A sztupánál

A sztupánál

A zalaszántói Világosvár-hegyre kapaszkodtunk. Ormán Európa legnagyobb sztupájának* lombok fölé emelkedő csúcsa szúrta nyársra az arra tévedt bárányfelhőket. Hajdan volt szőlőskertek érett cseresznyéi nevettek ránk. Fogócskázó, babos kendős kislányok angyalhangja csilingelt a múltból.

Ameddig az ösvény, a bazaltkövekből épített buddhista tornyocskák**, az ágakon napfürdőző piros gömböcskék mindenkié, felérve a Buddháé lesz a minden, a mindenség – gondoltam.

Nagy ember lehetett, ki a fákat ültette. Már rég nem kacorkéssel szőlőjében bóklászó ősz szakállú papóka, hanem mamókának szomszédja a közös fejfa alatt. A nagy keleti monstrum még nem kémlelhette Tátika és Rezi várát, nem csippenthetett szemeivel a Badacsony felé, és nem áhította a Balaton hűs habjait; ők már itt voltak, és vigyázták a kis facsemetéket, hogy unokáik, és az utókor is ehessen róluk. – Isten lelket adott, öreg bátyja ropogós cseresznyét! Vidorékkal (fiam) bámultuk e szőlőhegyi lombos áhítatot, és szívem melegséggel töltekezett. Elrévedtem a cserjék ölelte, levéltajtékok boltozta mélységekbe, mikor megláttam a bátyját farönkön ülve. Pipáját gyújtogatta ormótlan tűzkészségével. Jól elfáradt, mert felcipelte a tucatnyi kölyökfát.

Kora nyári szellő táncra kérte az erdőszélt, és fentről üzenetet is hozott, hogy e csodákra hamarosan választ remélhetünk.

A fiatalok fellépcsőztek a kupoláig, majd háromszor körüljárták imakeringőit. Én lenn maradtam, és egy kocsányos tölgy terebélye alatt, hűs leheletben feredőzve, szűk fényréseken leskeltem. Mikor megálltak a Tibetből hozott öles szobornál, fiam fejét erdőszín blondel keretezte. Háromszögbe foglalta fejét, nyakszirtjét és vállát. Sajnáltam, hogy nem volt fényképezőgépem, mert a mértani idom átellenes felén Buddha vigyázta tekintetével.

Jó Simon István faluját, Bazsit magunk mögött tudva a sümegi vár incselkedett a sík peremén. Akarat és bravúr újra kiemelte romjaiból. Húsz éve az égre meredő néhány „csöcs” fohászát hallatta a tenni akarás, és zömök bástyákká, bevehetetlen falakká varázsolta vissza. Öregtornyával és barbakánjával újra segít vigyázni Somlyónak Kemenesalját; mely lankáival azóta is zokogja a vándorbotot vett hűtlen fiát: Berzsenyi Dánielt. (Emlékmű is panaszkodik Szántót elhagyva, hogy itt rezdült meg a könny pilláin, mikor utolszór nézett vissza szűkebb honára.)

Édes volt még az ősök alkotta kegytemplom és püspöki palota, de közel sem annyira, mint az öreg bátyja cseresznyéje. Mindeniket apáink hagyták ránk. Ízesítették és komfortosabbá tették életünket. Verejtékükkel fákat ültettek, és falakat húztak.

Megdöbbenek, mikor katedrálisokra nézve vakít a Nap, mikor a tiszai kubikos szobrát látom Csongrádon. Minden köszönet és tisztelet az övék, de hogy mekkora, az csak a cseresznye ropogtatásakor tudatosodott.

*Szentek ereklyéinek elrejtésére szolgáló kegyhely. Itt huszonhét méter magas torony, melynek hasába tizenhét méter magas fát falaztak.

** Szent utat jelölnek, az arra járók által építve.

Turi Török Tibor
Author: Turi Török Tibor

Fotó: Ambruzs-Szabó József Turi Török Tibor az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem, majd Keszthelyre kerültem múzeumosként (Népviseletes Babamúzeum, Magyar Történelmi Panoptikum, Játék és Nosztalgia Múzeum). Középiskolai nevelőtanárként novellákat írtam, MUOSZ pályázaton döntőbe került egy írásom. Aztán „jött szembe az élet”, és fel kellett hagynom legkedveltebb időtöltésemmel. Rajzszakköröket tartottam középiskolákban, majd hogy „megritkult” vagy tíz év előtt az életem, szobrászkodni kezdtem. Közel két tucatnyi köztéri szobrom van a Kárpát-medencében. Az önkifejezés legigazabbja számomra a novella. Nappal műterem, éjjel ánégy és ceruza… Emlékeim legjobb társaságom. „Izgalmasak” a vele töltött esték, ő mesél nekem, én kiigazítom, és papírra vetem. Messzire utaztat térben és időben. Néha „megfűszerezem” hamisságokkal, amitől határozottan fogyaszthatóbb, olvasmányosabb lesz. Végül is, ami nem történt meg, az is velünk van. Korábban a Látóhatárban jelentek meg írásaim (Andrásfalvy Bertalan szerkesztése alatt). Egyik novellám a Corn and Soda pályázaton 2. helyezést ért el 2017-ben. A 100 Mini Történet c. antológiába (Trivium Egyesület) két írásomat, a Szó-kincs 2018 antológiába egy írásomat választották be idén.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Virágok

Edit Szabó : Virágok “Virágok, szép virágaim, Be kedvesek vagytok nekem !” mikor kinyíltok, álmaim kertjében ragyog színetek. Kora tavasz hoz indulót, melyet követ minden

Teljes bejegyzés »

kártékony

szeretett engem mamám onnan tudom hogy bár csak a hasznosat kedvelte mégis sütött-főzött rám ha nála nyaraltam kecske nyulak tyúkok veteményes voltak a büszkeségei a

Teljes bejegyzés »

Szól a hegedűm

Edit Szabó : Szól a hegedűm “Hegedülnek,szépen muzsikálnak,” Leány áll a fények sugarában, hosszú ruha fedi a termetét, pódiumon csak ő lesz a vendég! .

Teljes bejegyzés »

Mormolt, halk szavak…

Bánatosan mormolt, nyájas, halk szavak, Viharban is repülnek a madarak… Siránkozó lőrések vágyják a harcot, Én mikor vághatok csodálkozó arcot? Sokan várjuk, eljön az idén

Teljes bejegyzés »

Haladásban fékeződő élet

Hétköznapi pszichológia… a lét csapdájában. (Senrjon) Járvány még nem múlt végleg, De pluszban már van egy háború. Harc dúl egy hete… * (Senrjú) Lesz cudar

Teljes bejegyzés »

Végső filozófiámban

Hétköznapi pszichológia… (Anaforás, 3 soros zártükrös) Esteledik már az életem, ez a vég a végső? Eszerint igaz a tétel, új gondolathoz, késő… Esteledik már az

Teljes bejegyzés »