagytok nekem !” mikor kinyíltok, álmaim kertjében ragyog színetek. Kora tavasz hoz indulót, melyet követ minden

Teljes bejegyzés »

kártékony

szeretett engem mamám onnan tudom hogy bár csak a hasznosat kedvelte mégis sütött-főzött rám ha nála nyaraltam kecske nyulak tyúkok veteményes voltak a büszkeségei a

Teljes bejegyzés »

Szól a hegedűm

Edit Szabó : Szól a hegedűm “Hegedülnek,szépen muzsikálnak,” Leány áll a fények sugarában, hosszú ruha fedi a termetét, pódiumon csak ő lesz a vendég! .

Teljes bejegyzés »

Mormolt, halk szavak…

Bánatosan mormolt, nyájas, halk szavak, Viharban is repülnek a madarak… Siránkozó lőrések vágyják a harcot, Én mikor vághatok csodálkozó arcot? Sokan várjuk, eljön az idén

Teljes bejegyzés »

Haladásban fékeződő élet

Hétköznapi pszichológia… a lét csapdájában. (Senrjon) Járvány még nem múlt végleg, De pluszban már van egy háború. Harc dúl egy hete… * (Senrjú) Lesz cudar

Teljes bejegyzés »

Végső filozófiámban

Hétköznapi pszichológia… (Anaforás, 3 soros zártükrös) Esteledik már az életem, ez a vég a végső? Eszerint igaz a tétel, új gondolathoz, késő… Esteledik már az

Teljes bejegyzés »