SPAGETTIZÉS MEGLEPETÉSSEL (ugyanaz másképp)

SPAGETTIZÉS MEGLEPETÉSSEL

Csütörtök, vagyis akkor ma van a mexikói vacsora est. Még van két órám az indulásig. Lássuk csak mit is kell vinnem? Igen, kell 12-szer 1o db azaz 12o vagyis inkább 13o paletta, ugyanennyi kerek papirtálca palettának, 12 tubus fehér ugyanennyi sárga, piros, kék és fekete festék, 13o db 1o-es és ugyanennyi 4-es ecset. Pohár van az étteremben. Rendben, ez most elég is. 15 perc alatt berakom a furgonba, akkor pihenésre marad egy óra. Most ledűlök a sofára. A lényeg, hogy felrakjam a fájós lábam. Így ni. Remek. Tíz perc öltözés: a fekete térdnadrág, a fehér buggyosujjú ing, piros mellény, jaj, a fekete barettet ne felejtsem és a szürke festőgallért. Indulhatunk is.

A mai lesz az 56-dik este, amikor vacsora után festünk. Jó a konyha, kifejezetten szeretem, ahogyan a spagettit készÍtik. És azok a szószok! Remek ötlet volt Vincenzótól, hogy kitalálta ezt az alkalmat. Mindig telt ház van. Pedig másutt a csütörtök az halott nap, alig van forgalom. Bezzeg nálunk! Vajon hányan lesznek ma és vajon lesz-e közöttük valaki, akiben van valami érzék a festés iránt? Ideje lenne valami új témát vinni, valami új motívumot kitalálni. Á, majd a következő alkalomra. Most jöjjön a cseresznyefa.

No lám, lám, mind a 12 asztal teli van. Csupa nő megint. Alig akad egy-két férfi, igazából csak fiatal fiúk, akik a tinédzser barátnőjüket kísérték el. Micsoda áldozat lehet ez a részükről! Majd meglátjuk mi sül ki belőle! Igen a 2-es asztalnál megint itt van az a két hölgy. Barátnők lehetnek, látszik rajtuk, hogy ők szeretnek festeni. A múltkor is egészen jól sikerültek a képeik. No hát akkor kezdjük is el. Nem, itt nem jó a világítás, festőállványom nem kap elég fényt és én is árnyékban vagyok. Így ni. Most már jobb.

Pár üdvözlő mondat bevezetőnek és felmutatom a fehér meg a piros tubust, és mintának kikeverek egy szép rózsaszint. Mutatom, hogy a vékonyabb ecsettel huzzanak egy vonalat. Úgy, mint én. Ez meg is van. Akkor járjunk körbe. Türelem, türelem. Nem mindenki tud egyenes vonalat húzni, pláne nem ecsettel. Hát persze itt is ez a vonal ferde, azon a vásznon piros a csÍk, nem pink. Meg kell mutatnom, hogyan kell kikeverni a kívánt színt. És ez így megy szinte minden asztalnál. Minden palettán. Minden alkalommal. Az emberek olyan tehetségtelenek, nincs érzékük a művészethez. Dög unalom ez a két óra. Ki kell bírni.

De mi ez? A 6-os asztalnál egy kész kép! Ez nem lehet igaz! Valami rejtett festő növendék? Gyakorlott, határozott ecsetkezelés, jó szinkeverés, kifejezetten jó kompozíció. Az nem lehet, ahhoz már öreg, hogy akadémista legyen. Meg kell kérdeznem:

– Mióta fest?

A nő, idegenes akcentussal válaszol:

– Csak most kezdtem. 15 vagy 2o perce. Ez az első olajfestményem.

Most mit mondjak neki? És mit fog csinálni az est végéig? Ez egy kész kép. Legszívesebben adnék neki egy új vásznat, és elmondanám a témát, amit ma este meg fogunk festeni. Kíváncsi lennék rá milyen lenne az ő képe az én témámmal? De nem lehet. Az árban csak egy vászon van benne. Így hát azt mondhatom csak:

– Ügyes. Gratulálok.

És megyek körbe ellenőrizni a rózsaszin csíkokat. Kicsit nevetségesnek érzem magam.

——– * * * ———. * * * ———

Délután Elisa megkérdezte szeretem-e a spagettit? Persze. Akkor jó. Ennyiben maradtunk. Estefelé beültetett a kocsiba, mellém a szomszédasszonyát és a fiát is, a lánya a barátnőjével majd munka után fog utánunk jönni – és elautóztunk valahová a kaliforniai estében.

Kis idő múlva egy lapos, nagy beton épülethez érkeztünk. Elisa és a szomszédasszony határozottan átvágott az éttermen és egy “EXIT” (kijárat) feliratú ajtón bátran bementek. Mi utánuk. Meglepetésemre egy hasonlóan nagy terembe értünk. Mindenütt a 10 személyes kerek asztaloknál tarkaruhás, szinesbőrű termetes asszonyságok nevetgéltek, fecserésztek. Hirtelen mellettünk a konyhaajtó kinyílt, és piros mellényes, fekete térdnadrágos, bőújjú fehéringes fickók óriási tepsiket, tálakat hoztak be és a terem végében lévő pultsorra tették. A vendégek az asztalok sorszáma szerint a tálakhoz sorjáztak: nagy tányérokra mindenki kívánsága szerint vett a spagettiből és melléje a különböző szószokból, salátákból, gyümölcsökből és külön tányérokra válogattak maguknak a rengetegféle desszertből. Hát nem volt éppen fogyókúrás menű, de életemben nem ettem ilyen jóízű spagettit ilyen finom mártásokkal.

