Rózsa Iván: Renitensek és szélkakasok

Rózsa Iván: Renitensek és szélkakasok

Mindig is voltak renitens, antiszociális egyedek, akik nem tudtak beilleszkedni. Pedig szerető keblére ölelte volna őket az emberiség! Az emberi fajra jellemző a szeretet. Az mellékes, hogy a történelme népirtások sorozata…
Mindig is voltak, akik nem fogadtak szót és lázadtak. Nem vettek példát az alkalmazkodó tömegről. A birkák szeretik, ha terelik őket… Hol ez, hol az a „pásztoruk”…
De most már vegyünk konkrét példákat! A XX. század története maga a tökély: hány millió ember halt meg a vágóhídon? És voltak olyanok, akiket talán erélyesen kellő neveléssel még talán be lehetett volna a társadalom szerető közegébe illeszteni; ám ők a náci koncentrációs táborok után egyszer csak a sztálini Gulágon találták magukat. Természetesen ők tehetnek róla, mert túlértékelték magukat és szerepüket, túlérzékenyek voltak, túlzott volt az igazságérzetük. Nem illeszkedtek a mainstream-be! Pedig kiváló lehetőségek közül választhattak: nyilasok vagy kommunisták? Hitler vagy Sztálin?
Valahogy a Rákosi-érában sem érezték jól magukat ezek az élhetetlenek, ’56-ban forradalmat gerjesztettek. Aztán vagy meghaltak, vagy börtönökben sínylődtek, vagy a nyugati világban a nyolcvanas évek végéig tényleg normálisan élhettek…
S jött a „rendszerváltás”! (Mikor volt a történelem folyamán igazi, normális rendszerváltás?) De vannak mindig olyan „megfertőzött” különcök, akik sem a kádári langyos posványban, sem az utána következő szabad rablásban nem lelik a helyüket. (Persze, közben élvezik az élet minden nekik adott szép pillanatát!) Sem az MSZP-s, sem a fideszes rezsimben enyhén szólva nem futottak be fényes karriert. Pedig milyen kiváló politikusok között választhattak: Gyurcsány vagy Orbán?!
Ám ők megrögzött anarchistaként egyikre sem csápoltak, most aztán nyugdíj előtt, ha egyáltalán kapnak, nem csalják el ezt is remek vezetőink, csak magukra vethetnek! Ezek az elveikhez végsőkig ragaszkodó, ember mivoltuk mellett kitartó, tiszta, igaz emberek; akik ebben a korrupt világban is tiszták maradtak. Akik ezen az aljas világon felülemelkednek, akiket zsarolni nem lehet, s csak röhögnek ezeken, a magukat embereknek nevező rajzfilm-figurákon… Akik ráadásul még szaporodnak is, így örökítik génjeikben a szolgalelkűséget…
Meg az alkalmazkodási kényszert… Igen, a tömeg, nem a nép, ha kell, Barabást kiált, pedig nem is ez lenne az igazi érdeke, csak gyáva… Igen, ha kell, korrupt politikusokra szavaz, mert maga is romlott; mert ezek kiismerik magukat a korrupt világban, s képviselik az érdekeket… Vagyis csak csurran-cseppen valami a koncból…
Igen, szélkakasok világa ez! Megéri szélkakasnak lenni; kéthetente, kétóránként nézetet, nem elvet, mert a szélkakasoknak nincsenek elveik, változtatni; mert akár még miniszterelnök is lehet az ember… Magyarországon és szinte mindenhol… „S mégis, magyarnak számkivetve”, igaz magyarnak maradva, szabadon és boldogan röhögünk rajtatok, szolgákon, Sátán fattyain, mi „renitens”, „antiszociális”, szabad emberek!

Budakalász, 2017. július 21.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchárom éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok internetes portálon és...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Álmatlanul

Lábujjhegyen közeleg az est, ma a Hold világítani rest. Megannyi szentjánosbogár a csillagok, rájuk csodálkozom, jól vagyok. Tücsök ciripel, vígan hegedül, szívemben világom csendesül. Tejúton

Teljes bejegyzés »

Lelki-ismeretek.

Lelki-ismeretek Írta: Egyed-Husti Boglárka Nagyon rég óta megtanultam, hogy a gonoszság, mint olyan számtalan formában létezik arcai pedig sokak. Mégsem tudtam elhinni, hogy ő is

Teljes bejegyzés »

Ízelítő

Törvény   August minden erejét összeszedve hatalmasat csapott a villanykapcsolóra. Sápadt fény gyúlt a szobában, a megszokott tárgyak sejtelmes árnyakat vetítettek a falra. Mozgás nem

Teljes bejegyzés »

apeva

ma álmok kínoznak holnapután felébredésed Author: B. Tóth Gabriella Nevem B. Tóth Gabriella, az Irodalmi Rádió szerzője. Négy gyermek nagymamája. Mivel otthonomtól távol élnek, sok

Teljes bejegyzés »