A kordé (Déryné szekerén)

 

 

A kordé

(Déryné szekerén)

Hé, kocsis! Színészek!

Várjatok! Mellétek én is elférek!

Messzire mennék, fáradt testem, lelkem,

jobb, ha felvesztek,  mintha magatok mentek.

A kordé még engem is elhúz,

hisz nincs már rajtam se bőr, se hús,

alig nyomok fél mázsát,

s tarisznyámban is csak fél kenyér,

minek kifizettem a péknél az árát.

A pékné asszony olyan kedves volt,

hogy nem akartam verssel fizetni,

ezért adtam érte fél tallért, s elhoztam a veknit.

Ihattam érte egy csupor tejet is,

az inas épp akkor hozta a Riska alól, még meleg volt,

s ideje volt már fejni, mert a Riska türelmetlen volt;

hármat is bőgött, s a lábával dobbantott.

A tőgyéből már sugárban folyt a tej,

épp hogy hozzáértem,

s a sajtárba ömlött, mit mellettem

a sok gyerek elkerekedő szemekkel nézett.

Most itt vagyok az úton teli bendővel,

meg is törölhetném homlokom épp egy kendővel,

mert a nap ereje kiszívta tüdőm,

s az utat folytatni már nincsen erőm.

Elférek-e mellétek zenész, művész, bohém társaság?

Produkciótokhoz én is adnék ráadást,

ha van rá kereslet, s nem eretnek dolog,

mit most mondok, és nem toporgok az út porában tovább.

 

II.

„Kicsi ez a kordé, mi is rajt szorongunk,

s van még rajta málha s utazóláda elég.

Ráadásul a hőség, s a légy, e szemtelen állat,

mit elhajtani legyezővel is nehéz!”

„Majd a direktor eldönti, társulhat-e valaki

a mi bohém kompániánkhoz. Jöjjön Alfonz! Keresik!”

„Ki keres, mit akar? Mindjárt itt a zivatar,

s mi itt állunk s várunk, hogy ponyvát a kordé fölé húzva

bőrig ne ázzunk. Jöjjön hát maga is idegen, siessen,

segítsen, húzzuk föl a ponyvát  sebtiben!”

„A direktorné asszony s a lánya ideges lesz nyomban,

ha arcán ázik a festék, s a szoknyája alja belelóg a sárba,

s este a városban nem mehet el a bálba, hová

a helyi polgárok s maga a burgermeister  személyesen invitálta!”

„Műsort is adnak? Lesz zene és tánc is?

Magam is táncos lábú vagyok, s dalolnék áriát is,

ha meg nem sértem, Direktor Úr kérem!”

„Tartsa inkább e rudat és ponyvát,

s véletlenül se sértse a bonviván orrát,

mert arra roppant kényes, Cyránó-t is játszik, hogyha szépen kérem,

s nem veszítem el a közönségem. A darab kiváló,

nincs benne inkvizíció, mi megöli a lelket,

s a művésznők keble is kivillanhat az empir-szabású

szalagokkal, taftokkal szegett ruhákból!

S a ruhaujj, no és a darázsderék! Maga is költemény,

mit a szabó megálmodott, ugye kicsi Charlotte?

Maga a tanítóm, mert hát egy direktor magában csak ….

Mi is? Rezsisszor? Hisz Maga jobban ismeri Párizst,

a divat városát s a  franciát – akarom mondani a francia szabót  –

ki zsakettet, frakkot, klakkot, mídert s kalapot kreál”.

 

III.

„Drága direktorom! Engem nem a jelmez s a festék vonz,

de a művészet! Hisz az lenne csak igazán vétek,

ha szponzor nélkül elveszne a tehetség, s nem volna eleség

a szegény művésznek, színésznek, zenésznek s az asszonynépnek!

Akarom mondani, a családnak.

Hisz tudom, van itt is poronty, kit az asszony karon hord,

s van köztük viselős, kiben a csecsemő ereje nő,

s közben saját élete mellett a színpadon játszik

infánst, s infánsnőt, Júliát, dajkát vagy királynőt.

Afroditét, a tengerből kelőt vagy Szemiramiszt, függőkertben évődőt.

Mindegyik életét adja a szerepben, s kedves direktorom ne vess meg

mert elmondtam – miközben a rudat tartom a ponyvának –, hátamat meg e fának,

hogy kell a szponzor a színháznak. Szponzor mellé meg egy ház,

kőből építve, hogy  jöjjön a közönség, no meg a bőség,

miből születik a színmű, benne vers és a próza, s legyen benne elég strófa,

hogy megéljen belőle az író, költő, műfordító és a Róza,

aki már sokat írt s énekelt, de mi haszna, ha csak a mihaszna

úrfiacska járhat hintón s ehet eleget. Teveled Direktorom,

mert csak Téged hív, ha jó darabot akar látni.

