Turandot

Turandot

 

Császár lánya, nagy Kínában!

meghallod-e hangom másik tartományban?

Híred eljutott határokon túlra,

még a Nagy falon is átjutott, szomszéd országokba!

Nem szépséged hirdetik, de tudásod,

bár szolgálóid mondják, bőröd alabástrom,

mit burkolnak sanghai-i selyembe, brokátba,

s körötted fújnak aranytrombitákat.

Hideg vagy, mint a kő, körülvesznek kérők,

de Te uralkodónak akarsz látszani, mindenki előtt.

Vagy csak így bújsz ki női voltod elől?

Mind szíved óhajtja,  de szerinted mind faragatlan,

undok, s hozzád képest tudatlan.

 

Kínai Császár lánya, merre jársz?

Kérők serege vár tereád!

Ne a Holdat s a csillagokat kérdezd,

választ nekik adj-e, s miképpen.

Kérőid gondolják, gőgöd már oly erős,

megfojt Téged, nem kapsz levegőt!

Fejedben már sok talány és kérdés született,

mi a fővesztés terhe miatt távol tart sok herceget.

Nem szólsz? Hallgatsz? Feszült várakozás.

Künn pisszenés sem hallik,

koponyák garmadával a palota előtt gyereksereg játszik,

s a kivégzésre váró vív haláltusát.

 

Van-e szíved, Turandot?

S ott legbelül vívsz-e csatát?

Vagy magad Istennek hiszed,

ki életek felett dönthet,  s kívánhatja más halálát?

Szerelmes akarsz lenni, de nem tudsz,

hát magadra haragszol?

s a magad ellen forduló harag gyűlöletté torzul?

Arra vágysz, hogy szeressen,

az az egy, kit végül magadhoz emelsz?

Nem kérdezed már a Napot s a csillagot,

talányaidra a választ megkapod,

mert eljön érted, kit várva vársz,

s ki érti szívedben a suttogást,

azt, hogy a gőg csak álarc,

hogy az esendőt ne láthasd.

 

Hibátlannak látszani, életnek esélyt nem adni,

magot talaj nélkül hagyni, látszatot táplálni jobb? Te, NŐ?

Lehetsz tündöklő liliom, vágyak tárgya, elérhetetlen istennő,

tudásod csodálhatják milliók, mégis félni fogják ők,

mikor majd trónusod alján koponyákkal játszik a nép,

és sok ezren azt suttogják a városban: a császár lánya aludni tér.

Gőgöd szörnyszülöttje  a  kegyetlenség,

rejtvényed már régen nem rejtély,

tisztesség látszatába burkolt emberölés.

Saját életed pusztítója magad vagy,

shantung köntösödön lehet ezer csillag,

szemedben nem a Nap tüze, az éj sötétje ég,

míg nem talál Rád az egyedüli, Kalaf,

s áldozatként meghal egy másik szerelem.

 

RMB – 2017 március-június

 

 

RosaMaria B.
Author: RosaMaria B.

Burik Mária Rozália (szerzői név: Rosamaria B.) Magyar jogász költő. Budapesttől nem messze, a Dunakanyarban, Zebegényben született. Szülei még paraszti sorból származnak, akik már állami alkalmazottként nevelték fel gyermeküket. Általános iskolába Verőcén, gimnáziumba Vácott járt. Tanulmányai során meghatározóak voltak számára az irodalom és a történelemórák, melynek következményeként előbb a nemzetközi újságírás, mint pálya kezdte érdekelni, majd egy hirtelen fordulat eredményeként a jogi pályát választotta. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karán végezte tanulmányait 1985 és 1990 között. 1990-ben államvizsgázott cum laude. Diplomamunkáját kriminológiából írta. Szakmai pályafutását ügyészségen kezdte. 1992-ben szakvizsgát tett, majd a közigazgatásban folytatta pályáját, az akkor megalakult kormánymegbízotti hivatalnál, a mai kormányhivatalok jogelődénél, majd Budapestre került, központi közigazgatási szervhez. Életét mindig meghatározta a jogászi szakmája iránti elkötelezettsége, felelősségtudata. Első verseit még egyetemi évei alatt írta, mintegy szárnypróbálgatásképpen. Negyvenes éveiben folytatta az írást az emberi élet legfontosabb jelenségeinek főképpen versben történő megjelenítésével. A líra, mondhatni talán, természetes közege. Talán ez abból is következik, hogy meghatározó életében a zene. A líra számára – hasonlóképpen, mint a zene a zenét kedvelő és művelő ember számára – a ritmus, dallam és harmónia egysége. Ahogyan a Poézis című versében megfogalmazta: „Szívből jön a szó.szülője a gondolat,lelke az ihlet.”   Versei az életről, az emberi...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szankciók, szankciók!

Szankciók, szankciók! A rikkancs kiáltja az utcán: szankciók, szankciók! Milyen csodabogár lehet, kérdezik a fontoskodók A rossz tanár szankciókkal bünteti a csínytevőket A türelmetlen szülő

Teljes bejegyzés »

Az eltévedt Élet

Nagy öröm most az élet, Romlás vörös sebének.   Eszmék köde fátylasul Múló gyásznak konokul.   Vörösek most az estek Piros arcok beestek.   Télben,

Teljes bejegyzés »

Kár,kár,kár…

Kár,kár,kár… Varju mondja: kár,kár,kár… Van akit a börtön vár Ott aztán lehet károgni Vesztegetni, hápogni Erőszakoskodni, tátogni Árnyékkormányt játszani Hamis állításokkal vádolni Szitokszóval támadni Álhírekkel

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Ember és fa

Rózsa Iván: Ember és fa (Hat haiku) Ha kivágják, fa Árnyékában ember sem Hűsölhet tovább… Fa: mi mindenre Használható! Fából lesz Asztal, szék, ajtó. Fának

Teljes bejegyzés »

Éjféli sejtelem

Éjféli sejtelem Szikrázón csillog bársonyos éjben, hófehér selymén időtlen imák, Uram!- engedd, hogy újra átéljem amint az éjféli csend muzsikál. Minden esztendő új reményt ígér,

Teljes bejegyzés »