Mindig jobb időkre vágyunk.
A jelent átszeljük, kapkodva, mint a hal,
kit légszomja hajt. Nyűg, bajlódás súlya terhes,
s a teher ma kínos, ahol érjük, ott tesszük le.
Az idő ma pénz, ezt megtanultuk, s az erkölcs?
Ó, kérem, a régi elfogyott, s az újat méretre vágjuk.
Ki mint veti ágyát, belőle úgy részesül.
Jelszavunk a felszín, mélyebbre nem szántunk,
hasznát, kárát lássa, ki utánunk jön,
kaparjon a kurta, spóroljon belőle!
Azt mondja , ki nem lát tovább az orránál:
Mindig így volt ez, másképp ma miért lenne?
