Reménysugár

Ahol a fény az égig ér,

Emlékeid őrzöd még,

Egy boldog pillanat,

Melyen átsuhan a gondolat.

 

Ahol a fény az égig ér,

Te vagy csak a remény,

Egy sárgult képen át,

Nézed, ami elmúlt már.

 

Ahol a fény az égig ér,

A bánatod felejtenéd,

Egy gyermek nevetése,

Visszacseng a múltból még.

 

Ahol a fény az égig ér,

Emlékeid őrizd még,

Szíved  nyugalomra vár,

Hisz benned él a reménysugár.

Kozma Barnáné
Author: Kozma Barnáné

Kozma Barnáné Dandé Valéria vagyok,  három éve írok verseket, novellákat  és meséket. Az irodalom szeretete végig kísérte életemet. Különösen szerettem a mesék világát, az állatokat és a természetet. Az Irodalmi Rádió alkotótáborához 2016-ban csatlakoztam, amelynek közösségében jól érzem magam. Pályázataikon, sikeresen  szerepeltem, nyolc antológiájukban jelentek meg írásaim. Három versemet Karády István zeneszerző zenésített meg. Történelmi novellám bekerült az Országút Társulat „ Akiket Isten kihívott csatára” című antológiájába. Verseim  megjelentek a Montázsmagazin, Titera-Tura Kiadó,MANE, Raszter Kiadó, Tollforgatók E könyv, Szülőföldem, Mesél a Napló, Gold Pen Irodalmi Kör antológiáiban. A VII. Benedek Elek nemzetközi meseíró pályázat döntőjébe jutottam. Szerbiai Pannon RTV meghívására , Magyarországról egyedüli meghívottként vettem részt az „ Itthon vagy” pályázat díjazottjaként. Szlogenemet egy hónapig minden nap, többször bejátszották. Közel 300 versem vár kiadásra, nem sokára befejezem első történelmi regényemet. Nemrég a festészettel is barátkozom, ahol szintén megmutatkozik a természet szeretete.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szankciók, szankciók!

Szankciók, szankciók! A rikkancs kiáltja az utcán: szankciók, szankciók! Milyen csodabogár lehet, kérdezik a fontoskodók A rossz tanár szankciókkal bünteti a csínytevőket A türelmetlen szülő

Teljes bejegyzés »

Az eltévedt Élet

Nagy öröm most az élet, Romlás vörös sebének.   Eszmék köde fátylasul Múló gyásznak konokul.   Vörösek most az estek Piros arcok beestek.   Télben,

Teljes bejegyzés »

Kár,kár,kár…

Kár,kár,kár… Varju mondja: kár,kár,kár… Van akit a börtön vár Ott aztán lehet károgni Vesztegetni, hápogni Erőszakoskodni, tátogni Árnyékkormányt játszani Hamis állításokkal vádolni Szitokszóval támadni Álhírekkel

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Ember és fa

Rózsa Iván: Ember és fa (Hat haiku) Ha kivágják, fa Árnyékában ember sem Hűsölhet tovább… Fa: mi mindenre Használható! Fából lesz Asztal, szék, ajtó. Fának

Teljes bejegyzés »

Éjféli sejtelem

Éjféli sejtelem Szikrázón csillog bársonyos éjben, hófehér selymén időtlen imák, Uram!- engedd, hogy újra átéljem amint az éjféli csend muzsikál. Minden esztendő új reményt ígér,

Teljes bejegyzés »