Mert egy teljes családot vendégül látni már bajos volna,

sok csirke, kacsa, lúd elfogyna a tekintetes úr asztalárúl,

ha minden tehetséget gyomorilag is ápolna. Rámenne

a  gazdaság éves bevétele, béres, kocsis, szakácsnő, szobalány bére,

ha vendége színházat játszana, s minden vasárnap ünnepi ebédet fogyasztana véle.”

„Azzal egyetértek, hogy kéne egy kőszínház, hová

nem csak az úri közönség, de a szegényebb nép is jár,

s hol van istálló, ahová a ló is beáll, s nem húzza az istráng,

mert városról városra, ha jár a színmű, csak a művész és a poggyásza jár.

S a színház tart díszletet, függönyt, orkesztert, zenészt s karmestert, és kész kelléktár vár.

Péter, csapj a lovak közé! Igyekezzünk, mert a zápor a nyakunkba szakad már!”

 

IV.

„Hát mehetek veletek? Ti kedves emberek, jókedvű társaság!

Megyek hát, hová a madár is ritkán jár, de a szabadság

szelleme tárt karokkal vár!” De legyen ám szponzor is, ki megfizeti

a jó verset, írót, poétát, s áldoz a haza oltárán a művészért s a művészetért.”

„Ugorj hát fel, oda a bakra, a kocsis mellé, hová elfér még a tarisznyád, s benne a vekni.

A kosztért s kvártélyért verssel s dallal fogsz fizetni, míg velünk múlatod az időt.

Lesz majd egyszer kőszínház, hangosítás, mikrofon, s elektronika,

ahogyan fejlődik az építészet és a technika,

géppel tervezik majd a házat, írják a kottát s a melódiát,

s nem ló vontatja majd az omnibuszt s e díszes kompániát,

hanem tüzet evő, vasból készült ló, s a gyerekeinknek marad a hintaló.

A kőszínházban lesz majd mellettem is titkár és adminisztráció,

titkárom, gyorsíróm, súgó és karvezető, s mi a legfontosabb, rendező,

ki a teljes stábot forgatja, szereplőt válogat, s az előadást összehangolja.

Nem nekem kell számolnom majd az ellátmányt, lesz gazdasági vezető,

ki tervezi és beosztja a szponzor adományát. S a legfőbb szponzor ki lesz?

Nem is gondolnád: maga az állam, kiről már Montesquieu megírta,

hogy a hatalomnak a törvények  szelleméről (is) kell gondoskodnia.

Lehet, hogy most még utópia, de száz év múltán valóság,

hogy már nem a király, de a parlament alkot alkotmányt,

a nép mondja: az állam én vagyok. A nép választ képviselőket,

és választójoga lesz minden férfinak és nőnek,

szabad lesz a szó, a vallás, a választás, és lesz népakarat.

Mert ha egy népnek akarata nincs, saját lábán rozsdásodik meg a bilincs,

s fejét igába hajtja, ha hallgat, holott szólhatna.

A fejlődés záloga, ha szabad a szó joga, s a tudás

határozza meg, mi a jó, s kit választanak meg hivatalra.”

„S akit a nép akar, azt emelik római módra pajzsra, s nem ravatalra

tesznek kereszttel s olvasóval a kézben, mert a közjó az érdek.

Ezért légy okos szelindek, őrizd a házat s hazát serényen,

s a szabadság szellemét ápold, mert ez a kötelessége

az írónak, költőnek, tudósnak, művésznek, s minden ágrólszakadt szegénylegénynek.”

 

V.

Színház! Álmok és vágyak háza,

hová egy láthatatlan falon át te is beleláthatsz

a világba, melynek részese vagy,

s melyen éppen sírsz vagy elneveted magad.

Jelmezek, kellékek, bútorok, tükrök,

vigyázz a lábadra; s mielőtt belelöktök

és lesz belőled óriás vagy törpe,

görbe felét látod már, félig összetörve.

Szépség, rútság, angyali, kegyetlen,

végzetes vagy szürke hétköznapi,

fegyelmezett vagy éppen neveletlen.

Te vagy mindegyik, s csak a helyzettől függ,

milyennek látszódsz, a tükörből a kép hová vetül.

