Trianon

Látjátok feleim, szemetekkel, mik vagyunk
Íme, Por és Hamu vagyunk
Ez maradt, na meg a dicső múltunk
Csak ülünk a romok felett
Elhinni – képtelenek
Még kapaszkodunk:
’ Mondd, hogy igaz sem volt’
Mondd, hogy meg sem történt
hogy a hazámat darabokra törték.’
Már száz esztendeje lassan,
mégis itt ragadtunk, egy pillanatban.

Istenem!
Taníts meg engem
hogy elengedjem!
Taníts meg járni
már elfeledtem
A lelkem itt maradt
a hosszú évszázad alatt
Pedig már a szél is üvölt,
a vihar is rángat:
’Menj már tovább,
itt minden elszáradt!”

De lábam kőszobor
Nem mozdulok
Egyszerűen
nem tudok

Hisz úgy nézek végig e tájon
még mindig egésznek látom
Mintha rég volna
Mintha még egy volna
Pedig már csak egy rész
Ennyi az egész.

Istenem, te úgyis látod
mire vágy a szív s a lélek
mit te teremtél meg

Bocsáss meg,
hogy belül titkon mélyen,
izgatott csendben
még most is várom
mi egykor volt:
Együtt lélegzett
Együtt dobogott

Bocsáss meg nekem
hogy ezt érezni merem
de mit tegyek?
tán örüljön a szív, hogy a mellkasból kitépték?
Vagy a kéz hogy a lábat meglőtték?
Nézz le rám e titokért
mi szüntelen bennem ég
Nem hagy se halni se születni
Ily keserű békében
nem lehet e földben nyugodni!

Oh tudom uram
hogy ez felhozhatatlan
Már túl mélyen van.

De ott él ez minden szemben
Minden rémült tekintetben:
„Csonka vagy, kicsi, kitéptek!”
Csupán része lettél az egésznek!
Vigyázz, ha többre vágysz!
Farkasok lesnek rád
Jönnek s eltépnek
S mi egykor tiéd volt
mindent elvesznek’

Azt mondják: „Bolondok!”
A magyarok ’ilyenek’ meg ’olyanok’
„Boruk a ború,
Kenyerük a harag
S irigy marad,
ha másnak kisüt a nap
Reményük a pohár
Mosolyogni sajnál,
Keserű akár a halál!

Lám a többi nép!
Az nem ilyen
ott minden más
Teljes változás!”

Hadd mondják,
Hadd nézzenek!

Leszek inkább
búval telt, s reményveszett
Semmint vigyorgó bolond
ki könnyelműen nevet
Mulasson az, ki kapott eleget!
Kit nem téptek szét a vérebek

Ők nem tudják
e tájék mit jelent
S a múlt hogy festi át
a jelent

Egy se tudja
Egy se érti
Magyarrá mi tesz
Nem tudják mi ez
mily kettős szépség
Belül már széttép
Ez a láng a miénk,
s ez örökké ég

Mert a láng ti vagytok
Ti Bolondok!
Én most erre iszom!
Clamate ter: kyrie eleison!

https://www.facebook.com/zsoldosarpadesadrienn/media_set?set=a.722382301626593&type=3

Author: Szabó-Kasornya Ágnes

Szabó-Kasornya Ágnes az Irodalmi Rádió szerzője. Elsősorban költőnek tartom magam, holott szép számmal születnek már prózai írásaim is. A költészet nekem olyan elhivatottság, mint orvosnak a gyógyítás, és olyan belső létszükséglet, mint gyereknek a szerető mosoly. Éppen ezért igyekszem követni a neves költők által rám és ránk bízott hagyományokat és feladatokat. Mit is jelent számomra költőnek lenni a 21. században? Kimondani a kimondhatatlant, a fájót, olykor a bántót.Kimondani az igazat, amikor senki se mer megszólalni.Amikor elcsuklik a hangunk, akkor kell a vers! De mennyire kell!Beszélni valamiről, amit úgysem hiszünk el.Kérdezni valakit, akkor is, ha sosem felel.Elmondani azt, amire nincsenek szavak.Meglátni olyat, ami láthatatlan marad.De legfőképp : emlékezni,hogy nem is olyan könnyű embernek lenni.Hát még jónak, az lehetetlen!De a szó nem marad tétlen,elég egy pár, s jön a bátorság,elég egy vers,és jön velem az egész világ!