Hova odaérni könnyű, örülni ott nehéz

Hová odaérni könnyű, örülni ott nehéz

Ki van magasabban?

Ki a tengerszint felett ezer méterrel bandukol a fennsíkon, vagy ki fele magasból, a várfokáról néz a szédítő mélységbe? Kinek szíve megtelik az ősök üzenetétől, melyek árnyas zugokból, leomlott falakról, kopott küszöbökről sejlenek felé.

Most feltűnnek a hegykoszorúk övezte dombvidéken, harci méneken a hazaigyekvő várbeliek is. Falvak templomai versengve üzenik a hegyre merészkedő várkápolnának az örömhírt. A tér hatalmas öble táncol köröttem. A végeláthatatlan hegy gerincén az ég matat ecsetjével, hogy azúrt lopjon ködszín ruhájára. Úgy birtokod az idő, mint a tér. A katonák integetnek feléd. Lencsevégre kaphatod a nemesi bandériumokat, a Fekete Sereget, vagy Nagy Lajos királyunk hadát is, kik Toldival, Nápoly ellenében vonulnak.

Kivel ily kegyesen bán a tér, és a végelláthatatlanba csalogatja a tekintetét, annak felfedi, de legkevesebb sejteti titkait. Időutazóként akár útjába állhat a kopjás őrjáratnak, de a várúrnő vendégszeretetének már kevésbé. A füstöskonyhában, tűzkutyán forgó tárkonyos kappan illata évszázadokat utazva csiklandja ínyünket; nem különben a magyar konyhából kiveszett szószok, mártások igéző látványa.

A síkon járónak duplán ennyit kellene látnia, hiszen kétszer közelebb van az éghez, de mit sem sejthet az egészről. A horizont árva línea. Az ég egyet tud a réttel, akár fel is cserélhető. A távolság nyűg és keserű megpróbáltatás. Nem kívánkozol semerre, kivált alá, mélyebbre, mert fogalmaid szerint ott feleannyi a semmi. Betölt, dehogy, kitölt a nihil, mert nincs képzeted arról az igézetről, melyen taposol. Föntről remélsz áldást, pedig alattad is lehet.

Lábnyomaid sokasodnak, örömeid kevesednek. Magába itat a mindig ugyanaz. Meg sem tett lépteid nyoma mutatják előtted az utat, de te csüggedt vagy! Király vagy kilométerre a tengerek felett, de nem érzékelheted, völgyek nélkül fennjárásod. Kik felett lépdelsz, igaz messzebb vannak a Naptól, de barátjuk mindenik bolygó, kivált a Föld. Varázslatot vetít, földszagú, ágai gyümölcsöt kínálnak, dombjai megizzasztanak, és ha elfáradsz, a pince hűsében borral kínál. Élnek, mert merítenek a jó mellett a rosszból is. Fáradság nélkül az édes pihenés mindössze renyhülés. A várra mászás jutalma a látvány. Út a cél felé küzdelmes, és mennél inkább az, annál édesebb a megérkezés. Kinek életét nem mérgezi akadály, nem is édesítheti az eredmény. A hideg tanít meg arra, hogy becsüld a meleget. Sötét nélkül nem tündökölhetne az üstökös, és a hullócsillag is észrevétlen maradna. Hová odaérni könnyű, örülni ott nehéz! Királyé a gyaloghintó és kényelem, hordároké teher és a küzdés. Mikor leteszik az úri alkalmatosságot, kiknek lesz könnyebb? Természetesen azoknak, kiknek nehezebb volt az út.

Ki a földel együtt él és termeli a javakat, ki dolgozik: bútort készít, lovat csutakol, vagy a konyhán jeleskedik, azoknak lehet örömtelibb. Kit ringattak a mozgó vitrinben, az nem ad magából és nem is vesz el semmit. Ha nem ülne benne senki, akkor sem lenne üresebb. Magasan közlekedik és simán, mint a vándor a fennsíkon; ezért életük is élménymentes. Kik alul nyögik a terhet, azoké a lerakás öröme.

Olyan ez, mint a hegymászás. Belefáradunk, de a tetőn a látvány megjutalmaz, kivált, ha várat, lovasbandériumot és csupaszív várúrnőt is rendel az Isten mellé.

Turi Török Tibor
Author: Turi Török Tibor

Fotó: Ambruzs-Szabó József Turi Török Tibor az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem, majd Keszthelyre kerültem múzeumosként (Népviseletes Babamúzeum, Magyar Történelmi Panoptikum, Játék és Nosztalgia Múzeum). Középiskolai nevelőtanárként novellákat írtam, MUOSZ pályázaton döntőbe került egy írásom. Aztán „jött szembe az élet”, és fel kellett hagynom legkedveltebb időtöltésemmel. Rajzszakköröket tartottam középiskolákban, majd hogy „megritkult” vagy tíz év előtt az életem, szobrászkodni kezdtem. Közel két tucatnyi köztéri szobrom van a Kárpát-medencében. Az önkifejezés legigazabbja számomra a novella. Nappal műterem, éjjel ánégy és ceruza… Emlékeim legjobb társaságom. „Izgalmasak” a vele töltött esték, ő mesél nekem, én kiigazítom, és papírra vetem. Messzire utaztat térben és időben. Néha „megfűszerezem” hamisságokkal, amitől határozottan fogyaszthatóbb, olvasmányosabb lesz. Végül is, ami nem történt meg, az is velünk van. Korábban a Látóhatárban jelentek meg írásaim (Andrásfalvy Bertalan szerkesztése alatt). Egyik novellám a Corn and Soda pályázaton 2. helyezést ért el 2017-ben. A 100 Mini Történet c. antológiába (Trivium Egyesület) két írásomat, a Szó-kincs 2018 antológiába egy írásomat választották be idén.

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Csak gyakorlás

Ilyenek voltunk   Amikor kigyúlnak az égi fények, nézem csillagodat az éj ablakán, s visszaidézem a régi meséket, akkor nem kínoz oly’ nagyon a magány.

Teljes bejegyzés »

Az új vezetők

Az új vezetők Az előző részek tartalmából: Ketyeg az óra, közeledik az Idő. Hogy áll az Akvarista Blokk szénája? Utódlás tekintetében remekül: masszív, megbízható új

Teljes bejegyzés »

Nekem a világ

Gyermekkoromban, a nagyszüleim kertjének biztonságában el sem tudtam képzelni, hogy ezenkívül is létezhet valami a világon. Bármi más, ami fontos lenne. Persze gyerekként fogalmam sem

Teljes bejegyzés »
Versek
Kovács Gergely

Kovács Gergely: Hűség

A szeme előtt megszülető, A keze alatt nevelkedő, A mindig éberen alvó, A szóra megnyugvó. A szobájába kéredzkedő, A melléje heveredő, A tenyeréből étkező, A

Teljes bejegyzés »