– Ború –
Rám nyomta
borongós hangulatát
a végtelen ég.
Mély árkok,
barázdák futnak
magas homlokomon,
és összes gondom
most künn, arcomon
hordom, ahogy fenn
teszi a messzi,
bús szürkeség.
S ha a bánat
könnyezve
utat tör magának,
a boltív komor
palástja zokogva
földre hull.
Együtt siratjuk,
mi eltűnt, és sose
lesz már. Azt, mi
nekünk most nem jár.
Szekeres Nóra
2017. október

Author: Szekeres Nóra
Szekeres Nóra az Irodalmi Rádió szerzője. „Ki szeretni, és lelkesedni képes, az csalódik, ám akkor is megy, minden fájdalmon, s bajon át, a verset csak ő érti meg, ki a szívével néz, s a lelkével lát.” (Sepsi Sándor: A verset ő érti meg… -részlet-) A magyar irodalom és költészet szeretete számomra gimnáziumban kezdődött – remek magyartanárom volt. Reálszakos diákként is mindig nagyon vártam az óráit. Imádtam a verseket, a verselemzéseket: általuk teljesen más világba csöppentem. Rájöttem, hogy a magyar nyelv mennyire árnyalt, kifejező és hogy a költői képekkel, eszközökkel a „hétköznapi” nyelven el nem mondható érzések, hangulatok, megélések is milyen szemléletesen érzékeltethetőek. Akkor indultak az első szárnypróbálgatások: amíg a kamasz lányok többsége naplót írt, én verseket. A gimnázium végeztével elmaradtak a magyar órák erőteljes impulzusai. A közgazdaságtudományi egyetemen eltöltött évek elején még írtam pár verset, de ez lassan háttérbe szorult, és átvette helyét a sok-sok tanulás, munka és a magánélet. Ha valami mélyen megérintett, akkor abból a későbbiekben is született vers, de csak elvétve. Komolyabban – közel 15 év kihagyás után – 2017 nyarán kezdtem újra az írással foglalkozni. Ehhez egyértelműen kellettek az elmúlt évek sokszor nehéz vagy épp lélekemelő tapasztalásai, önismereti munkái. Új csatornát nyitott bennem minden vers, segített...