Művészportré Jacsó Pállal

Miskolcon születtem 1964. július 15-én, földműves-gazdálkodó, kereskedő családból. Ebből a környezetből ered józan paraszti ésszel fűszerezett, igazságkereső, szabad lelkületem, amiből a mai napig táplálkozom hivatásomban és a civil életben is.

A Földes Ferenc Gimnáziumban eltöltött kamaszévek, majd 1982-83-ban, 12 hónap – novelláskötetbe kívánkozó történetekben megélt – előfelvételis sorkatonai szolgálat után, a Miskolci Egyetem jogi karán folytattam tanulmányaimat, melyet részben nyughatatlan természetem miatt, részben szenvedélyes szerelmeimnek köszönhetően, kis késedelemmel, 1990-ben fejeztem be, közben – nem utolsó leckeként az élettől – letudva a még hátralévő 6 hónap katonaságot is.

Diplomámat 1991-ben szereztem meg, ezt követően 1993-ig egy családi vállalkozást működtettem, majd 3 évnyi közigazgatási joggyakorlat és a szakvizsga letétele után, immár 21 év óta, hétköznapjaim jó részét ügyvédként, mások problémáinak megoldásával töltöm – így akaratlanul magamnak is beszerzek néhányat – ennek ellenére úgy érzem, sikerült életvidám, kiegyensúlyozott személyiségnek megmaradnom.

Szabadidőmben hobbiként lovakat tartok és borászkodom, így a kétkezi munka sem áll távol tőlem. Érdekel a közélet lüktetése, vagy félt tucat civil szervezetben vagyok vezetőségi tag, ezáltal is igyekszem felelősséget vállalni a környezetemért, ugyanakkor sikerült megőriznem egy jó adagot a naiv gyermeki énemből is. Talán ez a legnagyobb erő, ami energiát ad a mindennapokban és az írásban is, amit rendszerességgel, mintegy 4 éve kezdtem el. Önálló kötettel még nem rendelkezem, bár lenne hozzá elegendő írásom, mégis úgy gondoltam, először olvasókat kell toboroznom, és nem csak a közeli barátok, ismerősök között… A jövőben már Önre is számítok.

– „Amikor jóapám, magamra hagyott e világban, a Jóisten – tudtomon kívül – azonnal az ölébe ültetett, de én amint csak tehettem, kiugrottam onnan, mindahányszor a falig szaladva, megnézni, keményebb-e még a fejemnél. Az eredményt tán ecsetelnem sem kell… Aztán eljött az az idő, amikor az ember ugyan fél szemmel még méregeti a falat, de az Úr térdének – gyarló ember számára néha kényelmetlen – biztonságát már nem adja fel. Mert bár szüleink-nagyszüleink térde bizony éppily kemény volt, mily örömmel ültünk oda egy jó szó, egy simogatás ajándékáért. Az ajándékért, amit puszta létünkért kaptunk és kapunk: Nagyszüleinktől, szüleinktől, szeretteinktől. És még csak mozdulnunk sem kell érte, mert az ajándékot is helybe hozzák. Egyetlen dolgunk van csak: Felbontani, kicsomagolni és másokkal is megosztani.”

– „Sajnos mindenért a Jóistent kell okolnom, mert annyiféle tulajdonságot belém szuszakolt, ami lehet, hogy már tényleg sok, sokszor nekem is, nemhogy másoknak. Nemrégiben a tükör előtt ötlött eszembe, hogy miután 0 óra 10 perckor születtem, a Jóisten minden tegnapról még megmaradt tulajdonságot is az én batyumba tett, amit másnak elfelejtett odaadni, csakhogy teljesítse a napi tervet, és mellé még megkaptam a saját, személyre szóló hátizsákomat is,
s így létrehozott egy előre nem tervezett személyiséget, majd finoman „kipöckölt” az ajtón, ahol nem fogadott senki, mert a tegnapi műszak már lejárt, a hajnali meg még csak készülődött. Semmilyen útmutatást nem kaptam az életre, így magam próbálok, a saját szabályaim szerint élni… És akkor a Jóisten még \”betekert\” egy darab kísérleti agyat is, ami csak prototípus, és nem kezdték el a sorozatgyártását, így se jótállás, se szervizelés. Oldjam meg magam, ahogy tudom…”

Válogatás a műsorban elhangzott alkotásokból

Álmaim osztoznak múltamon

Míg nem találom végső otthonom,
jelenem félretett jövőmből lopom.
Érte büntetésem mindig megkapom,
mégis e hibámat el nem tagadhatom.
Már nem olyan fiatalos a nyúltagyam,
fanyar mosoly ül szám szélén (ha van)
tükörbe nézni reggelente nem merek,
vágyom emberek közé, de nem megyek.
Náluk mindig vödörvíz lóg a kútkaron,
(fodrozó hulláma remeg távoli arcomon)
mögöttem elkopott álmaim osztoznak
szegényesen-sovány, kietlen múltamon.
De elfeledni magam még nem hagyom,
(akár tetszik ez vagy akár nem nagyon)
mi szívemben dobog az kisebb vagyon.
Emlékeim fenn állnak hosszú karzaton,
lenn a színpadon pedig még tapsra vár:
Minden oly sokszor elhagyott,
hideg magányban megfagyott,
árva szóvirág-magzatom.

