Levél egy megszületendő gyerekhez
Van a mozdulat, a burokba zárt test és víz,
a test beleolvad a végtelen folyamatba,
van a molekulányi levegő nélküli lét,
a létezés egészben, neve nincs, még nincs,
van a mag, pontnyi győzelem, szívdobogás,
a mindenek kezdete, a pezsgés, az áramlás,
van a méh, a méhlepény, a bőr alatti vér,
folyónyi véredények, izmok, az egyszeri lét,
mert csak egyszer élhetünk e földön, és soha
többé már, az egyszeri esély kódolva van
a szívizomzatba, de van az ittlét, mely oly
sokat ér, és van ez a tünemény, a csoda,
van a születés, átadható lehetőség, mit
megtanultunk lassan, mi könnyű, mi nehéz,
a kiküzdött maroknyi föld, az anyai szó,
szerelmek gyötrelmei, kínjainktól óvva, féltve,
van a láthatatlan akarat, az ártatlan, boldog élet,
csomópontnyi őselemből kinyúló végtagok,
idegek, tüdő, lélegzet az nincs, még nincs,
ahogyan neve sincs, csak a cél, és a békesség,
a beszűrődő kinti létezés, odatartozási vágy,
önmagunkat meghaladni, kilépni, kinyúlni,
megfogni, kéz melegének emléke a simogatás,
nem vagy egyedül, szív kíséri a kirobbanó pici
dobbanást, lenni a cél, nincs kérdés, nincs válasz,
csak a szívdobbanás, testet nem látni, csak érezni,
a test egybeolvadt a benti léttel, csak szándék van,
és a vágy, szárnyak nélkül repülni, a lét anyaga
nélkül, árnyék nélkül, akár a gondolat, csöppnyi
élet a semmiből, tizenöt cm-be préselt száznegyven
grammnyi esély a létezéshez, a küzdelemhez,
hisz’ harcolni szebb, a küzdelem nemesebb a
győzelem utáni nagy ürességnél, legyőzéséhez
újabb cél kell, újabb harc, újabb küzdelem,
a lét szövetét ebből szövi a szellem, hogy
lehess sudár fa, vagy törékeny, illatozó virág,
küldetés és áldás, s mi nemzedékeken át
összegyűlt, hegedű hangján visszhangozzék
majd odaát, hát legyen sok tavaszod, formálhasd
szívedben akaratod, láthatatlanul, mi bennünk
volt, akik voltunk, akikké lettünk, hogy holnap is
lehessünk, hogy újjászülethessünk, hogy te is látható
lehess, hogy túláradhasson vérünkből véred.
Author: Zöld Attila
Zöld Attila az Irodalmi Rádió szerzője. Erdély szívében, Gyergyószárhegyen születtem. Szüleimnél fellelhető fényképek alapján, kemény tél lehetett: a szülői ház udvarát méteres hó borította, anyám, s nagyszüleim nevetnek (a fotókat apám készíthette, ő nincs rajta). Boldogan nevet mindenki, én eközben békésen „álmodozom” anyám ölelésében. Gyerekkorom csodálatos emlékei ott, a gyergyói és a csíki havasok lankáin pihennek. Kamaszkorom, a felnőtté válás emlékei Marosvásárhelyhez kötődnek. Iskoláimat ott végeztem. Ez a két hely: Székelyföld és Marosvásárhely, meghatározó szerepet töltött be életemben. Marosvásárhely szellemisége cseppenként oltotta belém azt a fajta életfelfogást, mely szerint a szellem korlátok nélkül, az álom és ébrenlét földjén a tudat ellenőrzése nélkül, minden esztétikai törekvéstől függetlenül, szabadon fejezi ki önmagát. Ahogyan Bartók Béla disszonáns, válsághangulatot keltő hangzásvilága játszik érzelmeinkkel. Allegro Barbaro akkordjai első hallásra elvarázsoltak. Ellkalauzoltak a progresszív zene világába, ugyanúgy ahogyan Kassák Lajos, vagy Lászlóffy Aladár játszik gondolatainkkal, felépítve bennünk egy absztrakt képvilágot, tudatosan gondolat-effektusokat csalva ki ezáltal lelkünkből, teret adva az érzelmeink, gondolataink szabadságának. Az élet sodrásában, a mindennapok valósága felett egyre uralkodóbbá vált, majd állandósult az a szellemi küzdelem, melyben az anyanyelv megőrzését, a szüleinktől örökölt hagyományainkat, eszméinket szembeállította az akkori hatalom alantas szándékaival (sajnos ez, ma sincs másként). Ebben a harcban, valamint az önmagam-keresésben rájöttem arra,...
