Rózsa Iván: Bétaville
„Azt mondták, van itt egy város.
Azt mondták a neve Bétaville.
Azt mondták, ünnep van benne:
Örökké jubilál a drill.
Rémes hely, bérelj fel!
Munka nélkül vagyok,
Megbízhatsz bármivel!”
Nem tehetek róla, az URH együttes legendás dala jutott eszembe a Kádár-rendszer végnapjairól, amikor tegnap este a tévén a budapesti úszó és vizes vb megnyitóját néztem. Valahogy nem tudtam örülni a látványnak, arról nem is beszélve, hogy az ünnepségnek legalább a fele unalmas és ötlettelen volt. Ráadásnak, a megnyitó fénypontjának ott volt az amerikai sztárvendég, akiről előtte nem hallottam és a nevét még most sem jegyeztem meg; akinek az alkata nem illett egy sportjáték megnyitójához, a hangja pedig, már amikor szólt, inkább nyivákolásnak tűnt. Hogy egy barátunkat idézzem: biztos „libáért vette” a Grammy-díjait… Az ő fellépti díjából – összesen két számot adott elő – hány CT-készüléket lehetett volna venni a magyar kórházaknak?!
Szóval nem voltam boldog tegnap, pedig büszkén vallom magam magyarnak és hazafinak. Csak az öncélú rongyrázás, felesleges pénzkidobás, bugris gigantománia és giccsparádé, és persze a korántsem öncélú lopás már olyan méreteket ölt, hogy az már több, mint bűn.
A FINA kb. most olyan, mint pár éve a korrupt FIFA lehetett. A nemzetközi úszószövetség elnöksége maffiózókból áll: azok a helyszínek kapják a rendezés jogát, ahol irreálisak lesznek a költségek, magyarul, ahol sokat lopnak. Miért? Mert az ellopott pénz jó része visszacsorog a FINA vezetőinek zsebébe. Egy várhatóan fényes budapesti ötcsillagos dorbézolás reményében persze, hogy dicsérik a vizes vb szervezőit! Ők meg a FINA vezetőit! Kéz kezet mos…
Itt már nem számítanak az ideológiák, az elvek, ha egyáltalán voltak… Nem számít a politika, a nép, a sport: csak a pénz és a hatalom. Még a látszatra sem adnak…
Az URH legendás dala után pár évvel megbukott, kimúlt a szocializmus Magyarországon, nekünk az Orbán-rezsim végjátékához már nincs annyi időnk…
Budakalász, 2017. július 15.
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincnégy éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...
