Magány
Magányos fa, ki büszkén állsz a hegy ormán,
vihartól megtépve, villámtól megrázván.
Ágad töredezett, a fagy is megviselt.
Miért nem mozdulsz, mire vársz?
Majd jön a tavasz, kihajt ágam,
a Nap kisüt, melege ereim átjárja,
gyökereim megújulnak, szívják az erőt,
új életet adok a friss sarjnak, mi törzsem mellett kinő.
Kérged darabokban válik, jeges szél az ágaid tépi,
miért viseled a viszontagságokat mégis?
Nincs, ki gondozzon, nincs, ki féltsen,
ágaid megnyesse, ritkítsa, törzsed védje.
Majd jön a tavasz, megújulok,
a pusztulás árnyékától megszabadulok,
gyökereimben rejtező lelkem kiszabadul,
s a kacagó tavaszi szellőtől lombom virágba borul.
Élek, míg van, ki gondol rám,
míg a Nap kisüt és fényét árasztja rám,
míg a gyermek kacaja megnevettet,
ha a fegyverek hangja elhalkul, s szellemem újra szabad lesz.
Élek, míg élni érdemes,
élek, míg tenni van kiért és lehet.
Élek, ha a lét ad valami varázst,
ami megöli köröttem a zord magányt.
RMB – 2016. március
Author: RosaMaria B.
Burik Mária Rozália (szerzői név: Rosamaria B.) Magyar jogász költő. Budapesttől nem messze, a Dunakanyarban, Zebegényben született. Szülei még paraszti sorból származnak, akik már állami alkalmazottként nevelték fel gyermeküket. Általános iskolába Verőcén, gimnáziumba Vácott járt. Tanulmányai során meghatározóak voltak számára az irodalom és a történelemórák, melynek következményeként előbb a nemzetközi újságírás, mint pálya kezdte érdekelni, majd egy hirtelen fordulat eredményeként a jogi pályát választotta. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karán végezte tanulmányait 1985 és 1990 között. 1990-ben államvizsgázott cum laude. Diplomamunkáját kriminológiából írta. Szakmai pályafutását ügyészségen kezdte. 1992-ben szakvizsgát tett, majd a közigazgatásban folytatta pályáját, az akkor megalakult kormánymegbízotti hivatalnál, a mai kormányhivatalok jogelődénél, majd Budapestre került, központi közigazgatási szervhez. Életét mindig meghatározta a jogászi szakmája iránti elkötelezettsége, felelősségtudata. Első verseit még egyetemi évei alatt írta, mintegy szárnypróbálgatásképpen. Negyvenes éveiben folytatta az írást az emberi élet legfontosabb jelenségeinek főképpen versben történő megjelenítésével. A líra, mondhatni talán, természetes közege. Talán ez abból is következik, hogy meghatározó életében a zene. A líra számára – hasonlóképpen, mint a zene a zenét kedvelő és művelő ember számára – a ritmus, dallam és harmónia egysége. Ahogyan a Poézis című versében megfogalmazta: „Szívből jön a szó.szülője a gondolat,lelke az ihlet.” Versei az életről, az emberi...
