Színfoltok

Kapui Ágota ajánlója 2017.ben megjelent Színfoltok c. könyvemhez: Az ezerarcú költő

A költő képes arcot, alakot, hangot váltani, ezernyi metamorfózisból áll össze az életműve. Minden versben mást és mást mutat magából, színeket, hangulatokat, fájdalmat, derűt, asszonyi puhaságot és az igazáért küzdő ember mindennapos harcait.
M. Simon Katalin ezerszínű költő, aki a természettel, az évszakokkal együtt él és lélegzik. Energiával teli költészete illatokat, hangulatokat közvetít, benyomásokat kelt az olvasóban, verseiben átlényegül és más dimenzióban kel életre a természet, az általa teremtett világ. Az érzékszervek lírája ez, szinte tapintható benne a szépség, az életigenlés egyszerű öröme. Az évszakváltás tiszta és magától értetődő kronológiája érvényesül a kötet első részében, majd a közepétől fokozatosan elkomorul a költői világ. Talán a Könyörtelen tél című vers hozza magával azt a téma- és hangulatváltást, amely egyben a költői hangot is megváltoztatja. A lírai én által megélt múlt, az ebből eredeztethető fájdalom, magányérzet, elvágyódás és a retrospektív szemlélet szépen árnyalja M. Simon Katalin alkotói személyiségét. Szeretett emberek elvesztése, egy-egy meghatározó esemény emléke, kiútkeresés a magányból, az utazások hordaléka, önvallomás és költői hitvallás teszi teljessé ezt a portrét. Ahogy befelé fordul a költő figyelme, úgy vált át a kötött versformákból a szabad versbe, mintha egyre áradóbb mondanivalója szétfeszítené a rímek és a ritmika adta korlátokat.
A költő lassan azzá lesz, amivé a versei teszik. Megszűnik embernek lenni, szavaiban él tovább és rosszabb esetben szavaival együtt feledik el. A verssé válás metamorfózisát M. Simon Katalin axiómaszerű tömörséggel fogalmazza meg Összetartozás című versében:
Ez így megy szüntelen,
amíg széthordanak a strófák,
s akkor más játszma éled,
ezer darabba törve,
verseid sorsát kell élned.
Hiszem, hogy bőkezű és adakozó költőt ismerhetünk meg ebből a kötetből, aki minden sorával ad nekünk valamit: szépséget, élettapasztalatot, bölcsességet, a modus vivendi kulcsát.
Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Versek
Veress Zita

Barlang nélküli ember

Hál’ Istennek nincs sár! A keményre fagyott keréknyomokat a hó is belepte már. Úgyhogy félni nem kell! Van takaró. Finom, puha, ragyogóan tiszta. Nem túl

Teljes bejegyzés »

Vadrózsa

Bájos virágát nem kötheted csokorba. Nyurga száron szirmait a szél fodrozza. Nehézkes megfogni a virágkelyheket, mert átkozott tettéért tüskéssé lettek.   A szentcsaládot egykor ölébe

Teljes bejegyzés »

Tavaszi álom

Egy ősrégi torony, régmúltból maradt ott, mágikus térben lógnak emlékfoszlányok. Bútorok ma porlepett deszkadarabok, alig-alig akadnak valós vonások.   Látogatóba csak a madarak járnak, kísértenek,

Teljes bejegyzés »

Ősrégi torony

Egy ősrégi torony, régmúltból maradt ott, mágikus térben lógnak emlékfoszlányok. Bútorok ma porlepett deszkadarabok, alig-alig akadnak valós vonások.   Látogatóba csak a madarak járnak, kísértenek,

Teljes bejegyzés »

Nyár a réten

Tikkasztó hőség volt, perzselt napsugara, valós nyári idill a táj hangulata . Csendesség takarja a fullasztó határt, úgy áll a lég, mint ahol még szél

Teljes bejegyzés »

Kikeletre várva

Ám a tavasz közelsége lelket fűt, töri szirmát az érzés, léte megnyűtt. Kint kopasz ágak közt köd a hódító, jeges illatárra szólhat meghívó.   A

Teljes bejegyzés »