Rózsa Iván: A magyar foglárok
(Arany János: A walesi bárdok című balladája nyomán)
Viktor „király”, „magyar király”
Lépked fakón, bambán:
Körötte csend, csak pár foglár;
S kattan a zár celláján.
Nincs már földje, se birtoka;
A Parlament elnöke sem kövér.
Ki a széthúzás másik fő oka:
Börtönben csücsül ő is, „szegény”.
S a nép, mely már másnak tapsol,
Újra boldogan vigyorog;
Baromnak néztétek őt,
Ti már korántsem fiatalok!
Fejdíszre vágyott a vezér,
Gyémántokkal ékes koronára,
Földet, kastélyokat bitorolt,
Nem sok mindent bízott másra.
S a nép, az istenadta nép,
Nem volt bizony boldog;
Úgy tűnt, az ő pártjára állt,
De nem vette túl komolyan a dolgot.
Viktor „király”, „magyar király”
Járkál fakón, bambán;
Mellette csend, némán ellenlábasa:
Egy másik fő sarlatán.
Nem érdekes, mi a neve;
Ki vele tölti most az estéket,
Ő is vezér volt egykor,
Elnyeli őt is majd az enyészet.
Pedig pompásan teltek napjaik,
Dúskáltak földi javakban,
De megelégelte ezt a nép,
Másnak hódol már hálátlan.
Hisz mind, mit e szép ország termelt,
Anno az ő tárcájukat tömte degeszre,
Tivornyáikon a bor patakokban folyt,
Tengeren túlra ment magyarok rossz híre.
Ti foglárok! Ti szolgák!
Senki sem koccint már értem pohárt?
Ti szolgák! Ti magyar ebek!
Elfelejtettétek; a nép engem szolgált?
Vadat és halat akarok,
Ülepnyalást, kellemest,
Hatalmat újra, de látom;
Minden, mit mondok, felesleges!
Ti foglárok! Ti hitvány ebek!
Ne éljen hát Viktor?
Elő a dicső múlttal!
Ki az, ki értem szónokol?
Egymásra néz több foglár,
Hát ez meg mit nyekereg?!
Orcájukon már nincs félelem,
A nép már másért kesereg.
Szó még-még elakad,
Eszükbe jut a terhes múlt,
Ám a zárka kémlelő nyílásán át
Agg foglár bátornak bizonyul.
„Börtönben tengődsz immár,
Király akartál lenni!
De nincs már, ki tetteid zengené:
Örülj, hogy kapsz egyáltalán enni!
Nem tanultál semmiből,
Vérszagra vágytál a csúcson,
De nem tört ki polgárháború:
Viktor, ez eszedbe se jusson!
Népünk szinte éhezett,
Míg te röhögtél rajtunk,
De nem lehet már átverni minket;
Vezér, ez a mi bosszúnk!”
Kussoljál! – keménykedne,
Parancsolgatna is még akár –
Lágyabb szó kell énnékem!
És szóra lel egy ifjú foglár.
„Hiába vágysz lágy szóra,
Az ítélet bizton kemény lesz itt;
Árvák, özvegyek siralma az,
Mi feletted ítélkezik.
Nem szül már rabot a magyar nő!
Szabad világban szoptat az anya!”
Inteni próbál az egykor vezér,
De meg sem mozdul a karja.
Előáll egy harmadik,
Ő is a nép szavát hallatja,
Eme foglár is keményen bírál,
De mondandójának nincs foganatja.
„Neved, ki diccsel ejtené;
No, halld meg hát, Viktor!
Nem él már oly magyar,
Bár megalkudtunk egykor!
Emléked lassan a múlt ködébe vész;
No, halld meg hát, Viktor!
Átkoz a nép úton-útfélen:
Legyen bár tudós vagy piktor.”
Meglátom én! – és azt hiszi,
Parancsolhat még rettenetest –
Kijutok egyszer innen,
Sok hívem nem lesz majd rest!
Ám lakájai nem őt ajnározzák már,
Fenyegetése csak üres fecsegés,
Így lett e hírhedt börtön
Neki az utolsó menedék.
S Viktor „király”, „magyar király”,
Lépked fakón, bambán:
Így árulta hát el őt
A magyar tartomány.
Lehet akár ötszáz foglár,
Röhögnek már mind rajta,
Egy sem bírná mondani:
Éljen soká Viktorocska!
Ha, ha mi zúg? … mi éji dal:
Budapest utcáin mi ez a nesz?
Fel fognak tán kötni?!
Ne félj, komám! Demokrácia ez…
Néma a csend, új már a rend;
Kint és bent egyaránt.
Az egykor vezér, mindkettő fél:
Fejüket üti majd egy magyar bárd?!
Ha, ha lármát, dobot akarunk!
Harsogó harsonát! Zenebonát!
Nyomja el a fülünkben
A nép hangos szitokszavát!
De túl képzelt zenén,
Ébresztő kürtön át,
Ötszáz foglár zengi immár
A bosszúállók harci dalát.
Budakalász, 2017. augusztus 20.
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincnégy éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...