Az étkezés befejeztével a pincérek egy pillanat alatt letakarították az asztalokat, ugyanakkor fehérblúzos, piroskötényruhás kislányok jelentek meg és sorban mindenki elé letettek egy kb. 40×60 centiméteres festővásznat egy műanyag-állványon, mások kerek papírtálcákon festékpacnikat, kétféle ecsetet, pohár vizet hoztak. Ekkor értettem meg, amiről a kocsiban nevetve beszélgettek: festeni fogunk. Izgatott kérdésemre, hogy hazavihetjük-e majd a képeket Elisa megnyugtatott: természetesen.

Én rögtön nekiestem és mintha egész életemben ezt csináltam volna: elkezdtem festeni a jelenetet, amikor Gergő a San Franciscoi öbölben a mélység szélén hasalva a sziklán megtörő hullámokat fényképezte. Nagy igyekezetemben nem is vettem észre, hogy egy fickó az étterem közepén az állványa előtt állva el kezdett magyarázni: vegyük a nagyobbik ecsetet és keverjünk ki a piros és fehér pacnikból egy pink (rózsaszin) színt és húzzunk a vásznunk közepére egy vízszintes vonalat belőle. És megmutatta, hogyan gondolja. Aztán el kezdett körbejárni és mindenkinél megnézte hogyan sikerültek a rózsaszín vonalak. Hozzám érve láthatóan megdöbbenve állt meg. A képem már készen volt: a zöldeskék tengerről jövő fehértarajú hullámok egy szürkés-barna sziklán megtörnek. A magasban sirályok kavarognak. A szürkéskék ég egybeolvad a tengerrel. 

– Mióta fest? – kérdezte.

– Kb. 15 vagy 20 perce. Ez az első olajfestményem- válaszoltam, majdnem szégyenkezve, hogy nem rózsaszin vonalat festettem az utasítása szerint. Vakarta az állát és szemmel láthatóan gondban volt, mit is mondjon erre…

– Ügyes. Gratulálok! – azzal elment.

Én meg további két órán keresztül sétálhattam az asztalok között, lesve, kinél hogyan alakul a rózsaszin vonalból egy alkonyi tengerparti tájon álló virágzó cseresznyefa.

Soós Katalin
Author: Soós Katalin

Soós Katalin az Irodalmi Rádió szerzője. Mindig nyitott szemmel járok-kelek a világban.Érdeklődéssel figyelem a házak homlokzatát, elgondolkodom, vajon kik és hogyan élnek az ablakok mögött, milyen életük, gondjuk-bajuk, örömeik lehetnek az ott lakóknak.Kíváncsian figyelem a villamoson, buszon körülöttem utazókat. Meggyőződéssel vallom, hogy mindegyiküknek az élete kész regény.Amióta tudom, hogy a szülők, nagyszülők feladata (lenne) a család, a közösség, a nemzet történetének, eseményeinek tovább adása a következő nemzedékeknek, erkölcsi kötelességemnek tartom, hogy valamilyen formában megörökítsem a látott, hallott, megélt eseményeket, amelyek akárcsak marginálisan is érintették az életemet. A szerző netkötetei az Irodalmi Rádió szerkesztésében:Félpohár aszú gyertyafényben (2018.)A békák is tudnak sírni (2020.)Tarlófutás (2021.)

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Virágok

Edit Szabó : Virágok “Virágok, szép virágaim, Be kedvesek vagytok nekem !” mikor kinyíltok, álmaim kertjében ragyog színetek. Kora tavasz hoz indulót, melyet követ minden

Teljes bejegyzés »

kártékony

szeretett engem mamám onnan tudom hogy bár csak a hasznosat kedvelte mégis sütött-főzött rám ha nála nyaraltam kecske nyulak tyúkok veteményes voltak a büszkeségei a

Teljes bejegyzés »

Szól a hegedűm

Edit Szabó : Szól a hegedűm “Hegedülnek,szépen muzsikálnak,” Leány áll a fények sugarában, hosszú ruha fedi a termetét, pódiumon csak ő lesz a vendég! .

Teljes bejegyzés »

Mormolt, halk szavak…

Bánatosan mormolt, nyájas, halk szavak, Viharban is repülnek a madarak… Siránkozó lőrések vágyják a harcot, Én mikor vághatok csodálkozó arcot? Sokan várjuk, eljön az idén

Teljes bejegyzés »

Haladásban fékeződő élet

Hétköznapi pszichológia… a lét csapdájában. (Senrjon) Járvány még nem múlt végleg, De pluszban már van egy háború. Harc dúl egy hete… * (Senrjú) Lesz cudar

Teljes bejegyzés »