Már kezdett a tokajitól álmosodni, amikor az üveg mellett lévő dugón a szám “2002” kiélesedett. Már ennyi éve? Jól emlékszik arra a napra. Dave váratlanul hívta fel. Ma, este soronkívül szeretne találkozni vele. Ráér? Hangja várakozásteljes, izgatott volt. Hétközben? Ugyan mi történhetett? Talán… Hiszen már féléve találkozgatnak, viszi őt a kedvenc helyeire: ahol horgászni szokott, egy-egy történelmi városkába, orchidea kiállításra a gyönyörű arborétumba, még koncertre is a katedrálisba. De mindig csak hétvégén. Utóbbi időben az volt az érzése valamit akar mondani, de aztán mindig elhallgatott és gyorsan másról kezdett beszélni.
Egy többszáz éves pubba vitte, ahol a füstös gerendák jól mutatták a ház szerkezetét. Az őszi estén a kandallóban igazi fahasábok adtak meleget. A benyílóban éppen két személy fért el egymás mellett a tölgyfaasztalnál. A remek vacsorából egyikük sem tudott rendesen enni. Dave izgatottsága átragadt rá is. Lassan kortyolgatták a Tokajit. Honnan tudott ez szerezni ilyen ritkaságnak számító bort?- szaladt át rajta. Az asztalon fekvő két hosszúszárú vérvörös rózsát nézte a celofánban és várt. Mit is? Maga sem tudta.
Már befejezték a vacsorát, Dave közelebb húzódott hozzá, mélyen a szemébe nézett, a bal kezét két kezébe vette és megcsókolta. Érezte, hogy a férfin is remegés fut át.
– Linda – kezdte-, már régen szeretnék valamit elmondani.
Nagyra nyitott szemmel kíváncsian várta a folytatást.
– Isten nyugosztalja, még a feleségem sem tudott róla.
Meglepődött. Levegőt sem mert venni, amíg a férfi újra meg nem szólalt:
– Én…én…
Nem tudta folytatni, sírva fakadt. Arcát Linda vállába nyomta, könnyei a nyakába folytak. Mint egy kétségbeesett kisgyereknek, simogatta a haját, a vállát.
– Jól van, nincs semmi baj….- duruzsolta.
– Én embert is öltem! – lehelte a fülébe. Az Öböl háborúban elfogtak az arabok, de megszöktem. A társammal a sivatag felé menekültünk. Már az oázis szélén voltunk, megpihentünk. Egyszercsak ültében eldőlt. Valaki követett minket. Sötét volt. Vaktában szúrtam. Muszáj volt. Vagy ő – vagy én.
Rázta a zokogás. Lassan nyugodott meg. Majd Linda szemébe nézett és mint, aki mázsás súlytól szabadult suttogta:
– Meg tudsz bocsájtani?
A gyertya lángja meglibbent és a tokaji folyékony aranyként csillant a pohárban.

Author: Soós Katalin
Soós Katalin az Irodalmi Rádió szerzője. Mindig nyitott szemmel járok-kelek a világban.Érdeklődéssel figyelem a házak homlokzatát, elgondolkodom, vajon kik és hogyan élnek az ablakok mögött, milyen életük, gondjuk-bajuk, örömeik lehetnek az ott lakóknak.Kíváncsian figyelem a villamoson, buszon körülöttem utazókat. Meggyőződéssel vallom, hogy mindegyiküknek az élete kész regény.Amióta tudom, hogy a szülők, nagyszülők feladata (lenne) a család, a közösség, a nemzet történetének, eseményeinek tovább adása a következő nemzedékeknek, erkölcsi kötelességemnek tartom, hogy valamilyen formában megörökítsem a látott, hallott, megélt eseményeket, amelyek akárcsak marginálisan is érintették az életemet. A szerző netkötetei az Irodalmi Rádió szerkesztésében:Félpohár aszú gyertyafényben (2018.)A békák is tudnak sírni (2020.)Tarlófutás (2021.)
Egy válasz
Nagyszerű! Ugye van folytatása ? Várom…