Ősz színeiben ázó halk neszei az éjnek,
ködölő hold-keltében remények félnek:
hogy a tél jön-e majd, hoz -e hó: álmot,
köd felett, halvány „vét” vadliba gágog.
Hideg szaga ül meg a
galléromban,
jég- harmat üli meg prém- melegét
a csalitosban.
És ez a ködlő est oly nehéz:
mellkason ül meg az árnyék.
Hiába bronz avar – betakar,
keres-e valaki, ha köddé válnék?
A parkban üres padok,
csillagos éjek marták falra az árnyat.
Csókokban össze bújt alakok nincsenek:
fáztak.
Nem takar lila alkony becéző melegével,
madár dal nélkül jön az est: visz harang,
estebéddel.
(Asztalnál réved el tekintet, gondolat.)
Kilincsre ül a szívem.
Nem tudom hol vagyok,
hova mész, hova lett:
szerelmes kincsem!
Hisz rám ül!
Sárba nyom:
lucska, ványadt színe, zordja!
Nyár a színeit fröccsenti a Holdra.
De az oly messze, oly halovány –
mire elérné bele sápad,
vér nélkül: színtelen, csóktalan,
íztelen számnak.
Ajkad mit súg, nem értem.
Halk szavaidat – húzza – vonja a szél.
Gesztenyeszín hajadban ezüst-pók:
szürke-ősz sodrokat tép fel a dér.
Hol vannak a csókos októberi esték?
Mikor csillagfény, lámpafény elől bújtunk,
titkainkat meg ne lessék.
Hol vannak édes neszei rőt-avar susogásnak?
Kenyérhéj íz csókját érzem-e még a szádnak?
Majd reménytelenül beleborzongva hullatja
fagyott harmatját a november;
a szív – hidegében már szólni is
erőtlen az ember.
A mi őszünk – mely akkor a nyár
langy melegével kertünkbe vissza – vissza járt;
most megborzong e két szürke alakon,
kiket szemeink íriszében lát.
Siklós, 2017.10.11.
Author: Papp János
Papp János az Irodalmi Rádió szerzője. Köszöntöm a kedves irodalmat kedvelő látogatót és érdeklődőt!Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ennek az alkotó közösségnek tagjaként számíthatok őszinte érdeklődésére. Hála van szívemben, hogy ezen a csodálatosan szép magyar nyelven szólíthatjuk meg egymást. Papp János vagyok, hívő keresztény családapa, férj, munkatárs, alkotó ember.Szekszárdon születtem 1975-ben. A Sárköz szülöttje vagyok, szüleim, nagyszüleim és azok szülei is itt keresték a szántóföld adta kiküzdött boldogulást. Talán én is engedtem volna e fekete föld langy leheletének, ha a szülőfalumat átszelő sínpáron robogó masina füstje nem borít be kátrányos zubbonyába, és e roppant erő, sebesség, lendület hivatást nem ébreszt bennem. Sípja messzire csalt a szülői háztól, Dombóvárra, ahol a vasutas szakma kitanulásáért még a kollégiumot, a családtól való távollétet is vállaltam. Itt talált rám a szerelem, amelynek izzása ma is küzdelemben tart.Verseket, kisebb meséket már 9 - 10 éves koromtól írtam. Ezeket a falusi élet, a Sárköz, a Gemenc, a természet szépségei ihlették. A szerelem azonban ezeket a rímes „ujj gyakorlatokat” más szféra felé, „új gyakorlatokká” emelte. Középiskolai diákként több szépirodalmi pályázaton is sikerrel szerepeltem, tanáraim alkotásaimat érdemesnek találták arra, hogy támogassanak a fejlődésben.Hittem és hiszem, hogy a szerelem lehet tiszta, vallom: több, mint molekulák kémiai játéka az emberben.Azt gondolom...
2 válasz
Kedves Jani! Én is írogatok a magam örömére.
Köszönöm az élményt, jó volt olvasni soraidat! Gratulálok !!!!
Tisztelt János! Volt szerencsém díjának átadásakor „élőben” hallani két nyertes versét. Azok is, ez, a fenti alkotása is RENDKÍVÜL tetszett. Gratulálok!