A művészi szabadságról
A művészi szabadsággal lehet élni és visszaélni. Mikor ábrázolok, mondjuk Bartókot, akkor szolgai alázattal teszem, mert tudom, hogy jobban a zeneszerzőre kíváncsiak, és nem énrám. Ha nem ikonikus a modell, már szívesen hallatom énemet is. Nem csak dokumentálok, de véleményt is szívesen mondok a megformázáskor. Elcsüggedek, mikor a portré csak ürügy a szobrásznak arra, hogy magáról beszéljen, és mikor elképednek művén, ő a művészi szabadságról papol. Igen, jogában áll Rodennek, Izsónak, Michelangelonak lennie, de ha nem megy, akkor azért intő jár. De neki ez is fekszik, mert ő „művész”, ha tehetségtelen is. Nem osztályismétlő, vagy kirúgott, nem kétbalkezes, hanem annyira szuverén, hogy őhozzá a profanum vulgus nem érhet fel. (Megtudnák hogy senki…) Azért fogyaszthatatlan, mert elvont és meg nem értett… Picasso, ha felismerhetetlent portrézott, azzal védekezett, hogy: „ha most nem is hasonlít, majd később fog!” És rábólogattak a kultúrsznobok. De nem mindenki lehet tehetség és teljesítmény nélkül Dalí, aki kinevette kedvelőit, míg téged alterkám a közönséged! Számotokra a nem tudás is belefér e sovén vagdalózásba. A bádogost lehet a lyukas csatorna miatt, a festőt a málló tapéta által elmarasztalni, de titeket csak fel nem fogni ildomos. Ellenkező esetben röghöz tapadt, a nagy svungról lemaradó kültelekinek bélyegzitek a józanokat.
Ha a fenti szakmákhoz konyítanátok, tüntetnétek a formabontó, hasznavehetetlen csatornátokkal, és a lepergett tapétának is művészi mondanivalót magyaráznátok.
Author: Turi Török Tibor
Fotó: Ambruzs-Szabó József Turi Török Tibor az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem, majd Keszthelyre kerültem múzeumosként (Népviseletes Babamúzeum, Magyar Történelmi Panoptikum, Játék és Nosztalgia Múzeum). Középiskolai nevelőtanárként novellákat írtam, MUOSZ pályázaton döntőbe került egy írásom. Aztán „jött szembe az élet”, és fel kellett hagynom legkedveltebb időtöltésemmel. Rajzszakköröket tartottam középiskolákban, majd hogy „megritkult” vagy tíz év előtt az életem, szobrászkodni kezdtem. Közel két tucatnyi köztéri szobrom van a Kárpát-medencében. Az önkifejezés legigazabbja számomra a novella. Nappal műterem, éjjel ánégy és ceruza… Emlékeim legjobb társaságom. „Izgalmasak” a vele töltött esték, ő mesél nekem, én kiigazítom, és papírra vetem. Messzire utaztat térben és időben. Néha „megfűszerezem” hamisságokkal, amitől határozottan fogyaszthatóbb, olvasmányosabb lesz. Végül is, ami nem történt meg, az is velünk van. Korábban a Látóhatárban jelentek meg írásaim (Andrásfalvy Bertalan szerkesztése alatt). Egyik novellám a Corn and Soda pályázaton 2. helyezést ért el 2017-ben. A 100 Mini Történet c. antológiába (Trivium Egyesület) két írásomat, a Szó-kincs 2018 antológiába egy írásomat választották be idén.