A szőlőszem álma

Már megkerget minket az őszi szél.
Rejtelmes ködfoltok mögött, a lámpafény,
tompán ragyog.
Mégis átvágva a tejfehér utat,
homályosan és sejtelmesen-
hívogatón, a pincék felé mutat.

Vannak itt lelkek is, az ajtók mögött,
vagy magára hagyott e táj?
A szomszéd szomszédja is jó barátom itt,
hol a fagyba hajló éjszakában,
a botorkáló magány se fáj…
Mert mindig talál egy meleg zugot,
ahol még ott tanyázik a fény,
mely megcsillan múltba révedőn,
az illatozó pohár karcsú nyakán.

Telt öblű pohár nyakán az ív,
mely szenderegni, vagy mulatni hív,
Te döntöd el, hogy merre mész,
ha a pince vasalt ajtaján kilépsz.

Az ív a gyöngyöző pohár nyakán,
kezedbe simul untalan,
a lelked, itt most pár órára otthonra lel,
bár lehet, hogy fáradt s hontalan.
Lábaid előbb a fényes makadámot tapodták,
az őszi mélabúban céltalan,
most az illatos nedűből erőt merítve,
már a múlt emléke a tompaság,
s a szíved újra gondtalan.

Lelked magába fogadja, a pince mélyéről feltörő,
feneketlen jókedv, harsány zsivaját,
hol egymásba karol a sok párló lehelet,
s az élet egyre kedvesebb zaja:
A csendülő pohár.
Melynek vékony falán, az újbor cseppjei,
mint megannyi édes mosolyt fakasztó,
röpke korty gurulnak le,
a szomjas torkokon,
átvágva minden bánat kordonon,
bevégezve mindazt a célt,
melyet a kis szőlőszem,
álmában, a tőkén, csak titkon remélt…

Hogy ott, ahol ő majd megjelen’,
legyen az szomorkás délután,
vagy egy átmulatott, viharos éjszakán,
két szerelmes, hol vágyban összeforr,
Ő az egyik fénypont lesz:
A bor.

Gyúanyag ágyban, szenvedélyben,
véres csatákban és orv merényben,
mindenütt ott van a kis szőlőszem,
és pajkosan ránk nevet:
„Mily sokszor urallak titeket
büszke, mégis oly balga emberek!”

A kis szőlőszem, oly gyenge volt,
míg a tőkén rostokolt, és várta,
hogy egyszer, majd egy napon,
övé legyen a hatalom,
felettünk borivók felett,
akiknek így már két szerelme lett.

Gyere barátom, s add kezed!
Hadd szorítsam jókedvedig.
Tele a lopó, s minden pohár.
Most már van időnk!
Reggelig!

Kóstoljuk végig az életed,
aztán majd ízleljük az enyémet is.
Ég veled bú s nehéz gondolat,
te most az ajtón kívül maradsz!
Majd lesz időd még a hátamon,
mikor cipellek… Fájdalom.

De tudod mit?
Átadom e nehéz terhet másnak!
Bút, bánatot többé sose lássak.
Köszönöm, jó újbor barátom!
Az életet megint vidámnak látom.
És nem ám, csak holnap reggelig,
Hanem míg kimért időm,
itt kitelik.

De remélem, jó Uram-Istenem,
sokáig engeded nekem!
S ha majd jövőre, egy kis zsendülő
szőlőszem titkon rám nevetve,
súgva, magához int:
összekacsintunk pajkosan megint.

Mert látjuk egymást még.
Bizonyám!
Egy álmos november délután,
mikor egy szép ívű, fénylő pohár falán,
újra egymásra mosolygunk talán…

Nem ismer senki

Vakvágányok őrülten kattogó zajában,
túlordítja néma lelkemet a pőre csend,
törött árboccal hánykódó öreg vitorlás
haszontalan iránytűje suttogó szavam.
Írni nem tudok, s csak szájról olvasok,
kopott fogaim közt fáradtan sziszeg, a
megtört gerincű, igaz szót kolduló idő.
Nem ismer senki, e kisbolygóra váró,
letaposott sarkú, püffedt-hasú létben.
Jó anyám, előre látta nehéz sorsomat:
így ötven évre titkosította születésem.

Csak egy prímszám vagyok

Csak egy prímszám vagyok:
a körülrajongott,
fénylő origótól távol.
Konok magányban
e magából kifordult világtól.
Előttem sorjáznak mind,
sor és sorstársaim,
s bár a tágas végtelent
jórészt én alkotom,
nincsenek világmegváltó álmaim.

Igen vagy nem,
ilyen egyszerű életem,
pedig bennem annyi,
de annyi az érzelem…
Számomra mégis csak egy álom,
előkelő helyen ülni,
úri társaságban,
a puccos számegyenesi bálon.

Author: Zsoldos Árpád és Adrienn

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség. Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket és galériáinkat. Szerzőinknek segítünk kötetük kiadásában, a teljes kiadási folyamatot elvégezzük nyomdai és értékesítő partnereink segítségével. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezzük felolvasóestjeinket, nyári táborunkat, születésnapi rendezvényünket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését és lebonyolítását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók (írók, költők, képzőművészek, előadók) jelentkezését is. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu; telefon: 70/616-7583; 70/616-8684 2019-ben a Médiapiac című szakmai lapban jelent meg rólunk egy cikk Sárközi László tollából: Méltóképpen és minőségben English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 22 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.