Álom az álomban

Álom az álomban

 

Mottó:

Egy hétköznap reggel, ha szembe jön a múlt,

ébredj úgy, mint aki álmából okult!

 

Talpadban ott bizsereg

a végtelen puszták több ezer mérföldje,

hátadat a hideg sztyeppei szél veri,

és éber álmodból

megriadt lovak horkantása ébreszt.

 

Karod zsibbadása

kilőtt nyílvesszők tapasztalatát hurcolja

(feszül a test és feszült a figyelem),

s a fájdalom megszüli a tudást az ínban.

Gyomrod kavarodik a tegnapi köleskásától,

álkapcsod görcse szinte már elviselhetetlen:

abba szeretnéd hagyni az artikulálatlan ordítást.

A tüdőd csak zihál, zihál,

míg csapzottan fel nem ébredsz.

 

Zsigereidben táltosok torokhangja visszhangzik

és léped táján zümmögve elcsitul.

Csigolyáid recsegnek-ropognak,

sejtjeid évszázadok alatt megtanulták

gerinced ívének képletét:

öntudatlanul parabolát rajzolsz a porba.

Ez lett a védjegyed.

Ebből lehet még kard is, vagy olajág.

 

Ha felébredsz, majd térdepelve tovább rajzolod,

de szíved ezeréves fájdalom szorítja.

Tudod, hogy idegen e tájék.

Érzed, hogy sohse találod meg

békéd és ősi otthonod,

szellemvilágban élsz

és hiú álmokba menekülsz.

 

Felébredve tovább vándorolsz,

hisz nomád vágyad erre ösztönöz.

Tébolyultan keringsz a csapást keresve,

vadászó nyilaid mind visszahullnak rád

és könnyű tarisznyád lengeti a szél.

 

Bűzlő állatbőrökön ébredsz már megint,

belül üresen kong pogány hited temploma.

Egyedül vagy

Európa és az Univerzum közepén

a világháló nyüzsgő kavalkádjában.

Reszketve térsz magadhoz

a kíméletlen valóság hidegétől

és a hűvös felismeréstől:

hagytad kialudni kandallód meghitt őrtüzét!