Lenn vagy fönn, földön vagy az égen,

csikorgó hidegben vacogva vagy a napsütésben,

díszesen, ha a Hold fénye megcsillan hajadon,

vagy mikor a felhő a napot árnyékolja a fotópapíron.

Sötét vagy világos, mikor a vaku villan,

sokak szeme megrebben, másoké megcsillan.

A színház tűnhet sikeres világnak, a valót mutatja?

A gonosz boszorkány is tűnhet angyalnak,

a koronás királyfő sem mindig látszik bölcsnek,

s az  udvari bolond a saját fejére csörgősipka helyett koronát ültet.

„Déryné szekerére most már én is felugrok,

eléggé elfáradtam már a hosszú úton,

a számat  s lábam eleget koptattam,

s a fele hajamat is majd elhullattam,

Leszek inkább művész, mint hajbókló udvaronc,

nyakamat már úgyis eléggé húzza a kolonc.

Hé! Atyafiak! Lassabban! Várjatok!

Bolondnak közétek én is beállok!”

 

RosaMaria B. – 2018. március 1 – 9.

 

RosaMaria B.
Author: RosaMaria B.

Burik Mária Rozália (szerzői név: Rosamaria B.) Magyar jogász költő. Budapesttől nem messze, a Dunakanyarban, Zebegényben született. Szülei még paraszti sorból származnak, akik már állami alkalmazottként nevelték fel gyermeküket. Általános iskolába Verőcén, gimnáziumba Vácott járt. Tanulmányai során meghatározóak voltak számára az irodalom és a történelemórák, melynek következményeként előbb a nemzetközi újságírás, mint pálya kezdte érdekelni, majd egy hirtelen fordulat eredményeként a jogi pályát választotta. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karán végezte tanulmányait 1985 és 1990 között. 1990-ben államvizsgázott cum laude. Diplomamunkáját kriminológiából írta. Szakmai pályafutását ügyészségen kezdte. 1992-ben szakvizsgát tett, majd a közigazgatásban folytatta pályáját, az akkor megalakult kormánymegbízotti hivatalnál, a mai kormányhivatalok jogelődénél, majd Budapestre került, központi közigazgatási szervhez. Életét mindig meghatározta a jogászi szakmája iránti elkötelezettsége, felelősségtudata. Első verseit még egyetemi évei alatt írta, mintegy szárnypróbálgatásképpen. Negyvenes éveiben folytatta az írást az emberi élet legfontosabb jelenségeinek főképpen versben történő megjelenítésével. A líra, mondhatni talán, természetes közege. Talán ez abból is következik, hogy meghatározó életében a zene. A líra számára – hasonlóképpen, mint a zene a zenét kedvelő és művelő ember számára – a ritmus, dallam és harmónia egysége. Ahogyan a Poézis című versében megfogalmazta: „Szívből jön a szó.szülője a gondolat,lelke az ihlet.”   Versei az életről, az emberi...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Virágok

Edit Szabó : Virágok “Virágok, szép virágaim, Be kedvesek vagytok nekem !” mikor kinyíltok, álmaim kertjében ragyog színetek. Kora tavasz hoz indulót, melyet követ minden

Teljes bejegyzés »

kártékony

szeretett engem mamám onnan tudom hogy bár csak a hasznosat kedvelte mégis sütött-főzött rám ha nála nyaraltam kecske nyulak tyúkok veteményes voltak a büszkeségei a

Teljes bejegyzés »

Szól a hegedűm

Edit Szabó : Szól a hegedűm “Hegedülnek,szépen muzsikálnak,” Leány áll a fények sugarában, hosszú ruha fedi a termetét, pódiumon csak ő lesz a vendég! .

Teljes bejegyzés »

Mormolt, halk szavak…

Bánatosan mormolt, nyájas, halk szavak, Viharban is repülnek a madarak… Siránkozó lőrések vágyják a harcot, Én mikor vághatok csodálkozó arcot? Sokan várjuk, eljön az idén

Teljes bejegyzés »

Haladásban fékeződő élet

Hétköznapi pszichológia… a lét csapdájában. (Senrjon) Járvány még nem múlt végleg, De pluszban már van egy háború. Harc dúl egy hete… * (Senrjú) Lesz cudar

Teljes bejegyzés »

Végső filozófiámban

Hétköznapi pszichológia… (Anaforás, 3 soros zártükrös) Esteledik már az életem, ez a vég a végső? Eszerint igaz a tétel, új gondolathoz, késő… Esteledik már az

Teljes bejegyzés »